Savaria - A Vas Megyei Múzeumok értesítője 27. (2002) (Szombathely, 2003)

Természettudomány - Balogh Lajos. Gáyer Gyula – az Alpok növényvilágának kutatója – Savari Múzeumban őrzött alpesi növénygyűjteménye

Savaria a Vas megyei Múzeumok Értesítője, 27 (2002) (GÁYER 1926b). Egy, az Alacsony Tauern körül tett alpesi kirándulást követően Végh Hanna és Mályusz Egyed törvényszéki tanácselnök társaságában búcsúzóul 1928. augusztus 1-én megmásztak a Gáyer által már korábban megkedvelt Eisenerzer Reichenstein hegyét. Onnét írta le a Saussurea discolor és a S. pygmaea keverékfaját, a Saussurea X hybrida-t" (GÁYKR 1928c). A verseny elkerülése című tanulmányában az egyes növényi életformák elemzésén keresztül ökológiai-növényszociológiai kérdéseket boncolgat. A cikk egyik példanövényére, a ritka előfordulású Galium trißdum-га." vonatkozó megfigyeléseit 1928-ban tette a Seetaler-Alpokban (GÁYKR 1930e). 1929. július 16-18-án a tiroli Schober-hegységben tett „futólagos kirándulásáról" értékes dendrológiai észrevételeket tartalmazó közleményéből tudunk (GÁYKR 193

Od). Az alpesi cserjék és a klimatikus erdőhatár viszonyát taglaló tanulmányában többek között az Alacsony Tauern nyugati területein (Lungau, Speiereck, 2408 m) szerzett tapasztalataira is hivatkozik (GÁYKR 1931a). Elhunyta előtt egy évvel (1931. július 15-én," majd augusztus 1-én) még a Mura-völgyi Krakau (Kraggau) melletti Preber (2741 m) illetve Trübeck hegyeiről ad hírt a Salix herbacea és a S. serpyllifolia^ korcsfajának előfordulásáról, megadva annak addig hiányzó diagnózisát is (GÁYKR 1932). E táj természeti szépségeiről és kulturális értékeiről egyébként hangulatos leírást is nyújt a Német és Osztrák Alpok-Egyesület Kufsteini Szekciójának Közleményeiben (GÁYKR 1931b). Miként más szakterületeken, úgy az alpesi növényvilággal kapcsolatos ismeretterjesztő írásaiban is gyakran emelkedett szinte költői magasságokba. A felső erdőhatár — számára különösen kedves — két nevezetes fájáról, a vörösfenyőről'

1 és a cirbolyafenyőről'

2 például eképpen ír (GÁYKR 1930a): „Aki a rozmaringfenyőt csak az alacsony vidékről ismeri, annak gondolatvilágában úgy él efa, mint a finomság és könnyedség képe: termete karcsú, magas, tői vékonyak, puhák, az egész lombozat üdezöld színű. Menynyire meglepő ez után az öreg rozmaringfenyők hatalmas alkata, a messzire szétterülő főágakkal, az erős törz-zsel s a csodálatosan vastag kéreggel! A finom lombozat szinte valószínűtlenül hat az erőteljes formák mellett. Egészen más az öreg cirbolya képe. Itt minden a küzdelemre van berendezve. Már fiatal korában (kb. 50. életévéig) szabályos, tömött, hengeres termetével mintha a régi hadviselés formái szerint minden oldalról felkészülve várná a támadást. Nincsenek ágai, melyek kitörnek a rendből, csupa fegyelem és szabály minden része. S hogy sokszázados életében valóban sok csatát kell megvívnia, arról tanúságot tesznek az öreg fák rettentő sebhelyei. Nincs megkapóbb kép, mint egy öreg cirbolya képe. A legfenségesebb, amit a felső erdőhatár az embernek nyújt s látása költői szavakra ragadta már régi íróinkat is: »A magas hegyek gerincén játszva küzd meg a jéggel, hóval, faggyal«, írja Grossinger. Sokszázados élete folyamán megtépheti a vihar, villámcsapások sújthatják, belsejét megtámadhatja a féreg koronája letörhetik és mégis szinte páratlan életerővel harcol a végzettel. Minden egyes tagját szinte külön-külön kell lesújtania a halálnak s amikor már romokban áll, még mindig századok múlhatnak el, amíg az élet utolsó szikrája elszáll belőle. ... Kétségtelen, hogy a cirbolya nehéz magja nem terjed olyan könnyen, mint a rozmaringfenyőnek és lucfenyőnek a szellő szárnyán tovaszálló magvai, és voltak, akik a cirbolyában már egy kivesző fajt láttak, olyan organizmust, mely a létért való küzdelemben egyre kevésbé bírja megállni a helyét. A havasok világát járva, különös figyelmet 17. A Klóra Kuropaea adatbázis (RBGK 2003) szerint Degennel együtt: Saussurea X hybrida Gáyer et Degen (hibrid törpebogáncs). 18. Galium irifidum L. (hárornosztatú galaj) 19. Fia így emlékezik ezekre a napokra: „1931 júliusát töliütiük Krakaudnrfban, és emlékszem jól arra, hogy onnan kísérlem el Édesapámat Murau városkájába, ahol egy Murr nevű botanikussal találkozott. ... Ugyanolt történt, hogy egy túrája alkalmával megcsúszott, és tulajdonképpen az mentette meg egy szakadék felelt, hogy feláldozta hátizsákját, de S meg tudott kapaszkodni egy kiálló fa törzsében. Kél nap múlva egy vezetővel visszament megkeresni a leesett hátizsákot, és abban megtalálta összetört jényképezőgépét és épségben maradi növényásóját. " (Részlet Gáyer Gyulának Balogh Lajoshoz írott, Budapesten, 2003. február 28-án kelt leveléből. SM-TTO-KT.) 20. Salix herbacea L. (fűnemű fűz) és Salix serpyllifolia Scop. (kakukkfűlcvelű fűz) 21. A vörösfenyőnek Borbás Vince népi növény név-gyűjtéséből (Erdészeti Lapok, 1883, pp. 559-571.) származó szép nevét átvéve Gáyer is a rozmaringfenyő nevet használja. 22. Grossinger a szintén szép hangzású tátrafenyű néven illeti (Universa Hist. phys. Regni Hung. t. V., pars 1: Dendrologia. Posonii, 1797). 13