Savaria - A Vas Megyei Múzeumok értesítője 26. (2001) (Szombathely, 2002)

Bakay Kornél: A magyar millennium rendezvényei

S AVARIA 26 (2001) Amikor eleink megjelentek a Kárpát-medencében, Álmos-Árpád népeként, itt testvéreket találtak: az avarokat és a székelyeket, akiktől viseletükben, külsőségekben némileg különböztek - ezt mutattuk be a Honfoglaló magyarok viselete és fegyverezte c. kiállításunkon - ám nyelvünkben és hagyományainkban igen közel állottunk őhozzájuk s rajtuk keresztül az összes szkíta-hún-fajú népekhez. Most az Öregtorony mindkét szintje egységet alkot, de tudatos a csoportosítás. A földszinten sorjáznak az óriásgyökerek, az emeleten a SZENT FA csodás lombdísze, különböző formába öltöztetve. E dicsfényben ragyogó korona ékkövei voltak a Magyar szentek képsorozat darabjai, de az a kiállítás még nem mutatta meg a szerves összetartozást, magyarázat nélkül hagyta, hogy miért lehetett az Álmos-Árpád dinasztiának harminc szentje és boldoggá avatottja? Úgy látszhatott, mert emberöltő óta így tanítják, így sulykolják, így préselik belénk, hogy egykor két magyar világ volt: egy régi ázsiai barbár, primitív és egy új, európai, nyugati keresztény, amely magas színvonalú és értékes, mert idegen eredetű. A választó vonal: Szent István király, aki - apjával együtt - betagolta ezt a pusztai népet az európai kultúrába. S eközben „természetesen" eltörölte, felszámolta, kigyomlálta a keleti vonásokat, képletes és valóságos máglyákon hamvasztotta el a kincses Kelet egész örökségét. Mi tehát - úgymond - azért élünk és élhetünk még ma is, a tragikus és magyarfaló XX. századdal a hátunk megett, mert feladtuk önmagunkat, búcsút mondtunk a Keletnek és szépen beolvadtunk az európai közösségbe. Manapság is ez a nóta járja, még pedig igen erős hangszerelésben. S most itt négy, életének negyedik évtizedében járó, tehát fiatal művész, minderre határozottan és egyértelműen NEM-et mondott. Nemet mondott látványosan és magas szinten. S e négy művész közül kettő Vas megye szülöttje, akiknek története azért is tanulságos, mert megmutatja: a tehetség bárhol megterem, csak legyen, aki felismeri. S Tóth Lívia és Tóth Csaba esetében ez megtörtént. Pungor Zoltán tanár úr, mint vasszécsenyi rajztanár már 1975-ben kiemelten foglalkozott a három Tóth-gyerekkel s kettő közülük igazi művész lett. S külön nevezetesség, hogy a két testvér itt és most állít ki először - együtt. Tóth Lívia némi késéssel került az Iparművészeti Főiskolára, testvére, Csaba azonban nyomban pályára állítódott. Ám a tanulás és a kezdés éveiben - hiába voltak jeles tanáraik - egyikőjük sem tudott szabadulni a di-vatos áramlatok hatásától. Lívia absztrakt modern művészetet csinált, Csaba posztimpresszionista modorban indult. Az elvárt ún. fogalmi művészet azonban valójában nem szól semmiről és nem szól senkinek. A kortárs művészet - hasonlóan a társadalomhoz - elszektásodott. Kiüresedett az alkotó és az alkotás. De mindketten érezték, hogy a szellem szabadságát meg kell őrizni és lealacsonyító művészetet nem érdemes és nem szabad művelni. Az élő művészet vezérképviselőinek nagy része az igazi művészet létére tör és a globalizált világ felkapott kedvencei zömmel selejtet termelnek. De ők rájöttek: a legfőbb pusztító erő saját sérült lelki beállítottságunk. Ha ugyanis megtaláltuk az igazi hivatásunkat, ha biztosak 166