Savaria - A Vas Megyei Múzeumok értesítője 23/1. (1996-2000) (Szombathely, 2000)
Csák Zsófia: Vasvármegye bandériuma az 1896. június 8-i ezredévi hódoló díszmenetben
Csák Zsófia: Vasvármegye bandériuma az 1896. június 8-ai ezredévi hódoló díszmenetben A vasvármegyei millenáris bandériumot szervező bizottság megalakulása Zemplén vármegye törvényhatósági bizottságának a nemzeti bandérium szervezése tárgyában elküldött felhívása 1895. május 31-én érkezett meg Vasvármegyébe. Ezt követte december közepén Perczel Dezső magyar királyi belügyminiszter körlevele, 3 amelyben a június 8-ára tervezett hódoló felvonulást már a millenniumi év legjelentősebb eseményének nevezte, melyen a törvényhatóságok bandériumai először mint hódoló menet vonulnának el a budai királyi várlakban I. Ferenc József előtt, majd a menet díszkíséretét alkotná a 3 napra a budavári Boldogasszony (koronázó) templomban közszemlére kitett Szent Korona átvitelének az új Országházba, a törvényhozó testület mindkét házának együttes ünnepélyes ülésére. Egyúttal felszólította Vasvármegye közönségét, hogy a bandérium szervezésére mielőbb alakítsák meg a helyi bizottságot és vegyék fel a kapcsolatot a budapesti központi rendező bizottsággal. Vasvármegye törvényhatósági bizottsága Békássy István és Chernél György bizottsági tagokat bízta meg a megyei millenáris bandérium megszervezésével A Károlyi Antal alispán a bandériumi részvételre felkérő leveleket személyre szólóan küldte ki, s a jelentkezési határidőt 1896. január 15-ében határozta meg. Mivel a megyei díszbandérium a millenáris ünnepségeken az egész vármegyét és Szombathelyt fogja képviselni, Békássy István a szervező bizottság nevében a költségek egy részének fedezésére 10.000 forint megszavazását kérte a törvényhatóságtól. „Meg vagyunk győződve tk. th. bizottság, hogy felbuzdulva azon dicső példákon melyekkel a vármegye annaleseiben a legrégibb időktől fogva lépten nyomon találkozunk, most sem fog áldozat hozatalától vissza riadni a tekintetes bizottság, midőn minden igaz magyar keblét hazafias örömmel tölti el a tudat, hogy egy ezredév küzdelmei után a Magyar Szent Korona újult fénnyel ragyogja be az alatta egyesült magyar nemzetet: de sőt a bizottság minden tagja legjobb erejét és tehetségét fogja latba vetni akkor, midőn arról van szó, hogy egységes államiságunk ezen szent jelvényének dísz kíséretében Vas vármegye önmagához és dicső múltjához méltán legyen képviselve." 5 A törvényhatóság e célra külön pótadót nem kívánt kivetni, ezért az 1896. február 3-i közgyűlési határozatában az egyes külön rendelkezéssel bíró alapok terhére 7500 forintot engedélyezett a felmerülő bandériumi kiadásokra. 6 A központi bizottság szabad kezet biztosított a helyi bizottságoknak a bandériumi létszám, ruházat és a felvonulási formáció kiválasztásához. A Károlyi Antal alispán elnöklete alatt tanácskozó megyei szervező bizottság február végére megállapodásra jutott, hogy a Szent Korona kíséretében Vasvármegyét 11 saját díszruháját viselő úrlovas, 5 vaspáncélos vitéz és 5 vármegyei huszár képviselje. 7 A közgyűlési határozat értelmében all úrlovas lovainak felszerelését és az 5 páncélos vitéz teljes öltözetét és lovainak felszerelését, valamint a vármegyei huszárok kiál3 VaML Alisp. Közig. ír. 4 VaML Vasvármegye Törvényhatóságának iratai. Közgyűlési jegyzőkönyvek (továbbiakban: Közgy. jkv.) 17 100/1895. 5 VaML Közig. ír. 6 VaML Közgy. jkv. 3930/1896. 7 A Vas vármegyei bandérium^Vasvármegye (továbbiakban: Vvm.) 1896. márc. 1. 5. p. 102