Savaria - A Vas Megyei Múzeumok értesítője 22/4. (1995-1998) (Szombathely, 1999)

II. Hagyomány és korszerűség. A néptánc és népzenei hagyományok szerepe a nemzeti identitás formálásában. Konferencia: Körmend, 1996. május 25–26. - Ratkó Lujza: Hagyomány és korszerűség a néptánc mozgalomban

SAVARIA, 22/4 (Pars ethnographica) . gia és figyelem jutott a tánchagyomány tartalmi- funkcionális vizsgálatára, és ezen túlmenően a paraszti kultúra egészében való elhelyezésére. A tanulmányok túlnyomó többsége, főként az egyes tánctípusok vagy táncfolyamatok szerkezeti vagy egyéb szempontú elemzéseit elvégző írások a táncot eredeti közegéből kiszakítva, önmagában vizsgálják, legtöbbször csupán formai és zenei szempontból analizálják. Ez a leíró és analizáló jellegű munka ugyan elengedhetetlenül szükséges, önmagában azonban kevés! Noha Martin György több írásában is hangsúlyozta a táncok komplex, azaz tartalmi- funkcionális, formai és zenei szempontú vizsgálatának szükségességét, sőt körtánc - monográfiájával mintát is adott egy táncanyag ilyen szemléletű feldolgozására, mégis meglehetősen kevés olyan tanulmány létezik, amely megfelel ennek a követelménynek. (Pozitív példaként itt mindenekelőtt a Lőrincréve tánchagyományairól szőlő monográfiát kell megemlítenem.) Természetesen szép számmal is vannak olyan írások, amelyek törekvésükkel ebben az irányba mutatnak, és a tánctanulás, táncalkalmak, tánchoz kapcsolódó szokások leírásával megpróbálnak minél teljesebb képet nyújtani egy adott földrajzi egység táncéletéről. Ezeknek a mélyebbre ható műveknek is van azonban egy alapvető problémájuk: nevezetesen, hogy a tartalmi - funkcionális vizsgálatkor ugyanazt a táncközpontú szemléletet alkalmazzák, amit a formai és zenei elemzésekben! Márpedig amíg e két utóbbi esetben teljesen helyénvaló a táncközpontú szemlélet (hiszen a vizsgálat tárgya kizárólag maga az adott táncfolyamat és zenei kísérete), addig a tartalmi - funkcionális megközelítés esetében - amelynek feladata éppen a tánc körülményeinek, közösségben betöltött szerepének feltárása - csak is az a kulturális közeg lehet a kiindulópont, amelyből a tánc kinőtt, amelynek organikus rész: azaz a paraszti kultúra egésze. Ilyen módón a táncnak olyan kapcsolatrendszere, olyan gazdag hagyománybeli háttere (maga az „élet") tárul fel, amit a tánc önmagában való vizsgálata soha nem volt és nem lesz képes felszínre hozni. E szemlélet alkalmazására tettem kísérletet „Nem úgy van most, mint vöt régen... A tánc, mint tradíció a Nyírségi paraszti kultúrában. " * című monográfiában. Csakis így lehet esélyünk arra, hogy néptánckutatásunk Európai színvonalú eredményei helyet kapjanak végre a néprajztudomány egészében, hozzáférhetővé és kezelhetővé váljanak a néprajz más ágai számára is, s ez által megszűnjön e diszciplína elszigeteltsége és perifériális helyzete. S így lehet esélyünk arra is, hogy az a több ezer táncos, zenész és táncházas réteg, amelyet már néptánc - és népzenei kultúránk felszíne is rabul ejtett, végre megtudja, valójában milyen kincsnek is van a birtokában. * Ratkó Lujza: „Nem úgy van, mint vót régen..." A tánc, mint tradíció a Nyírségi paraszti kultúrában. Nyíregyháza - Sóstófürdő, 1996. 61