Savaria - A Vas Megyei Múzeumok értesítője 25/3. (2000-2001) (Szombathely, 2002)

Tóth István: Apuleius Savariensis

SAVARIA 25/3 (2000-2001) PARS ARCHAEOLOGICA ján magam korábban Magna Mater kultuszhelyeként határoztam meg, az ausztrál G. THOMAS azonban - velem vitatkozván - az Isis-kultusz közösségi csarnokaként javasolt azonosítani. SZERTARTÁSOKRA UTALÓ EMLÉKEK Az apuleiusi szöveg minden szempontból legértékesebb elemeit a szertartások leírásai, a szertartási külsőségek, kellékek bemutatása alkotja. A pannóniai emlékanyag is e témakörben kínálja a legtöbb tanulságot. A leglátványosabb összehasonlítási lehetőségeket e területen a körmenet-ábrázolások kínálják. Nem lehet ui. vitás, hogy a savaria ún. Anubis-relief - nem olyan régen még az Iseum homlokzatán volt látható - panelje pontosan egybevethető Apuleius szavaival. Láthatók rajta „az istenek, akik ezúttal kegyeskedtek az ember lábain felvonulni. ím itt a szörnyű Anubis, lelkek túlvilágra kísérője; fönséges alakja félig fekete, félig aranyos, kutyafejét magasan fölveti, baljában tartja a szárnyas pálcát, jobbjában aranyos pálmaágat lenget." (Utaljunk rá, hogy az Anubis-maszknak, mint szertartási kelléknek szerepét Apuleius mellett Iosephus Flavius, Tacitus és História Augusta megfelelő helyei is nyomatékosan hangsúlyozzák.) A tőle jobbra álló - hagyományosan Sarapis-ként meghatározott alak Lucius római látomásában bukkant fel, mint az Osiris-misztériumba történő beavatást elvégző pastophorus: „egy pap, vászonköpenyben, kezében Bacchus-pálcával, borostyánnal". A harmadik, kígyót tartó, s kopottsága miatt nehezen azonosítható figurát nem tudom pontos szövegrészlettel párba állítani. Nyilvánvalóan ugyané körbe vág az a relief-töredék, amelyet ugyancsak háromalakos kompozícióként kíséreltem meg kiegészíteni és az Anubis-relieffel azonos funkciójú „maskarák"-at ábrázoló felvonulási jelenetként értelmezni. Egyértelműen ezek közé az emlékek közé illeszkedik az a szoborbázis-töredék is, amelyen eredetileg Isis egészalakos szobra állt, s amelynek oldallapjain egy sakálmaszkot viselő alak - tehát ugyancsak egy felvonulási szereplő - egy Harpocrates gyermek és egy Osiris-koronás fej ismerhetők fel. A két utóbbi figura, az alakoskodó Anubis-ábrázolás logikája alapján, ugyancsak az „emberek lábain felvonulni kegyeskedő" isteneknek tekinthetők, amit csak megerősít a bázis oldalán ábrázolt koszorú jelentése. Ez utóbbi jelkép feltűnik a Cenchrae-i körmenetben is - mint „rózsakoszorús csörgettyű" (nyilvánvalóan sistrum), majd „diadalmi ko-szorú", ill. „gyönyörű rózsákból font pompás koszorú" - szerepe nem csekély: a szamár-Luciusnak ember-Luciusszá való visszaváltoztatás eszköze. A szamár-ember metamorphosis - a regény címadó mozzanata! ez esetben világosan sokkal több, mélyebb erkölcsi tartalmat hordozó motívum, mint amit csak a cselekmény kalandos logikája indokolhat. A Mithras kul-tusz beavatási igéje: „Mithram esse coronam tuam " (Tertullianus, De corona) nyilvánvalóan az Isis-misztérium beavatkozási szertartásaival kapcsolatban is alakalmazható. A koszorú a regényben később is felbukkan, nem véletlenül megintcsak a beavatás, tehát a nagy metamorphosis összefüggésében. A pannóniai egyiptomi kultuszemlékekkel foglalkozó szakirodalomban HEKLER Antal 1909-es tanulmánya óta közhelynek számít az a felismerés, hogy egyedi kincs hydriájában „egy Isis-körmeneteknél használatos edényt kell felismernünk", amelynek tökéletes párhuzamát adja a jól ismert vatikáni relief kancsója ill. számos egyéb ábrázolás. Az Apuleius-regény ide vágó részlete - talán szándékoltan - kissé túlságosan is talányos, de az kétségtelen, hogy az ott leírt kígyósfülű, hosszúcsőrű edény funkcióját a pannóniai leletek között az egyedi hydria töltötte be. 194