Savaria - A Vas Megyei Múzeumok értesítője 23/3. (1996-1998) (Szombathely, 1998)
Őskor - Vadász Éva: A Sághegy környéki kora vaskori halomsírok fémmellékletei I.
VÉKONYNÉ VADÁSZÉVA: A SÁGHEGY KÖRNYÉKI KORA VASKORI HALOMSÍROK FÉMMELLÉKLETEI I. szont igen gyakori 94 . Más kérdés, hogy megjelenésüket a mesteri halomban hogyan is értékeljük, hiszen a sírban semmilyen más lószerszámra utaló lelet nem került elő. Olyan masszívabb vastárgyakat, mint a zabla, még egy esetleges hőhatás ellenére is viszonylag jó állapotban találunk hamvasztásos sírokban. így fel sem tételezhető, hogy a halom egykori feltáróinak figyelmét elkerülte volna, ha a máglya anyagában ott van. A szóban forgó szíjveretekkel kapcsolatban így két feltételezés lehetséges. Egyrészt elképzelhető, hogy a zabla kikapcsolásával csak a fejhámot helyezték a sírba. Bár hasonló jelenségről a Dunántúlon nem tudunk, Kossack részletes elemzései alapján közismert, hogy a temetkezés rituáléjához hozzátartozott, hogy a lószerszámokat szándékosan csonkították ill. használatra alkalmatlanná tett állapotban tették a halott mellé. A másik lehetőség, hogy ezek az egyszerű veretek nem csak lószerszámokat, hanem más rendeltetésű szíjakat is díszítettek. Ezt azonban közelebbről már nem lehet meghatározni 95 . A vaskés töredék egy penge végéből származik (5. tábla: 10), s a koravaskori szokványos kések méreteihez viszonyítva szélessége eléggé tekintélyes (1,9 cm, a háta valószínűleg csorba). Mivel a rangos mesteri férfisírban szokatlan módon az említett pajzs mellett más fegyver nem került elő, könnyen elképzelhető, hogy a töredék egy máglyán elégetett nagyméretű kés, esetleg egy egyélű rövidkard pengéjének a töredéke. A kőbalta furat (5. tábla: 7.) természetesen a halom koránál jóval régebbi. Másodlagos koravaskori felhasználását azonban nem lehet kizárni, mivel előkerülési helyét a temetkezésen belül nem ismerjük. A mesteri halomsírt monumentális sírépítménye a kelet-alpi Hallstatt kultúra vezetőrétegének legrangosabb temetkezéseihez teszi hasonlatossá. Az előkerült fémanyag azonban mennyiségileg jelentéktelenebbnek tűnik még a dunántúli határterület jó néhány előkelő temetkezésének leleteinél is. Ennek egyik oka nem csak a régi ásatás feltehetően gondatlan gyűjtése, hanem az, hogy a halottat teljes felszerelésével együtt égették el a máglyán. Ez a rituálé igen gyakori a kelet-alpi területen, ugyanakkor számos esetben előfordul, vagy valószínű, hogy az elhunyt fegyverzetét utólag, mellékletként helyezték a sírba 96 . Hogy e két eltérő szokás mö94 HORVÁTH 1969, 113. 8. k./l-9. (Somlóvásárhely 2. halom).; VADÁSZ én., 100. 4. t. (Suttö); FEKETE 1985, 47. Abb. 13/16-68., 71. (Vaskeresztes 1. halom); PATEK 1993, 111. Abb. 90/1-4. (Nagybaráti) 95 KOSSACK 1970, 123.; MITHAY 1980, 57. a vaszari 4. halom leleteinek leírásánál megemlíti, hogy a szegecseket farostmaradványokkal találta. Ez PATEK 1993, Abb. 78/10,12. egyértelműbb rajzán jobban értelmezhető. Talán éppen emiatt határozza meg Patek im. 114. a teljesen hasonló mesteri véreteket kocsiveretként, ami az átütött anyag vastagsága miatt elképzelhetetlen. Ezekre a véretekre gondolhat NEBELSICK 1994,336., lószerszám előkerüléséről írva a mesteri halomban. Mindkét rítusra ismerünk példát, bár nem csak a régi, hanem az újabb publikációk is sokszor mellőzik a leletek előkerülési helyének és gött származási, rituális vagy a halott rangjára - esetleg korára - vonatkozó okok állnak, azt nehéz és alig lehetséges ma már eldönteni. A máglyán elégetett, hiányos mesteri leletanyag még így töredékeiben is a vezetőrétegnek egy olyan harcos tagjára utal, akinek módjában állt megszerezni és jogában állt használni a korszak széles körben elterjedt divatos védőfegyverzetét. Nem lehet azonban véletlen, hogy a felszerelésből hiányoznak a szokványos támadófegyverek. A lándzsák és különböző balták azonban nem csak harci eszközök, hanem a hatalom státuszszimbólumai. Elképzelhetőnek tartjuk, hogy a mesteri halott egy olyan fiatal ember lehetett, aki a felnőtt férfikort el sem érve még nem volt jogosult ezeknek a rangot is jelző fegyvereknek a viselésére. Külön elemzést érdemelne a halomsír kerámia készlete. Az edényformák szám szerinti eloszlása meghatározott szándékot tükröz, és egyértelműen férfi sírra utal 97 A tényleges összeállítást csak azért nem lehet pontosan meghatározni, mert nem tudjuk, hogy a tekintélyes nagyságú máglyából - Süttőhöz hasonlóan - előkerültek-e a halotti tor maradványaiból származó edények 98 . A kerámia összessége provinciális helyi készítmény, díszítése (plasztikus napkorongok az urnán, szikörülményeinek leírását (pl.: Vaszar). Vaskeresztesen az 1. halom halottjának teljes harci felszerelését elégették, míg a 2. halomban a védőés támadó fegyvereket utólag helyezték a sírba. Szalacskán és Százhalombattán - ahogy azt az ásatok esetenként megemlítik - a fémmellékletek égéstől sérültek (köztük azonban alig akad fegyver). Úgy tűnik, hogy a zabiák és a vaskések utólagos sírba tétele általános. 97 Felületes TERZANNAK az a megállapítása (1990, 161.), hogy a Rába-vidék halomsírjaiból előkerült edénykészletek olyan töredékes állapotban maradtak fenn, hogy összetételük jellegzetességeire nem lehet következtetni. A meghatározó formák a nagy csonkakúpos nyakú „urnák", mély füles tálak, a behúzott peremű tálak és az omfaloszos csészék. Ezekből a típusokból a majdnem azonos díszítésüek igen gyakran páros (urna, mély tál), vagy hármas vagy annak többszöröse csoportosításban (behúzott peremű tálak, csészék) fordulnak elő. Az alapkészletet gazdagító különlegesebb edényformákat (kihajló peremű tál, kisebb urna, szitula, füles csésze) általában egy-egy példány képviseli. Mindeddig hiányoznak a női sírokra oly jellemző és rituális tartalmat hordozó edények (pl. a kalenderbergi „triász"). Az edénymellékletek összeállításának ezek a jellegzetességei, s a sírépítmények a Rába-vidéket TERZAN (1990, 159-165) Duna-kanyar környéki csoportjával szorosan összekapcsolják (1. táblázat). A két terület elválasztása felesleges (vö. még VADÁSZ 1986, 251-252., 471. Taf. 1/2.). Az edénymellékletek összeállítását a Dunántúlon azoknál a területileg részben nem is körülhatárolható halmos temetkezéseknél nem lehet egyértelműen meghatározni, ahol a rítus egyik lényeges mozzanata az volt, hogy a kerámiát töredékes állapotban helyezték a sírba. Ide tartoznak a szalacskai (KEMENCZEI 1974, 11., és a százhalombattai HOLPORT 1985, 31.) halomsírok. A Somlyóhegy környéki temetkezések megítélése a régi ásatások hiányos feljegyzései alapján bizonytalan. E temetkezések kerámiaanyaga erősen eltér a Rába-vidékiektől. Külön elemzésre várnak ebből a szempontból az újabb vaszari halomsírok. A többségükben rendkívül alacsony halmokban sírépítményre utaló jelenség alig megfogható, a temetkezések többsége teknő-szerű mélyedésekben fekszik, s a töredékes edénymellékletek nagy fokú affinitást mutatnak a késő Urnasíros kultúra dél-dunántúli csoportjához (MITHAY 1980). 98 E VADÁSZ 1983, 35.; Avaskeresztesi halomsírokban is jól elkülöníthető a pontos leírás alapján az előkerült kerámia anyag két különböző funkciója (FEKETE 1985, 37., 51., 54., 64.) 33
