Savaria - A Vas Megyei Múzeumok értesítője 24/3. (1997) (Szombathely, 1997)
P. Fischl Klára: Mártély-Szegfű. A Perjámos-kultúra szerepe a Dél-Alföld vegyes rítusú temetőiben
P. FiscHL KLÁRA: MÁRTÉLY-SZEGFŰ. A PERJÁMOS-KULTÚRA SZEREPE A DÉL-ALFÖLD VEGYES RÍTUSÚ TEMETŐIBEN ként értelmezi, melynek szoros kapcsolata van a Vattina-kultúrával (TASIC 1984, 85, 87-88). Gogâltan újabban a Cornesti-Crvenca típus nevet javasolja e leletcsoportnak, mely név a szerbiai bánáti leletekkel fennálló kapcsolatra is utal, egyúttal feloldja a Vattinaés Verbicioara-kultúrákhoz való sorolás problémáját (GOGALTAN 1996, 46). A sír időrendi helyzetét a temetőrészleten belül a Cornesti-Crvenca típusú leletanyaggal kapcsolatos eltérő vélemények miatt nem lehet meghatározni. A négy, hamvasztásos rítusú sír leletei közül egy teljesen értékelhetetlen (IV. sír). Az V. és VIII. sírokból megmaradt leletanyag a Vatya-kultúra formavilágába sorolható. A XIII. sír korsója perjámosi ízlésű, feltehetően e kultúra hagyatéka, de a sírban urnaként használták, vagyis, mint Kelebián számos esetben a vatya rítus részeként találkozunk vele. E csekély számú adat kétféle értelmezésre nyújt lehetőséget Az egyik szerint a Perjámos-kultúra nagy sírszámú, hosszú ideig használt temetője volt itt és a kései sírokból sok elpusztult a földmunkák során (lásd szórványok). Ugyanakkor felmerülhet az az értelmezés is, hogy egy korai perjámosi temető és egy későbbi, koszideri korú, de önálló, esetleg vatyai alapú temetkezési helyet feltételezhetünk itt. A csatorna NY-i partján nyitott szelvényből és a szórványanyagból előkerült leletek pedig lehetőséget nyújtanak egy koszideri korú egyrétegű telep feltételezéséhez, mely telep alaplakossága nem határozható meg egyértelműen. Ez utóbbi feltételezést támasztja alá az a megfigyelés, hogy - míg Mártély a Perjámos-kultúra elterjedésének legészakibb pontja a kultúra korai időszakában - a kultúra fiatalabb szakaszában Marostól északra csak ez az egy lelőhely található. Hódmezővásárhely határa és a Körösök közötti terület középső bronzkori lakosságának meghatározása nem tisztázott teljesen, így a koszideri korszakban egy vatya település létezése sem kizárható itt. A koszideri korú vatya lelőhelyeken már ismert az a kerámiastílus, mely számos perjámosi elemet használ (Alpár: BÓNA - NOVÁKI 1982, Baks 10 ). Ez alapján nem kizárható, hogy a Marostól É-ra fekvő területet már a vatyai kultúra elterjedési területéhez sorolhatjuk. Ugyanezt támasztja alá az előkerült kerámialeletek elemzése is. Sajnos a leletmentés körülményeiből adódóan szórványként kerültek elő azok a töredékek, melyek a leletanyag datálásának szempontjából döntő fontosságúak. Ilyen az alpári korú kancsónyaktöredék (9. kép 5.), a mészbetétes bögre töredéke (10. kép 1.; KISS 1998, pl. 6/4) és a halomsíros bögre töredéke (10. kép 4.). A világosbarna színű inkrusztált díszítéssel ellátott töredék anyagából kiindulva helyi, tiszamenti készítmény lehet A leletanyag feldolgozás alatt P. Fischl K. - Kiss V. - Kulcsár G. által. (KISS 1998, 166). Ez esetben tehát dunántúli forma és díszítőmotívumok helyi anyagból való előállítása egy a helyi népesség közé beilleszkedett nyugati eredetű csoport jelenlétét támasztja alá a Vatya-kultúra keleti peremterületén 11 . A halomsíros töredék különösen jelentős, mivel az újabb kutatások a középső bronzkor végén a Dél-Alföld területén késővatya és későperjámos elemekkel együttélő halomsíros népelemeket feltételeznek (TRÓJA 154). A felsőpusztaszeri leletanyag hármas testtagolású perjámosi edénye, vatyai bögréi és kancsója illetve halomsíros bögréi hasonló korú leletegyüttes részét képezik (FOLTINY 1945, XV/1-10, 13-15, 17, 19-31). Ezen együttélési feltevés alátámasztása lehet továbbá a csanyteleki temetőből előkerült két szórvány halomsíros edény (LŐRTNCZY - TROGMAYER 1995, 2. kép 7, 9). 12 Az itt bemutatott leletanyagban a részletesebb tipológiai elemzést mellőzve, megtalálhatjuk a Perjámoskultúra vezető típusait: a korsót (6. kép 23., 7. kép 4., 8. kép 4., 9. kép 8., 10. kép 2.) és a hármas testtagolású edények töredékeit (8. kép 3. 13 , 7., 9., 10. kép 3.). Számos töredékkel képviseli magát a Vatya-kultúra is: kelebiai típusú tál (7. kép 1., 8. kép 1.), kis fülesbögrék (7. kép 2., 9. kép 1.), T átmetszeni peremmel rendelkező tál (7. kép 5.), hordótestű fazék (8. kép 5.). A fazekak és tálak oldalain jelentkező bekarcolt háló (8. kép 8.) és egy pontból kiinduló vonalkötegminta (8. kép 10.) szintén e kultúra díszítő motívuma. A középső bronzkor végén kultúráktól függetlenül megjelenő általános díszítőmotívumokból is található itt egy csokorravaló, melyek a már említett importdarabok mellett megerősítik a legfiatalabb leletek koszideri korszakra való datálását: a nyak vízszintes osztása (9. kép 5.) beböködéssel vagy bevagdosással keretezett lencseminták (9. kép 6., 10. kép 6.), a nyomottgömbös has turbántekerccsel (10. kép 5.) vagy spirálbütyökkel való díszítése (9. kép 3.), valamint lelógó sraffozott háromszögminták (9. kép 2.). Nemcsak a leletanyag datálása miatt, hanem a temetkezési rítusok vegyes előfordulása kapcsán is közel áll e leletanyaghoz a Tisza túlsó partján levő csanyteleki temető anyaga (LŐRTNCZY - TROGMAYER 1995). E vatyai alapkarakterű temető szintén több rítusú (váE betelepült mészbetétes népesség részletesebb jellemzését lásd később. 12 Továbbá ezt látszanak igazolni a pécskai telep I a-b rétegei (SOROCEANU 1991, 80-81, 126) és a késővatya temetőkben jelentkező egyértelműen halomsíros népességhez köthető sírok. Ez utóbbiak részletes tárgyalását lásd később. 13 E töredék igen fontos darab a hármas testtagolású edények datálása szempontjából. E típus vizsgálata során felmerült a kérdés, hogy lehet e a kultúra életének korai szakaszában is számolni vele (P. FISCHL 1998, 108-109). Az itt közölt töredéken látható bekarcolt zászlóminta a kultúra életének korai szakaszára jellemző díszítőmotívum. így vagy e motívum alapján a töredéket a Perjámos kultúra korai szakaszába soroljuk, vagy feltételezzük a motívum továbbélését a fiatal szakaszban is.
