Savaria - A Vas Megyei Múzeumok értesítője 24/3. (1997) (Szombathely, 1997)

Simon Katalin–Horváth László András: Középső bronzkori leletek Gellénháza–Budai-szer II. lelőhelyen (Zala megye)

SAVARIA24/3 (1998-1999) PARS ARCHAEOLOGICA lelő tölcséres szájú edény (KOVÁCS 1975c, pl. 5, 58.1) és több, a koszideri periódusba sorolható lelet teszi lehetővé (KOVÁCS 1975c, 44). A temető használata a halomsíros kultúra idején - mint Tápé-Széntéglaégetőn - töretlenül folytatódott, ami magyarázatot ad a továbbélő formák jelenlétére is. A gellénházi leletekhez néhány formai párhuzamot a deteki temető anyagában találtunk. Itt a halomsíros kultúra kerámiatípusai mellett nagy számban jelentkeztek a helyi középső bronzkori lakosság hagyományai. A temetőt Kemenczei T. a BCi-be sorolta (KEMENCZEI1968, 185); innen idézett párhuzamaink is a halomsíros kultúra köréből kerültek ki. Bronzleletek hiányában kerámialeleteink tipológiai és kronológiai kapcsolatait elemezve megállapítható, hogy azok részben a késő magyarádi, részben a korai halomsíros kultúrához köthetők. Sok közös kulturális elemet találtunk még a vatyai és a füzesabonyi kultúrákkal, főként azok késői fázisában is. Ez utóbbi esetekben nem gondolunk közvetlen „hatásra", hanem a koszideri horizont kultúráiban megfigyelhető közös vonásokra.

20 Ennek megfelelően a Gellénháza-Budai-szer II. lelőhely 5/97 objektumának bronzkori anyagát a koszideri horizontba datálhatjuk. Koszideri korú leletek feltűnése Zalaegerszeg körzetében önmagában nem jelent újdonságot, hiszen Zalaszentiván-Kisfaludi-hegyről évtizedek óta ismert egy kartekercsekből álló bronzkincs és egy lándzsahegy öntőmintája (BÓNA 1958, 218, Taf. VI).

21 E lelettípus feltűnése területünkön a középső bronzkor végi történelmi változásokhoz kapcsolható. A ma még nem teljesen tisztázott i. e. 14. századi események láncolatában az észak-dunántúli mészbetétes kultúra népének bizonyos csoportjai dél-délkeleti irányban elvándoroltak. Ennek oka a mai Szlovákia területén élt késő magyarádi kultúra déli irányú elmozdulása volt (BANDI 1984, 273; KOVÁCS 1984c, 382; KŐSZEGI 1988, 16). Kovács T. az esztergomi sír és a süttői telep alapján rámutatott arra, hogy a mészbetétes kerámia kultúrájának több objektumát a koszideri időszakban is használták (KOVÁCS 1994a, 123; KOVÁCS 1994b, 161). Ugyanez a helyzet a veszprémi sírral, melyben a mészbetétes edények kultúrája késői használati tárgyain kívül egy olyan átfürt nyakú korongfejű tű is volt, amely már a BB

r

korú koszideri fémművesség felé mutat (KOVÁCS 1988, 128; KOVÁCS 1994a, 3. ábra 3; KOVÁCS 1997,122). Ezekhez a történelmi eseményekhez kapcsolható a vatyai kultúra egy részének keleti irányú elmozdulása (KOVÁCS 1984a, 224, Süttő-Hosszúvölgy leleteinek elemzése során Kovács T. mutatott rá arra, hogy a koszideri periódusban az előző időszakhoz viszonyítva sokkal nehezebb az egyes népességeket kulturálisan körülhatárolni. Ennek okát a kereskedelmi és hatalmi viszonyok átalakulásában látja a halomsíros korszak elején (KOVÁCS 1988,126). 21 A kincslelet további említései: MOZSOLICS 1967, 197 és Abb. 35; KŐSZEGI 1984, 104-térkép. 226-227; BONA 1975, 75), valamint az alföldi és Duna melléki bronzkori telltelepek (POROSZLAI 1993, 9) utolsó betelepedésének kezdete. A Kárpát-medence területén több új kultúra alakult ki a helyi alapokon, az újonnan érkezők közreműködésével. A dunántúli mészbetétes kultúra déli csoportjának sorsáról a mai napig bizonytalan adatokkal rendelkezünk. Bandi G. korábban már feltételezte, hogy ez a népesség a Dél-Dunántúlon, de legalábbis a Mecsektől délre a BBi-periódus végéig a halomsíros kultúra megjelenéséig élhetett a Szeremle-csoporttal párhuzamosan (BANDI 1967, 31; BANDI 1979, 90; BANDI 1984, 273). Ezt a feltevését a legutóbbi kutatások is igazolták. A Somogy megyei Komlósdon olyan, a dunántúli mészbetétes kerámia kultúrájába tartozó település részletét sikerült feltárni, mely a Reinecke BB

r (koszideri) periódus végéig élt (HONTI 1994, 179). Ezek értelmében a Dél-Dunántúl területét a korai halomsíros hódítás közvetlenül nem érintette. Idetartoznak még a Veszprémből korábban előkerült, de csak a közelmúltban publikált sírleletek is (KOVÁCS 1994a; KISS 1997), amelyek közül a késő magyarádi kultúra bütyöklábas edényeire emlékeztető, de a mészbetétes edények kultúrájába tartozó korsó érdemel említést (KISS 1997, 5. kép 2). Hasonló edényt ismerünk EsztergomSzentgyörgymezőről zárt sírleletből.

22 Ugyanebben a leletegyüttesben szerepel még egy magas, tölcséres nyakú füles korsó is,

23 amely viszont az általunk elemzett egyik gellénházi edény (1. kép 4.) eddigi legjobb megfelelője. Részben más a helyzet Zala megye középső és nyugati felében. A kutatás évtizedek óta tényként kezeli, hogy a Délnyugat-Magyarország területén a dunántúli mészbetétes edények népe nem telepedett meg, e kultúra elterjedésének nyugati határát a Kis-Balatonnál húzták meg (BANDI KOVÁCS 1969-1970, 1. térkép; BANDI 1979, 97 - térkép; BANDI 1984, 262; KOVÁCS 1984b, Karte 5; KOVÁCS 1994a, 119; BÓNA 1975, 197 és Verbreitungskarte II). Ezzel egybevágó tanulságokkal szolgáltak eddigi topográfiai megfigyeléseink Zala megyében. Az utóbbi évtized szisztematikus terepbejárásai ellenére a több, mint ezer lelőhely közül egy sem tartozik a dunántúli mészbetétes kerámia kultúrájához.

24 Az elmúlt két évtized jelentős eredményeket hozott a Zala megyei bronzkorkutatásban.

25 Ma már tehát ez a terület nem számít többé teljes egészében fehér foltnak, ahogy az negyed századdal ezelőtt jogosan megállapítást nyert (KOVÁCS 1975b, 264), ám a középső bronzkor időszakára vonatkozóan jobbára még mindig ez érMagyarország Régészeti Topográfiája 5, 15. tábla 11. 23 Magyarország Régészeti Topográfiája 5, 15. tábla 9. 24 Ugyanez vonatkozik a középső bronzkor egyéb művelődéseire. Hasonló a helyzet a Zala megyétől délre eső szlovén területeken is, ahol szintén ismeretlen a középső bronzkor népessége (SAVEL 1989; SAVEL 1991) 25 Különösen érvényes ez a Hahóti-medence és a Kis-Balaton térségében (Évezeredek 1996,44-75; HORVÁTH 1994; BONDÁR 1995). 202