Savaria - A Vas Megyei Múzeumok értesítője 26. (2001) (Szombathely, 2002)

Söptei István. Sárvár-vidéke és a Kemenesalja a polgári forradalomban

SÖPTEI ISTVÁN: Sárvár-vidéke és a kemenesalja a polgári forradalomban December 21-én tehát az erődítési munkálatokat még huszárelőőrsök felügyelték. A Vidos által felügyelt alakulat azonban eltávozott a megyéből, az erődítési munkálatok viszont tovább folytatódtak. A sáncépítésről tudósít Edvi Illés Pál leírása is: „Kemenesalja ez év végéig folyvást Vidos József magyar kormánybiztosnak hódolt és attól vett parancsokat; hanem december fogytán az egész Rába-vidéket maga a magyar katona-kormány vette át és kezelte is. Annak rendeléséből lettek hányva és sietséggel építve a sáncok a Marcal keleti partján, névszerint Mersénél, hová az én híveim még a szent karácson ünnepekben is munkára parancsoltattak; - és Karakónál, mely nagyon jeles mü, és sértetlenül meghagyatott a császáriaktól is. Ugyan a katonai kormány égettette fel a marcali és rábai hidakat (a ragyogóinak kivételével) épen karácsonban."

93 A hidak felégetése természetesen nem segített, így Sárvár-vidéke és Kemenesalja újra császári színekben, fekete-sárgában pompázott. A feketesárga természetesen divatszín lett Sárvárott is, hiszen a mezőváros császári zászló beszerzésére kényszerült, amelynek csináltatásáért 4,30 Ft-ot fizetett. Újra fekete-sárgára festették a celli sóház fa-épületét is.

94 Az osztrák ellentámadás híre már december elején szinte rémületbe kergette a térség lakosságát. Erről olvashatunk gróf Batthyány Lajosné, Zichy Antónia visszaemlékezésében is: „... naponta ijesztő hírek jöttek, majd egy csapat horvátokat, serezsánokat láttak a szomszéd faluból jönni, majd ágyúlövéseket hallottak s egy csatának hírét elbeszélték ... A szegény parasztok (Ikervárról van szó) - csoportonkint, gyermekestül bú-toraikkal, ágynemükkel kivándoroltak a Berekbe. Nagynehezen tudtam a sze-gényeket rábeszélni, hogy jöjjenek vissza: megfagytak volna kint a szabad-ban..."

95 Nem tudjuk biztosan, de könnyen elképzelhető, hogy a sárvári polgárok egy része is a Berekben, illetve a hegyközségi pincékben keresett menedéket. A január elejétől érkező megszálló császári csapatok Sárváron át közelítették meg a Kemenesalját, majd innen vonultak az ország belsejébe. Az eseményekről Edvi Illés a következően ír: „Az alávonuló osztrák seregek terheit mi is sajnosán éreztük; egész január folytán e vidéken szinte az átmarschirozások falunkban is egymást érvén. Főleg a kifutott és össze-szedett horvátokból állottak azok ... Volt nekünk dömölkieknek bajunk a kétféle zászló kitűzése miatt is templomunk tornyán. Mivel a templomnak épen tövében vonul és hajlik az országút Cell felé, és mivel minden sereg épen a torony előtt vonult ki s be, - tehát nem győztük majd a nemzeti, majd a császári zászlót kitűzdözni. Az első sereg vasárnapon délelőtt 10 óra tájban bukkant fel láthatárunkon, a nemesdömölki faluvégen. Épen ez órában tódult templomba 14 helységekből a nép minden irányzatból, és e katonasereg látására a más faluvégeken bejöttek is e nyugati faluvégre csoportoztak össze, bámészkodva nézvén a már közelért fegyveres csapatot, mely lovasok- és gyalogosokból állott vegyest. De vajmi nagyon megdöbbent e csapat az összesereglett földnépét EDVI ILLÉS 1851.219. SZEIBERT 1984. 112/c, EDVI ILLÉS 1851. 219. URBÁN 1981. 592. 101