Savaria - A Vas Megyei Múzeumok értesítője 24/3. (1997) (Szombathely, 1997)

T. Bíró Katalin: Hálóra akadtunk

SAVARIA 24/3 (1998-1999) PARS ARCHAEOLOGICA gyelhettem, milyen könnyen sajátítják el a számítógép ismeretével felnövekvő gyerekek a legfontosabb lényegi információkat az adott témáról egy vonzó számítógépes információs rendszer alapján - amelyre sose vennék a fáradságot, ha a falon lógó unalmas, sűrű gépelt feliratokból kellene kibogarászni. A megoldott technikai gondok mögül azonban előtűntek az új problémák. Aki egyszer megtanult írni, számolni, annak nem kell minden tollal-ceruzával, füzettel újra elsajátítania a megfelelő fogásokat, ismereteket. Az sem jellemző, hogy pusztán az új ceruza használatához új füzetet, asztalt, szobát kell szerezzen. A számítógépet használva - különösen annak lehetőségeit valóban kihasználva - kénytelenek vagyunk követni a technika és egyben a hozzá kapcsolódó eszközök, programok fejlődését. Ki olvas már lyukszalagot, magnószalagra rögzített adatokat? (Az emlékezetes beszélgetés során, 1987-ben még ez volt a megvalósítható gyakorlat.) Egyre kevesebben használják, különösen az 1,2 Mbyte-os ún. „nagy" floppykat adattárolásra, és a ma leginkább elterjedt 640 Mbyte-os CD-nek is meg vannak számlálva a napjai. Aki tehát adatait meg akarja óvni az elmúlástól és megőrizni a jövőnek, konvertál, átment, konvertál, átment és katalogizál legalább magának, mert nem mindegy, hogy mi hol és milyen állapotban található. Az egyedi problémák azonban szinte eltörpülnek a számítógép közös, hálózati használatának gyakorlata mellett. Mára világunk valóban egy „nagy faluvá", a tudományos-fantasztikus irodalom által egyszerűen csak MÁTRIX-nak tisztelt tudás- (és hülyeség) folyammá alakult. A hálózati világ polgárai gyakran öntudatosan „netizen"-ként jelentkeznek be, jelezve nemzeten-államon kívüli státuszukat. A lehetőség ugyanis egyben felelősség, bár ez nem mindenkiben tudatosul. A szóló számítógépeken még lehet „magánéleted", bár az adatforgalom már itt is veszélyforrás: vírusok, illegális programok, ,jogtisztátalan" adatok kerülhetnek véletlenül (...) a gépre. Adatforgalom nélkül számítógépet használni pedig legalább olyan céltalan, mint zokniban lábat mosni. A hálózat mindezeket a veszélyeket sokkal intenzívebbé teszi. Egyes durva programok (programgyártók) még a gépedbe is benéznek regisztáltad-e a programjaidat? megvetted az aktuális legfrissebb változatot? Természetesen ugyanaz a kéz, amely összeköt, egyben megteremti a lehetőséget (elsősorban az értelmesebb vagy egyszerűen tájékozottabb felhasználók számára) hogy adataikat, programjaikat illetéktelen hozzáférés és rombolás ellen megvédjék. Vagy mégsem? Legalább ilyen kiszolgáltatottak vagyunk az információ özönnel szemben is. Az információ, persze, kell: úgy és az, amire NEKEM szükségem van. Hogyhogy ezt még nem TETTÉK fel? (mármint akárki, de nem én). És: hogy jöttök TI ahhoz, hogy az én munkámat csak úgy lenyúljátok? Az új helyzet komoly kihívást jelent minden gondolkodó, alkotó embernek - természetesen a régészek, muzeológusok sem kivételek ez alól. Ebben a helyzetben egyszerre vagyunk felhasználók és alkotók, információ keresők - felhasználók - és nem kívánatos információval nyakonöntöttek, illetve információ szolgáltatók. A hálózaton keresztül beszerezhető információ azonban alapvetően eltér eddigi, megszokott információ forrásainktól. Irányítatlan és irányíthatatlan (bár természetesen manipulálható, velünk együtt). Döbbenetes ütemben szaporodik, hihetetlen tematikus és tartalmi gazdagságban - mégis, amikor valamit keresni próbálunk, szeméthegyeken kell átrágni magunkat, és gyakran tapasztaljuk, hogy színvonalas információ források tűnnek el a szem elől pillanatok alatt. Nincs sem tematikus, sem tartalmi kontrol: a hálózaton beszerzett információ valóságtartalmát, hitelességét semmi és senki nem garantálja. Ugyanakkor a hálózaton közzétett gondolati tartalmat szinte semmi sem védi. Tudjuk, hogy az információ - pénz, sok-sok pénz. Ebben a játékban viszont nem tiszta, hogy mi az információ - a tartalom? a technikai megoldások? a lehetőség? és ki a vevő - aki látja? aki kiteszi? aki szeretné, ha én kitenném? Zűrös terület ez, amin nálamnál jóval okosabb emberek is nehezen igazodnak ki. A probléma halom egyetlen pici résztémáját vetette fel a közelmúltban a könyvtári informatikusok népszerű és remekül működő levelezési listája, a KATALIST. A számos hozzászóló közreműködésével kibontakozó vitát - történetesen a gyermekek könyvtári internet-használatáról - Fejős László szerkesztette egységes anyaggá (FEJŐS 1999). Itt az alapkérdés a cenzúra, illetve a korlátok (megoldatlansága, hiánya, szüksége?) volt. A sok okos és több szemszögből is megfogalmazott gondolat közül Dani István megjegyzését idézném, mint aminek témánk számára tágabb jelentése is van: ,Az Internetre úgy kellene tekinteni végre, mint ami: egy média". Tehát: közlési mód, tömegtájékoztatási lehetőség. Nem biztos, hogy olvassák, nem biztos, hogy keresik (mert ez is szabadság dolga). Viszont: megtehetik, ha akarják. Kik? a hálózati írástudók. A számítógép és még inkább a hálózat világa - ugyanis újfajta írásbeliséget hoz, hozott létre. Sokan tartanak attól, hogy ennek az újfajta írásbeliségnek a megjelenése az amúgy is sok módon megosztott társadalmat két részre: információban gazdag elitre és információhoz hozzá nem férő nyomorgókra szakítja. Rövid távon ez igaz lehet: távlatokban nézve azonban azt hiszem, nem ez az igazi probléma. Ugyanúgy, ahogy a rádió, televízió is eljutott szinte minden háztartásba (kocsmába, börtönbe és szegényházba is), az informatikai eszközök is előbb-utóbb 448