Savaria - A Vas Megyei Múzeumok értesítője 24/3. (1997) (Szombathely, 1997)

Poroszlai Ildikó: Régészeti Park létrehozása és működtetése Százhalombattán

PoRoszLAi ILDIKÓ: RÉGÉSZETI PARK LÉTREHOZÁSA ÉS MŰKÖDTETÉSE SZÁZHALOMBATTÁN A második házat a közeli bronzkori földvár ásatása során 1990-ben tártuk fel a VI. szinten. A szint elbontása után 1991-ben kiderült, hogy ez a legkorábbi kultúrréteg, alatta 25 cm-rel az őshumusz következik. Ez a ház tehát a lelőhely eddig ismert legkorábbi épülete (kora bronzkor, Nagyrévi kultúra). Az ÉNY-DK irányítású ház kétosztatú, lekerekített sarkú, a két helyiséget vékony osztófal választja el. Az un. „konyha"-rész, ahol munkagödröt, tüzelés nyomot, rengeteg edényt találtunk, 20 cm-rel mélyebben fekszik, mint a „szoba". A „konyha" teljes egészében feltárásra került, a „szobá"-nak csak egy része esett a szelvényünkbe, így az épület teljes kiterjedése ÉNy-i irányba nem ismert. Az épület szélessége megegyezik a DK-i helyiség (konyha) hosszával: 540 cm. Az épület tengelyében egyetlen nagy cölöplyukat találtunk az osztófal ÉNy-i oldalán középen, mely minden kétséget kizáróan a szelementartó ágasfa helye (POROSZLAI 1996, 6-7, 2. kép). A tapasztott agyagfalak nagyon vékonyak, alig érik el a 10 cm-t, alapárkuk nem volt. A bejárat helyére vonatkozólag közvetlen ásatási megfigyelésünk nincs, de a ház tájolásából kiindulva a DNy-i vagy a DK-i oldalon feltételezzük. A rendelkezésre álló adatok alapján kétféle rekonstrukciót kíséreltünk meg: ágasfás-szelemenes tetőszerkezetet nyeregtetővel, ill. kontyos tetővel (5. kép). Mindkét megoldásnál az alapvető probléma az, hogy a vékony paticsfalak önmaguk súlyát is alig tudják megtartani, nemhogy a tetőszerkezetet. A DNy-i fal mentén kívül talált 8-15-22 cm átmérőjű cölöplyukakat viszont olyan vázszerkezet nyomainak tartjuk, melynél a tető nem a falakon nyugszik, hanem egy-egy oldalsó oszlopsoron. Mivel a nyeregtetős megoldásnál nem lehet lekerekített sarkot konstruálni, ezért a népi építészetből jól ismert kontyos tetős változat mellett döntöttünk. A feltárt ház így nézhetett ki: A födém nélküli épületben két belső ágasfa volt, a rájuk fektetett szelemen nem futott végig a ház egész hosszában, hanem az ágasfa után nem sokkal véget ért. A ház végének lefedését a szelemen végétől félkörben sugarasan szétterített szarufákkal oldottuk meg, a tető ezt az ívet követte. Oromfal nem volt. Az ágasok közötti rész nyeregtetőszerű volt. A tetőszerkezet a külső oldalsó oszlopsorra támaszkodik. A tetőgerinc magassága 450 cm, az oldaloszlopok 160 cm magasak. Az 500 cm-es szarufák a szelemen fölé nyúltak 30-40 cmrel (amennyiben nem horogfák voltak), lenn pedig az oldal oszlopon-oldal szelemenen túlnyúltak, kb. 130 cm magasságig. Az épület két vége szimmetrikus. ; Ez a fajta rekonstrukció magyarázatot ad arra, hogy miért nincs hosszúágas a ház végében és, hogy miért lekerekített a ház végződése (6. kép). Miután a korabeli lakóházak hosszúsága 8 m körüli, nem valószínű, hogy ennek a háznak a mérete ettől lényegesen eltért, tehát a rekonstruált hosszúságot 8,1012 m között állapítottuk meg. Tekintettel arra, hogy az ásatási szelvényben az ÉNy-i helyiségből 3 m-es szakasz volt látható, s ott nem volt nyoma újabb ágasfának vagy osztófalnak, a valóságos méret a kiszámított minimumnál valamivel nagyobb volt. Egy 11 m hosszú, 6,5 m széles házat építettünk fel 1996-ban, tölgyfát használtunk az ágasfáknak és kőrist a többi tartószerkezeti elemnek. Tetejét náddal fedtük. A harmadik ház felépítésére 1997-98-ban került sor. A korai bronzkori Harangedény kultúrába tartozó épületet Endrődi Anna tárta fel Szigetszentmiklóson (ENDRŐDI 1992, 116-121). Az 51 feltárt cölöplyuk kiadja a ház formáját: DK-ÉNY-i tengelyű, 16 m hoszszú, 6 m széles csónak alakú épület, keleti oldala apszisos. Bejárata a déli oldalon volt. Az ásató közősségi háznak tartja (ENDRŐDI 1992, 89). A rekonstrukciót Vasáros Zsolt közreműködésével készítettük el (6. kép). Az ágasok itt is tölgyfák, a többi elem kőrisből készült, a falat fűzfavessző fonat alkotja, tetejét nád fedi. Környezeti rekonstrukciós programot is kidolgoztunk Müller Krisztina kertészmérnök közreműködésével, melynek keretében a középső bronzkorban és korai vaskorban honos növényfajtákat telepítjük vissza. Az ökológiai vizsgálatok során kiderült, hogy a Hallstatt korra a középső bronzkort követő klímaromlás befejeződött, a hőmérséklet újra emelkedett, a csapadék mennyisége csökkent. A vaskor kezdetére kialakult szubatlantikus klíma napjainkig tart (MÜLLER 1996,4S-47). Az adott korra jellemző tatárjuharos lösztölgyes es löszpusztagyep jellegzetes fái és cserjéi kerülnek viszszaültetésre (juhar és tölgy fajták, kőris, szil, vadalma, dió, mogyoró, szeder, bodza, kökény, som stb.). A közel 6 hektáros terület lehetőséget kínál a 25003500 évvel ezelőtti tájrészlet bemutatására: az északi és keleti telekhatáron erdő telepíthető, széleiken gyümölcsfákkal, a házak körül a veteményeskertekben lóbabot, cicorlencsét, borsót termelünk (7. kép). A vaskori részen, az egyik halom lábánál elindított gabonakísérlet kibővítésével szántóterület alakítható ki. A Torma Andrea irányításával folyó kísérleti gabonatermesztés célja, hogy rekonstruáljuk az ősi termelési módokat (vetés, aratás, tisztítás, étel készítés), továbbá, hogy megfigyeljük a búzanövények fejlődését, ellenállóképességét és terméshozamát. 1995 őszén vetettünk először tönké (tritieum dicoccon) és tönköly (triticum spelta) búzát Peter Reynolds, a Butser Ancient Farm igazgatójának útmutatásai alapján. Mindkét faj az ún. pelyvás búzák közé tartozik, ami azt jelenti, hogy a szemek nem peregnek ki a kalászkákból és a pelyva levelek még cséplés után is rajta maradnak a szemeken. Tisztításuk nagyon nehéz. Az 5x5 m-es parcellákban (összesen 16 parcella) kb. 5 cm mélyen sorokban vetjük el a szemeket, 30 cm 427