Savaria - A Vas Megyei Múzeumok értesítője 23/3. (1996-1998) (Szombathely, 1998)
Őskor - Vadász Éva: A Sághegy környéki kora vaskori halomsírok fémmellékletei I.
SAV ARIA 23/3 (1996-1997) PARS ARCHAEOLOGICA - különösen ilyen formával - ritkábban fordul elő környékünkön. A kismezei példány alakja erősen eltér a gyakori karcsú, keleti-alpi típustól 28 . A tömzsi és vaskos balta alig ívelő éle felé törés nélkül, egyenes vonalban hegyesedik. Ez az egyszerűbb forma a legkorábbi, későbronzkori vas tokos baltákra emlékeztet, melyeket a helyi bronz balták utánzatának tartanak 29 . Hasonló példányt a somlóvásárhelyi 1. halomból ismerünk 30 . A karos balta (1. tábla: 5.) a típus két fő változatán belül abba a csoportba tartozik, melyre az elkeskenyedő egyenes, vagy alig ívelt fok, az egyenes ill. kevéssé szélesedő oldalak és az alig ívelt él a jellemző. Noha a HC periódus végéig használatban állt, ez az a forma, ami már a HB korszakban is igen nagy számban fordul elő vasból Romániában és a Balkánon. Korai megjelenése Bosuton már rétegtanilag is bizonyított 31 . A Dunántúlon előkerült karos balták többsége ebbe a típusba sorolható, s ez, a terület balkáni és keleti kapcsolatait figyelembe véve nem lehet véletlen. Lázár ismertetése alapján a kismezei harcos fegyverkészletéhez még egy tőr is tarozott. Meghatározását fenntartással kell fogadnunk. Ma már ugyanis megállapíthatatlan, hogy az eredetileg is kettétört, közepén hiányos tárgy valóban összetartozott-e, vagy egymáshoz kapcsolásuk Lázár fantáziájának a következménye (1. tábla: 1.). Az első lehetőség szerint a tőr markolata gömbös végű, hengeres, pengéje és a markolat pengéhez kapcsolódó része hiányzik. Megmaradt ugyanakkor a tőr hüvelyének vége, ami kúp alakú, csúcsán kis gombbal. Az elképzelt tárgy formailag nem idegen a hallstatt kori tőröktől. Ennek a fegyvertípusnak a használata azonban a kelet-alpi területen nem terjedt el, s koruk is kizár minden összevetést. Az esetleges analógiákat más környezetben, az Urnasíros és a Hallstatt kor fordulóján lehet keresnünk. Ekkor jelennek meg a Közép-Európában a Golovjatyino - Leibnitz típusú tőrök, melyek markolata hasonló. Ezeket azonban minden esetben bronzból öntötték, s messze a Kaukázusig ebből a típusból nem ismerünk vas markolatos példányt 32 . Hasonlóképpen a hüvelyvég is - ha előkerül bronzból készül és más típusú 33 . A második lehetőség szerint elképzelhető, hogy a hüvelyvég valamelyik lándzsához tartozott. A kismezei hasonló „lándzsahüvely végek" azonban eddig még csak korai szkíta, szkíta korú sírokban kerültek elő 34 . Nehezen tudnánk ebben az iS STARY 1982, 38-39., 81-89. 29 STEGMANN - RAJTAR 1986,215., 218. Anm. 48. 30 HORVÁTH 1969, 112. 6. k. 5.; PATEK 1993,79. Abb. 59/9. Az egyenesfokú karosbalták kronológiai helyzetéről és származásáról, a korábbi irodalmat is összefoglalva lásd: HANSEL 1976, 151161.; MEDOVIC 1987, 96. 32 TERENOZKIN 1975; STROHSCHNEIDER - VAHLKAMPF 1980 33 TERENOZKIN 1975, 7. rísz. 4/5-6. 34 PÁRDUCZ 1955, Taf. 10/5-6.; PÁRDUCZ 1965, 193-194. esetben a gömbös végű vastárgy funkcióját is meghatározni. Lehetett volna így esetleg késnyél, de ebben az esetben is szkíta környezetben maradunk 35 . Nagy óvatossággal felvethető még, hogy a töredék vas jogarból ill. kultikus botból származik, ezek mérete azonban a kismezei példánynál mindig kisebb 36 . A lehetőségeket figyelembe véve Lázár eredeti meghatározása látszik a legvalószínűbbnek. Eszerint a tárgyak összetartoztak, s egy Golovjatyino típusú tőr vasból készült helyi, egyedi változatának a töredékei. Általánosan elfogadott tény, hogy a vas megmunkálását kezdetben nem kovácsok, hanem a bronzművesek végezték. Az új nyersanyagra való fokozatos átállás a bronz tárgyak kezdeti utánzásával számos egyedi formát hozhatott létre. Erre a HBC korszak fordulóján a lószerszámok közt is találunk példát. Nem tartjuk tehát elképzelhetetlennek, hogy egy olyan fontos későbronzkori fémmüves központ közvetlen környezetében, mint a Sághegy előkerüljenek olyan vastárgyak is, amire nincs, vagy kevés a pontos analógia, vagy nem illeszkednek a szoros kronológiai rendszerbe. A fegyverkészlethez két eltérő szerkezetű és méretű zabla társul. Az egyik egy gyeplőkarikás szájrész, melynek két szélső fülecséhez korrodált vasrögök és két csont oldaltag kis töredékei tapadnak (2. tábla: 7). Az oldaltag szivacsos állományú csontból készült, oldalai csiszoltak. Ezeket vas aklaszegekkel kapcsolták a szájrészhez, melyek hossza a röntgenfelvételeken jól látható 37 (3. tábla: 1.). A vas karikás zablákkal foglalkozva, a szélső fülecsekben megmaradt peckek alapján a kutatók egy része feltételezi, hogy a szájtagok esetenként szerves anyagból készült oldaltagokhoz kapcsolódtak 38 . Erre mindeddig a Dunántúlon a vadkanagyar oldaltagos százhalombattai díszzabla a megfogható bizonyíték 39 . Ez a különleges zabla és a távoli kapcsolatokra utaló kantározási mód azonban nálunk korántsem lehetett általános. A csontból készült oldaltagok használata mélyen a bronzkorban gyökerezik. A későbronzköri helyi hagyományok továbbélését viszont jól tükrözi a köznapibb kismezei zabla, ami azért is meggyőző, mert a szóban forgóMörigen típusú csont oldaltagok a Dunántúlon épp a DUSEK 1966, 32. Anm. 125., Taf. 6/6., Taf. 47/5.; VULPE 1990,99., 102. Taf. 32/213.; ILJINSKAJA 1968, Tabl. 13/1. 36 GABROVECZ 1968, 16. Abb. 8/15. 37 A röntgenfelvételért Hutay Gábornak, a MNM restaurátorának tartozom köszönettel. A szájrésznek nem csak az egyik, hanem mindkét végén megfigyelhető a csont oldaltag töredéke, mely nem vasdróttal mint PATEK 1993, 114. írja -, hanem szegeccsel kapcsolódott a fülecsekhez. 38 WERNER 1988, 110-111. 39 HOLPORT 1985, 28-29.; HERCZEG 1985, 68. Abb. la. 26
