Savaria - A Vas Megyei Múzeumok értesítője 24/3. (1997) (Szombathely, 1997)

Ilon Gábor. A bronzkori halomsíros kultúra temetkezései Nagydém–Középrépáspusztán és a hegykői edénydepot

SAVARIA 24/3 (1998-1999) PARS ARCHAEOLOGICA 1. lépcső: a késői ÉDMK népessége időszakában (BONA 1992, 34; KOVÁCS 1994, 123; TORMA 1996, 46; KISS 1997,47; KISS 1998, 164) pl. magyarádi kat. 5-6. Esztergom-Laposi földek és Béke tér sírjai; magyarádi kat. 8. Süttő-Nagysánctető; magyarádi kat. 11. Szőny-Nagymagtár sírjai; magyarádi kat. 22-23. Veszprém-Kossuth L. u. és Várhegy; magyarádi kat. 26. Vörs-Bottyán. 2. lépcső: a legkorábbi halomsírosokkal (BÓNA 1992, 32^-39; HORVÁTH 1994, 219; KOVÁCS 1994, 123; és 103. jegyzet; KOVÁCS 1994a, 162), a Vatya/KosziderRákospalota-Alpár fázisban: magyarádi kat. 14. és halomsíros kat. 3. Hegykő; magyarádi kat. 16. Ménfőcsanak; halomsíros kat. 4. Koroncó „D" 1. sír; halomsíros kat. 5. Hegyfalu; magyarádi kat. 21. és halomsíros kat. 13. Nagydém; magyarádi kat. 27. és halomsíros kat. 16. Esztergályhorváti. Mindezek az előfordulások a magyarádi kultúra - a kutatás jelenlegi ismeretei szerint - törzsterületén kívül találhatók, mégsem csupán importleletekként, hanem talán kulturális hatással egybekapcsolódó - Kovács Tiborral egyetértve (KOVÁCS 1994, 123) - nem túl intenzív, többek között (BENKOVSKY-PIVOVAROVÁ 1992, 44) északnyugat-délkeleti, illetve - ezt most kiegészíthetjük - egy délnyugati irányú regionális jelentőségű migrációként értékelhetők. * * * A hazai autochton bronzkori kultúrák és a halomsíros kultúra kapcsolata, összefüggésben a koszideri időszak problematikájával, Mozsolics Amália (MOZSOLICS 1957, 120-156) alapvető tanulmánya óta a magyarországi bronzkorkutatásnak is egyik központi, s igazából máig megoldatlan kérdése. Bóna István, Kőszegi Frigyes, Kemenczei Tibor és Kovács Tibor munkái azonban lényegesen bővítették ismereteinket a korszakról. A 60-as évek vége óta az sem kérdéses, hogy a halomsíros kultúra Kárpát-medencébe történő behatolása több hullámban történt (BÓNA 1958; BÓNA 1975; KŐSZEGI 1960; KŐSZEGI 1964; KEMENCZEI 1968; KOVÁCS 1969). A legkorábbi halomsíros benyomulásnak mára két csoportja (kárpáti és közép-duna-vidéki) biztosan elkülöníthető. Ezek a R BB

2 időszakban már elfoglalták a Kárpát-medence bizonyos régióit, többek között a Vág és a Duna vonalától nyugatra eső terület egy részét. (Ennek egy töredéke azonos az általunk vizsgált régióval.) Hatásuk még a leginkább ellenálló Vatya kultúra törzsterületén is kimutatható (Dunakeszi). Következésképpen eltűnik a Gáta/Wieselburg kultúra, az ÉDMK népességének részben helyben maradó kései töredékeivel viszont szimbiózisba kerültek (KEMENCZEI 1968, 162; KOVÁCS 1966, 197-198; KOVÁCS 1969, 168; KOVÁCS 1975, 301 és 23. jegyzet; KOVÁCS 1989, 65, 69; BANDI - KOVÁCS 1970, 2&-31, TORMA 1976, 35-37; MOZSOLICS 1988, 49; KŐSZEGI 1964, 13-14; KŐSZEGI 1984, 38; FURMÁNEK 1982, 376377; V. VADÁSZ - VÉKONY 1979, 64-65 és 124. jegyzet; HONTI 1994, 11; KISS 1997, 46-47. Máig vitatott kérdés a közép-dunai-halomsíros kultúra megjelenése Délnyugat-Szlovákiában. Erre Id. TOCIK VLADÁR 1971, 421; BENKOVSKY-PIVOVAROVÁ 1976, 359; FURMÁNEK - VELIAÖIK 1980, 164-166, 178). A korai halomsíros hullámban a késő magyarádi kultúra hatására ismételten felerősödni látszik. Keveredésük és egymásra hatásuk a dél-morvaországi és alsóausztriai lelőhelyeken ugyancsak bizonyítható. Ez egy északnyugatról érkező - újabban ismételten megerősített - halomsíros behatolási irányra utal. Ez, a középduna-vidéki csoport a Morava völgyén és Alsó-Ausztrián (a Vëterov kultúra Böheimkirchen-i csoportjának területén) át érkezhetett a Nyugat-Dunántúlra, elsősorban a Rába folyó környékére. Ezáltal egy korábban jelentéktelenebbnek és későbbi halomsíros felvonulási útvonalnak tartott terület (Rába-Marcal mente) jelentősége és koraisága mutatható ki (V. VADÁSZ - VÉKONY 1979,124. jegyzet). Továbbá - amint azt kataszterünk megerősíti - a magyarádi kultúra egy olyan csoportjának létezésével is számolnunk kell, amely már a halomsírosok érkezése előtt kimutatható (hídfőállásuk Süttő) az általunk vizsgált területen, a Duna és a DunántúH-középhegység által határolt területen, az ÉDMK népességével keverten (Esztergom, Mosonszolnok, Veszprém, Vörs-Bottyán stb.).

20 A fenti halomsíros expanziót kísérelhette meg Jeltartóztatni" a magyarádi kultúra Dolny Peter-i fázisának népességével kevert lakosság, amely a R BBi_

2-ben már részben halomsíros jellegű. Az invázió azonban végeredményét tekintve a késői magyarádi kultúra különböző csoportjainak megszűnését eredményezte (KOVÁCS 1975, 45; KOVÁCS 1975a, 312, 315; FURMÁNEK 1982, 373-374; BENKOVSKY-PIVOVAROVÁ 1976, 343). Ezen történeti események, mozgások és hatásmechanizmusok háttere ma már viszonylag tisztán látszik. A magyarádi kultúra - nem önszántából!? (KOVÁCS 1996, 114-115) - dél, kelet, nyugat (NEUGEBAUER 1994, 152) és észak (KLOSINSKA 1993, 35-37) felé „nyomult", talán szorult. Az ÉDMK tömegeinek egy része kelet-délkeleti irányba húzódott vissza (másik része a Dunántúli-középhegységtől északra tömörült, ilA dél-morvaországi és ausztriai keveredésről ld. az egyes edénytípusok párhuzamainál felsorolt irodalmat. 258