Savaria - A Vas Megyei Múzeumok értesítője 23/3. (1996-1998) (Szombathely, 1998)

Népvándorlás- és középkor - Kovács László: A rábakecöli szárnyaslándzsák azonosítása. Függelék: Kiss Gábor: Kiegészítés Kovács László cikkéhez

SAVARIA 23/3 (1996-1997) PARS ARCHAEOLOGICA FÜGGELÉK KIEGÉSZÍTÉS KOVÁCS LÁSZLÓ CIKKÉHEZ Kiss GÁBOR Savaria Múzeum Szombathely A cáki, vagyis a fentiekben Kovács László által meggyőző módon azonosított rábakecöli vaslándzsák hiteles történetéhez még az alábbi kiegészítés kívánkozik, annak okáért, hogy hiteles történetük minden részlete immár a kutatás rendelkezésére álljon. A két szárnyaslándzsára 1987-ben Kiss Ernő Csaba restaurátor hívta fel a figyelmemet, amikor jómagam a régészeti gyűjtemény népvándorlás és kora Árpád-kori leletanyagát próbáltam meg rendezni és az addig szám nélkül kallódó leleteket végre nyilvántartásba venni. A két fegyver kalandos úton jutott el hozzá 1977-ben vagy 1978-ban, a Savaria Múzeumnak otthont adó szombathelyi Kultúrpalota rekonstrukciójának idején. Tudnivaló, hogy ő akkor még nem a múzeum alkalmazásában állott, hanem a szombathelyi Ingatlankezelő Vállalat munkatársa volt, amelynek munkásai abban az időben egyebek mellett a múzeumépület felújítását is végezték. Egy napon az egyik ott tevékenykedő munkás két nagyméretű rozsdás vaslándzsát mutatott meg neki, és ő azokat egy üveg borért meg is vette tőle, mivel felismerte, hogy nem akármilyen darabok. Az illető elmondotta, hogy a múzeum átalakításakor, az alagsori szenespince kiürítésekor, több más (a MÉH-be szállítandó) rozsdás „vashulladék" között találta őket, és - mondta emlékezetből - „Lukacshazán" kerültek elő. Ma már kinyomozhatatlan, hogy mi utalt erre a „lelőhelyre". Cédulát látott-e a leleteken vagy csak kitalálta a lelőhelyet - nem tudni. A történet elmondásának kíséretében Kiss Ernő Csaba a leleteket tehát 1987-ben visszaadta jogos tulajdonosának a Savaria Múzeumnak. Az előkerült leletek közlésénél azonban ezekre nem térhettem ki.

1 Most viszont, több mint egy évtized elteltével, Kovács László helyes azonosítása kapcsán úgy gondolom, a hányatott sorsú lándzsák történetének ezt az epizódját is érintenünk kell.

2 Ez annál is inkább lényeges, hiszen a találó által bemondott - ma már tudjuk, duplán is téves - „lukácsházi" lelőhely erősített meg engem abban, hogy bizonytalankodásaimat leküzdve a kézenfekvő Lukácsházához közeli „cáki" lelőhely mellett döntsek és a darabokat így ismertessem. Természetesen nekem is feltűnt a fegyverek hasonlósága a rábakecöli vaslándzsákhoz, de a fennálló kisebb méretbeli különbségek és a már felsorolt „tények" által hagytam magam meggyőzni. Ma már bevallom: nagyon rosszul tettem! Tény viszont, hogy a nevezett vaslándzsákat a szombathelyi múzeumba kerülésük után (1988-ig) nem vették leltárba, hiszen azok egyik 1950 előtti leltárkönyvben, növedéki naplóban, gyarapodási jegyzékben vagy törzskönyvben sem szerepelnek.

3 Sok más, múzeumban őrzött műtárgyhoz hasonlóan elkerülték az 1954-es nagy újraleltározási kampányt is (lévén az 1954-ben felfektetett új leltárkönyvekben sincs nyomuk). Innen pedig sorsuk - ha úgy tetszik - kényszerpályára került. Szakmai elődeim elbeszéléséből tudom, hogy azokat a leleteket, amelyek újbóli nyilvántartásba vételére az 1954. évi roham-leltározáskor nem került sor, nyilvánvaló presztízs okokból nem tárolták a régészeti gyűjteményben (hiszen ott csak nyilvántartott anyag lehetett). Ezeket a leleteket - amelyek ékesen bizonyították volna, hogy a leltározási tervet mégsem sikerült határidőre maradéktalanul teljesíteni - azzal a céllal, hogy ne legyenek szem előtt, a múzeum különféle eldugott helyeire, leginkább a padlástér tetőgerendái közé tették.

4 Erre a sorsra jutott sok más mellett jó néhány népvándorlás kori tárgy is, pl. az 1920-as évek vasasszonyfai 1 KISS 1990. Teszem ezt Kiss Emő Csaba beleegyezésével. _ _ Lelöhelymutató a Savaria Múzeum régi leltárkönyveihez (Régiségtár). Összeállította: Kiss Gábor. Kézirat. Szombathely, 1989, 33., 89., 93. Ez a megállapítás vonatkozhat azonban azokra a leletekre is, amelyeket már a második világháború alatt elrejtettek, és ilyen módon szintén elkerülték el az 1954-es leltárba vételt. 356