Savaria - A Vas Megyei Múzeumok értesítője 22/4. (1995-1998) (Szombathely, 1999)

II. Hagyomány és korszerűség. A néptánc és népzenei hagyományok szerepe a nemzeti identitás formálásában. Konferencia: Körmend, 1996. május 25–26. - Bodor Anikó: A vajdasági magyar népzene jelene és továbbélésének távlatai

BODOR A.: A vajdasági magyar népzene jelene és továbbélésének távlatai A vajdasági magyarság eredetére nézve igen tarka. A törökpusztított területekre csak az 1740-es évektől kezdhettek visszatérni. Településtörténeti kutatásaink hézagosak még, de tudjuk, hogy a Duna menti Gombos és Doroszló a Dunántúlról, az ugyancsak dunatáji Kupuszina egy része pedig Nyitra megyéből érkezett. Ők az egyetlenek, akiknek népviselete máig él. A Bánát nagy része most is a szegedi dohányosok önző nyelvjárását beszéli. Az Al-Duna mentén három bukovinai székely falu létesült a múlt század végén. Egyébként Magyarország szinte minden megyéjéből települtek, de legtöbben a túlnépesedett északi területekről. A népzenei nyelvjárások közül az alföldi az uralkodó, de a Duna mentén és Szerrémségben a dunántúli is megtalálható, az al-dunai székhelyeknél pedig az erdélyi. A mai gyűjtések eredményei a 20 évvel korábbiakhoz képest sivárak. A gyermekjátékok még viszonylag jól gyűjthetők, egyes szokásdalok és új stílusú dalok is, de pásztordalok már ritkán hangzanak fel, akkor is műdallamokon. A zenés vigasságok alkalmaiból szinte csak a lakodalom maradt. Ilyenkor rend szerint szaxofon, harmonika, tamburakontra és bőgő szolgálja a zenét, újabban a szintetizátor is. A repertoár az un. muskátli- vagy lakodalmas zene, amiben itt- ott népdal is van, de főleg nótacsárdás, kupié, sláger, operett. Az „esztam" kíséret az uralkodó, minden más jellegzetes ritmus egybemosódik a mű cigánytáncok kaptafájára. Csak tempo giusto létezik, egy lassabb és egy gyorsabb. A párlandó-rubato előadásmód úgyszólván kihalt, még magyar nótát sem tudnak énekelni. Minden egyéb hagyományos hangszer kiszorul a használatból. Hegedűs szinte már nem is létezik, nincsenek tambura- és rezesbandák, hogy az un. parasztbandákat ne is említsük. A muskátlizenekarokban minden hangszert árammal erősítenek. Ebben a lezüllött közegben megnyugtató, hogy a hiteles népi előadásmód még mindig tetten érhető, különösen az asszonyok csoportos énekében. A falusi pávakörökben általában rövid idő alatt Összeállítható néhány dalcsokor az énekesek anyagismeretéből, amit utóbb kiválóan tolmácsolnak, ha sikerül rábeszélnünk őket, hogy használják hétköznapi, parasztos tájnyelvüket és hajlítsanak régen szokásos módon. A régi hagyomány dalainak vísszatanítása nagyobb ellenállásba ütközik, de szívből éneklik, ha sikert érnek el ilyen „kidobott" régiségekkel. A falu megbecsülését jóval nehezebb kivívni. Az ilyen együttesek általában idősekből állnak, akiknek nem illendő már magukat mutogatni. Megfiatalításuk is gond. Újabban az unokák száma egyre inkább szaporodik a nagymamák soraiban. A sikeresen működő hagyományközeli együttesek alkalmasak arra is, hogy az értelmiségi fiatalság tőlük tanuljon hiteles előadást. (A jó nótafák már kevesen vannak.) Vezetésük népzeneismerő, gyűjtő szakembert igényel. Ellenkező esetben gyakran az történik, hogy az egyébként romlatlan népi módon előadott repertoárjukban hemzsegnek a perifériális hagyomány dalai, vagy vértelen előadások születnek, ha más tájegységből való anyagot énekeltetnek velük. Mostanában egyre-másra alakulnak az újabb pávakörök. Évente megrendezett vajdasági szemléjükön, a Durindón 50-60 előselejtezett produkció szerepel. A színvonal 80-90 %- os. A Durindó kezdetben a népi citerajáték fórumaként kezdte. Az új áramlatok a hagyományos citerajátékot az óta szinte teljesen kiirtották. A kezdetben csak „színezésre" használt ének régen túlnőtte az eredeti koncepciót. 72