Savaria - A Vas Megyei Múzeumok értesítője 24/3. (1997) (Szombathely, 1997)

Ilon Gábor. A bronzkori halomsíros kultúra temetkezései Nagydém–Középrépáspusztán és a hegykői edénydepot

SAVARIA 24/3 (1998-1999) PARS ARCHAEOLOGICA 1. lépcső: a késői ÉDMK népessége időszakában (BONA 1992, 34; KOVÁCS 1994, 123; TORMA 1996, 46; KISS 1997,47; KISS 1998, 164) pl. magyarádi kat. 5-6. Esztergom-Laposi földek és Béke tér sírjai; ma­gyarádi kat. 8. Süttő-Nagysánctető; magyarádi kat. 11. Szőny-Nagymagtár sírjai; magyarádi kat. 22-23. Vesz­prém-Kossuth L. u. és Várhegy; magyarádi kat. 26. Vörs-Bottyán. 2. lépcső: a legkorábbi halomsírosokkal (BÓNA 1992, 32^-39; HORVÁTH 1994, 219; KOVÁCS 1994, 123; és 103. jegyzet; KOVÁCS 1994a, 162), a Vatya/Koszider­Rákospalota-Alpár fázisban: magyarádi kat. 14. és ha­lomsíros kat. 3. Hegykő; magyarádi kat. 16. Ménfőcsa­nak; halomsíros kat. 4. Koroncó „D" 1. sír; halomsíros kat. 5. Hegyfalu; magyarádi kat. 21. és halomsíros kat. 13. Nagydém; magyarádi kat. 27. és halomsíros kat. 16. Esztergályhorváti. Mindezek az előfordulások a magyarádi kultúra - a kutatás jelenlegi ismeretei szerint - törzsterületén kívül találhatók, mégsem csupán importleletekként, hanem talán kulturális hatással egybekapcsolódó - Kovács Ti­borral egyetértve (KOVÁCS 1994, 123) - nem túl in­tenzív, többek között (BENKOVSKY-PIVOVAROVÁ 1992, 44) északnyugat-délkeleti, illetve - ezt most ki­egészíthetjük - egy délnyugati irányú regionális jelen­tőségű migrációként értékelhetők. * * * A hazai autochton bronzkori kultúrák és a halomsí­ros kultúra kapcsolata, összefüggésben a koszideri idő­szak problematikájával, Mozsolics Amália (MOZSO­LICS 1957, 120-156) alapvető tanulmánya óta a ma­gyarországi bronzkorkutatásnak is egyik központi, s igazából máig megoldatlan kérdése. Bóna István, Kő­szegi Frigyes, Kemenczei Tibor és Kovács Tibor mun­kái azonban lényegesen bővítették ismereteinket a kor­szakról. A 60-as évek vége óta az sem kérdéses, hogy a halomsíros kultúra Kárpát-medencébe történő behatolá­sa több hullámban történt (BÓNA 1958; BÓNA 1975; KŐSZEGI 1960; KŐSZEGI 1964; KEMENCZEI 1968; KOVÁCS 1969). A legkorábbi halomsíros benyomulásnak mára két csoportja (kárpáti és közép-duna-vidéki) biztosan el­különíthető. Ezek a R BB 2 időszakban már elfoglalták a Kárpát-medence bizonyos régióit, többek között a Vág és a Duna vonalától nyugatra eső terület egy részét. (Ennek egy töredéke azonos az általunk vizsgált régió­val.) Hatásuk még a leginkább ellenálló Vatya kultúra törzsterületén is kimutatható (Dunakeszi). Következés­képpen eltűnik a Gáta/Wieselburg kultúra, az ÉDMK népességének részben helyben maradó kései töredékei­vel viszont szimbiózisba kerültek (KEMENCZEI 1968, 162; KOVÁCS 1966, 197-198; KOVÁCS 1969, 168; KOVÁCS 1975, 301 és 23. jegyzet; KOVÁCS 1989, 65, 69; BANDI - KOVÁCS 1970, 2&-31, TORMA 1976, 35-37; MOZSOLICS 1988, 49; KŐSZEGI 1964, 13-14; KŐSZEGI 1984, 38; FURMÁNEK 1982, 376­377; V. VADÁSZ - VÉKONY 1979, 64-65 és 124. jegyzet; HONTI 1994, 11; KISS 1997, 46-47. Máig vitatott kérdés a közép-dunai-halomsíros kultúra meg­jelenése Délnyugat-Szlovákiában. Erre Id. TOCIK ­VLADÁR 1971, 421; BENKOVSKY-PIVOVAROVÁ 1976, 359; FURMÁNEK - VELIAÖIK 1980, 164-166, 178). A korai halomsíros hullámban a késő magyarádi kultúra hatására ismételten felerősödni látszik. Kevere­désük és egymásra hatásuk a dél-morvaországi és alsó­ausztriai lelőhelyeken ugyancsak bizonyítható. Ez egy északnyugatról érkező - újabban ismételten megerősí­tett - halomsíros behatolási irányra utal. Ez, a közép­duna-vidéki csoport a Morava völgyén és Alsó-Auszt­rián (a Vëterov kultúra Böheimkirchen-i csoportjának területén) át érkezhetett a Nyugat-Dunántúlra, elsősor­ban a Rába folyó környékére. Ezáltal egy korábban je­lentéktelenebbnek és későbbi halomsíros felvonulási út­vonalnak tartott terület (Rába-Marcal mente) jelentősé­ge és koraisága mutatható ki (V. VADÁSZ - VÉ­KONY 1979,124. jegyzet). Továbbá - amint azt kataszterünk megerősíti - a magyarádi kultúra egy olyan csoportjának létezésével is számolnunk kell, amely már a halomsírosok érkezése előtt kimutatható (hídfőállásuk Süttő) az általunk vizs­gált területen, a Duna és a DunántúH-középhegység által határolt területen, az ÉDMK népességével keverten (Esz­tergom, Mosonszolnok, Veszprém, Vörs-Bottyán stb.). 20 A fenti halomsíros expanziót kísérelhette meg Jel­tartóztatni" a magyarádi kultúra Dolny Peter-i fázisá­nak népességével kevert lakosság, amely a R BBi_ 2-ben már részben halomsíros jellegű. Az invázió azonban végeredményét tekintve a késői magyarádi kultúra kü­lönböző csoportjainak megszűnését eredményezte (KOVÁCS 1975, 45; KOVÁCS 1975a, 312, 315; FUR­MÁNEK 1982, 373-374; BENKOVSKY-PIVOVARO­VÁ 1976, 343). Ezen történeti események, mozgások és hatásmec­hanizmusok háttere ma már viszonylag tisztán látszik. A magyarádi kultúra - nem önszántából!? (KOVÁCS 1996, 114-115) - dél, kelet, nyugat (NEUGEBAUER 1994, 152) és észak (KLOSINSKA 1993, 35-37) felé „nyomult", talán szorult. Az ÉDMK tömegeinek egy része kelet-délkeleti irányba húzódott vissza (másik ré­sze a Dunántúli-középhegységtől északra tömörült, il­A dél-morvaországi és ausztriai keveredésről ld. az egyes edény­típusok párhuzamainál felsorolt irodalmat. 258

Next

/
Thumbnails
Contents