Savaria - A Vas Megyei Múzeumok értesítője 26. (2001) (Szombathely, 2002)

Söptei István. Sárvár-vidéke és a Kemenesalja a polgári forradalomban

SÖPTEI ISTVÁN: Sárvár-vidéke és a kemenesalja a polgári forradalomban „Rahner Máté sárvári evangélikus lelkész Radó Lajos egyházmegyei gondnok kíséretében néhány napok előtt azon kéréssel jött hozzám, őt hivatalába helyezzem vissza. Azon kérdésemre, kiáltal és miért fosztatott meg attul, azt válaszolván, hogy ő senki által el nem mozdíttatott, hanem rosszakarója által a Cs. katonaság előtt alaptalanul bévádoltatván, minthogy ennek következményéitől félt, házátul eltávozott, - én néki két héti szabad tartózkodási engedelmet adtam olly rendelettel, hogy Kőszegiül mint kijelölt tartózkodási helyérül csak a Városkapitány engedelmével, és csak családi ügyeiben Sárvár-ra távozhasson, a Sárvári járásbéli főbiztost pedig oda utasítottam, hogy a nevezett lelkész politikai viselete iránt szigorú vizsgálatot teljesítsen. Ezen engedelem levél kiadása után néhány napra érkezett Gr. Cziráky János ker. főbiztos úrnak ... kiadott rendelete, melly szerint a nevezett személy elfogatandó. Elfogatása iránt a rendelést tüstént kiadtam..." A sárvári evangélikus lelkész 1849 áprilisában a szószékről üdvözölte a Habsburg-ház decemberi trónfosztását, ezért volt kénytelen elhagyni állomáshelyét. A sárvári mezőváros kihallgatott vezetői ugyan egyhangúlag kiálltak Rahner Máté mellett, a császári biztos mégis elrendelte letartóztatását. Hasonlóképpen járt Róth Ferenc sárvári iparos, az evangélikus egyházközség gondnoka is. A császári bevonulást követően ő is 4 hónapig bujdokolt, majd az amnesztiát követően visszatért Sárvárra. A zsandárok azonban elfogták, Szombathelyre kísérték, ahol közel egy évig raboskodott.

129 1849 augusztus-szeptemberében a császári adminisztráció fekete-sárgára festette a Rába-völgy vidékét és Kemenesalja dombságát. „Népösszeírások kezdődtek, a falvak végén névtáblákat állítanak fel, s a házakat megszámozzák; beszedik a fegyvereket, s eltiltják a lőporkereskedést. Visszajön az aradi fogságból kiszabadult sági plébános is, visszakapja javait, és áthelyezteti a falu nemzeti érzésű tanítóját. Besorozzák a volt honvédeket, s továbbra is állandóan nyomoznak a bujkálok és szökve hazatértek után." A császári katonaság 1849 augusztus közepétől-végétől Sárvárra tette át székhelyét, míg a térség egyéb helységeiben a zsandárság testesítette meg a császári hatalmat: „Már szeptemberben megérkeztek Cellbe a zsandárok, még most nem sisakosán, nem is utóbbi hatalmaskodással, hanem csak a pandúrokkal vegyest működve. Bosszúságomra az első káplárnak neve Illési volt, csak egy betű különbséggel, hogy nem nevemet viselte. Ez az ember, ki születésére nézve alföldi magyar, különös szenvedély ápolt a honvédek összefogdosásában és elhajtásában, - mint egy második Saulus, - őket négerekként láncra fűzve. Naponként ki-kicsapott falukra és mindenkor hozott magával Cellbe egy-két honvéd rabot. Eljárásában az ármányos oly fortéllyal élt, hogy úton-útfélen, korcsmákon, piacokon a nép közé vegyült, véle bizalmas beszédbe bocsátkozott, sőt útmentében mezőn a munkásokhoz is társult, a férjfiakat dohánnyal kínálta, velők per bátyámuram, nénémasszony szólt, nekik hízelgett, hálákodott, önmagát is Világosvárról menekült honvédnek adván ki, áldotta az Istent, hogy az orosz kezeiből szerencsésen kiszabadulhatott, tudakozódott a helybeli honvéd pajtások után, hogy hát azok szegények haza vergődtek-e már, s több efféle. Mikor aztán belőlük így ravaszul kiszedte a SOLYMÁR 1988. 89. 121