Savaria - A Vas Megyei Múzeumok értesítője 26. (2001) (Szombathely, 2002)

Söptei István. Sárvár-vidéke és a Kemenesalja a polgári forradalomban

SÖPTEI ISTVÁN: Sárvár-vidéke és a kemenesalja a polgári forradalomban Az árutermelésre egyre inkább áttérni kívánó nagybirtokosok a magyar feudális viszonyok és jogrendszer miatt már a század első felében összeütközésbe kerültek az ott élőkkel, a társadalom többségét kitevő földesúri szolgáltatásokat teljesítő jobbágyokkal. A gazdaságukat korszerűsíteni akaró földesurak érdeke a saját kezelésű majorsági gazdaságok növekedése volt. Birtokaik, földterületük gyarapítását viszont csak jobbágyaik kárára tehették. Ez történt már 1809-ben az ikervári uradalomban, amikor a későbbi miniszterelnök apja, Batthyány József, péterfai és csomaházi jobbágyait Ikervárra telepítette, földjeiket saját kezelésbe vette, s a két településen majorsági gazdálkodásba kezdett. Jobbágyainak száma ugyan nem változott, de az Iker-várra beköltöztetettek megrövidítették az addig ott élők legelőhasználati és faizási jogát. Batthyány József gróf ugyan nagyvonalúan az úgynevezett zsi-dahói legelőt átadja jobbágyainak, de a használat fejében robotot követelt tő-lük. De nemcsak Ikervár parasztsága, hanem az uradalomhoz tartozó Rába-kovácsi jobbágysága is szót emelt a tízes években történtek miatt: „sem föld-jeink, annál kevésbé rétjeink sem legelőink a szükséges mennyiségben meg nincsenek a faiszattól pedig egészen kizárattunk..." - olvashatjuk a rába-kovácsiak 1837-es beadványában. A kiscelliek az 1817-1818-ban történt le-gelőmegkurtítás miatt emeltek panaszt, a sitkeiek a tagosítás megsem-misítését, a dukaiak a jogtalanul elvett földek és rétek visszaadását kérték, de panasszal éltek Balozsa és Kemenesszentpéter jobbágyai is. Répcelakon a szabad jobbágytól is robotot követeltek. Egyházashetyén, jobbágyföldeket vettek földesúri kezelésbe, Pálfán a legelőt kurtították.

1 Az irtványföldek kérdése is sok bonyodalmat okozott. 1837-ben Felsőszeles tén a földesúr egyszerűen elfoglalta a jobbágyok írtványait. Répcelakon hasonló eset történt, 400 hold tulajdonjoga képezte a vita tárgyát. A megyei tisztiügyész 1842-ben a jobbágyok ügye mellé állt: „Ha e földektől most egy tollvonással megfosztanák a jobbágyokat, az addig virágzó gazdaság a tehetetlenné vált jobbágyság között pusztulást hirdető néma csendet, végromlást, a nyomorral való ösztönös küzdést idézne elő..., tőlük elkívánják, de azon nem gondolhatnak, hogy a káros árvízeket elhárítják, ők csak a mézet szív-ják ki a virágból, a tövist a parasztoknak nyújtják. így regulázni az jobbá-gyot, tiltja a törvény." A tiszti ügyész kemény szavai ellenére végül mégis a földesúr győzött.

19 Az ikervári földesúr gazdaságát irányítók és a falu jobbágysága között 1842 október elején összetűzésre került sor. Az ikerváriak a tilossá tett rábakovácsi Berki réteken legeltettek s ezért a földesúr alkalmazottjai 79 db marhát az uradalmi majorba akartak hajtani. A kísérletet az ikerváriak a kisbíró vezetésével megakadályozták. Másnap éjjel viszont valóban sor került 21 ökör és 35 ló elkobzására. A tulajdonosok, az ikervári jobbágyok, már másnap reggel megkísérelték az elkobzott állatok kiszabadítását. Ez erőszakkal, majd csak délután sikerült, amikor is az Ikervárról Rábakovácsiba ment 150 jobbágy erőszakkal visszaszerezte a behajtott állatokat. Az ügy a megyei panaszbizottság elé került, ahol ugyan „barátságos" egyezség született, de az ikerKOMÁROMI 1996. 51-52., LENGYEL 1980. 363. VÖRÖS 1966. 336. FÜR 1972. 95. 73