Savaria - A Vas Megyei Múzeumok értesítője 23/3. (1996-1998) (Szombathely, 1998)
Római Kor I. A szombathelyi Fő tér kutatása - Borhy László–Sosztarits Ottó: Dii Itinerarii, Itunus és Ituna – az Utazás istenei Savariában
SAVARIA 23/3 (1996-1997) PARS ARCHAEOLOGICA À fenti példák alapján, illetve az oltárok tágabban értelmezett lelőhelyének ismeretében úgy véljük, hogy a szentélyt, amelyben az Utazás isteneinek szentelt oltárok egykor álltak, a Borostyán út városi szakaszának közvetlen közelében, feltehetően a déli városkapu térségében, minden bizonnyal a fal város felöli oldalán kell keresnünk. A Fő térnek ebben a zónájában végzett ásatásaink során szentélyként meghatározható római objektum nem került elő. A római városkapu térségében ma álló épületek pedig a további kutatást jelenleg nem teszik lehetővé, így a szentély pontos helyét, alaprajzát, használatának időrendjét nem tudjuk meghatározni. A Kr. u. 1-2. század fordulója után feltehetőleg a 2. század első felében állított feliratokat valamikor az Antoninus-kort követően eltávolították eredeti helyükről. Erre utalnak a bevezetőben már említett stratigráfiai megfigyelések: a feliratokat tartalmazó gödör ugyanis metszette a fal belső oldalához felhordott, a védmű részét képező agyag feltöltés második periódusát, amelyből késő Antoninus-kori terra sigillata töredékek kerültek elő. Érdemes külön is megemlíteni, hogy a feltöltés megújított periódusa később ráomlott a közelben, a városfal belső oldalán húzódó utca felszínére: ekkor minden bizonnyal nemcsak, hogy a földfeltöltést nem újították meg és nem tartották karban, de valószínűleg az utca is használaton kívül volt már. Ebben az időszakban szűnhetett meg az a talán a közelben levő szentély is, amelyben az Úton levők istenei számára fogadalmi feliratokat állítottak: az oltárokat nem egyszerűen kidobták, hanem azokat egymásra helyezve szemmel láthatólag gondosan elásták. Ugyanezt a megfigyelést tették a carnuntumi Silvanus-Quadriviae szentélyben is amelyet a Kr. u. 4. század végén a keresztényekkel kapcsolatba hozható pusztításokat megelőzően használaton kívül helyeztek, vagy Sopronkőhida esetében, ahol a feltételezett szentély oltárköveit (RIU I 226227) egy közeli helyen rejtették el (MÓCSY 1956, 344 skk). A savariai oltárok eltemetésének oka, az azok felállítási helyéül szolgáló szentély pontos lokalizációja és kutatása nélkül ma nem állapítható meg teljes biztonsággal. Azt a tényt, hogy a római vallás eddig ismeretlen istenségeire bukkantunk Savariában - anélkül, hogy a feliratok és a rajtuk megörökített istennevek, továbbá a köréjük fonódó kultuszok és elképzelések fontosságát lebecsülnénk - nem mint kivételes jelenséget kell megítélnünk. Éppen ellenkezőleg: mindez sokkalta inkább csak megerősíti azt a római vallás isteneinek szinte végtelen számáról már az ókorban is vallott nézetet, amelynek képviselői már akkor lehetetlen vállalkozásnak vélték a római istenek teljességre törekvő felsorolását: Quando autem possunt uno loco libri huius commemorari omnia nomina deorum et dearum quae Uli grandibus voluminibus vix comprehendere potuerunt singulis rebus propria disperi entes officia numinum? 49 gal feltételezhetjük egy út menti Silvanus kultuszhely létét. A szerzők a nyugat-parmoniai utak és a hozzájuk kapcsolódó kultuszemlékek összefüggésére a későbbiek során önálló tanulmányban kívánnak visszatérni. Augustinus, De civ. Dei 4.8 122
