Savaria - A Vas Megyei Múzeumok értesítője 25/2. (1998) (Szombathely, 1999)

Víg Károly: Vas megye élővilágának megismerése, jelenkori természeti értékei

VÍG К.: Vas megye élővilágának megismerése, jelenkori természeti értékei törmelék kisebb-nagyobb darabjai, amelyek a kitörési centrum körül alacsony, kúpos formában halmozódtak fel. A Sághegy esetében erre a 40-50 méter vastag törmelékre a későbbiek során két periódusban bazalt ömlött, amely kemény páncélként települt rá az alatta levő a puhább kőzetre és törmelékre. Geológiai léptékkel mérve csekély időtartam múlva, alig pár százezer éves aktivitás után csendesedett el a hegy. A vulkáni működés utószakaszában azonban még hosszú ideig forró gőzök és gázok áramoltak fölfelé a kőzet repedésein, s alakították sok helyütt morzsalékos, vörös anyaggá a megszilárdult bazaltlávát. A geológus szemével a Sághegy kialudt, poligenetikus működésű, többcsatornás rétegvulkán. Ahogy múltak az évezredek, a Pannon-tenger mind jobban feltöltődött, majd kiszáradt. A szél és a víz közös munkája nyomán a térszín mintegy 60-80 méterrel süllyedt a vulkán körül, a kemény bazaltsapka azonban megvédte az alatta rejlő laza szerkezetű homokos-agyagos pannon üledéket a lehordástól. Napjainkban jól elkülöníthető az enyhén emelkedő felső-pannon alapzat, majd felette a lepusztult vulkáni anyagokból álló törmelékzóna. Az évmilliók magát a hegyet is pusztították, koptatták, így alakult ki a 291 méter magas, bazalttakarós tanuhegy kettős csonka kúpja. A hegy jelenkori, szaggatott alakja már a bányaművelés következménye. A terület növényvilága A hegy szigetjellege növénytakarójában is megmutatkozik, amely jelentősen eltér környékének növényvilágától, s a kisalföldi flórajárásban önálló flóraszigetet alkot. A hegyet földtani felépítése és sajátságos domborzati viszonyai miatt, a többi tanuhegyhez hasonlóan, környezetéhez képes jóval szárazabb és melegebb klíma jellemzi. A Sághegyre a pusztai elemek térhódítása jellemző. A múlt század végén BORBÁS VINCE, majd századunkban GÁYER GYULA is felismerte, hogy a Sághegy flórája számos, a száraz magyar pusztákra jellemző elemet tartalmaz. Az egykori lapos platón a hegyi árvalányhaj {Stipa joannis) (35. ábra) és a kunkorgó árvalányhaj {S. capillata) legnyugatabbra hatolt állományát ringatta a szél; napjainkra hírmondóba is alig akad egy-egy tő belőlük. A hegytető pusztafüves, lejtősztyepp vegetációjára jellemző a védett leány- és feketekökörcsin {Pulsatilla grandis, P. pratensis ssp. nigricans) és a sárgavirágú tavaszi hérics {Adonis vernalis) előfordulása. A hegyoldalt, mint hatalmas palást fedték a karsztbokorerdő ligetes állományai. Ez a szubmediterrán jellegű társulás nyugatabbra-északnyugatabbra már alig található. A Sághegy meghatározó fafajai a molyhos tölgy {Quercus pubescens), a cser {Quercus cerris), a vadkörte {Pyrus pyraster) és az ostorménfa {Viburnum lantana). A hegy déli kitettségú lejtőin a vékony talaj gyorsan felmelegedik, kiszárad, így a karsztbokorerdő szinte a fatenyészet határán él. A fák lassú növekedésűek, alacsonyak, koronájuk gyakran csúcsszáradt. Ritkásan álló csoportjaikat át-meg átszövik a sziklagyep kisebb-nagyobb foltjai. Ez a záródásra képtelen társulás nyújt otthont a nagyezerjófönek {Dictamnus albus), a tarka nőszi64