Savaria - A Vas Megyei Múzeumok értesítője 22/4. (1995-1998) (Szombathely, 1999)
I. Pável Ágostonra emlékezve. Emlékülés halálának 50. évfordulóján. Szombathely 1996. február 4. - S. Pável Judit: Bátky, Győrffy és Visky levelek a Pável hagyatékból
SAVARIA, 22/4 (Pars ethnographica) Azt is ő tudná jobban, hogy Kniezsa után nem szüneteltetik-e a tanszéket, mivel hogy tanítványai száma a lehető legkevesebb, bár ez sehol a világon nem szokott döntő érv lenni. Az óracsökkentést már régen kértük, szükséges volna pontos kimutatás arról, hogy az év folyamán hónapról-hónapra hány órában tanítottál, hogy az illuzórikus megoldásra felhívjuk a min. figyelmét. A magántanárság, illetőleg előadás alapján járó óracsökkentést nem kérheti a főfel. Ez vagy az egyetem dolga, vagy a hivatalvezető kötelessége (igazg. főigazg.). A gyimesi útra csak készülj továbbra is, mert aligha lesz módod az országból kiutazni. Útlevelet sem igen adnak, de a németek vízumot sem. Édesanyád azonban - ha tud utazni- talán átjöhetne hozzátok s talán júliusban is. Valószínű, hogy én is elmegyek Gyimesbe, ugyancsak augusztusban. Igen örülnék, ha együtt lehetnénk. E hét végén szolnok-dobokai, azután kolozsmegyei falukba szándékom menni. Aug. elején visszajövök pár napra Pestre s ismét Erdélybe, Gyimesbe. Ember tervez... Bp. 1941.juh 10. Kérlek add át a hölgyeknek kézcsókomat, az ifjúságnak üdvözletemet, ölel Visky Kedves Barátom! - Tárgyi néprajzi gyűjtő-kérdőívet legalkalmasabban Bátky: Útmutató népr. múzeumok szervezésére с könyve alapján szerkeszthetsz. - Egyebekre lásd pl. Szendrey Zsigmondét: Ethn. 1927. 272. I. Szendrey Ákosét: (földműveléssel kapcs. szokásokra) Ethn. 1931.-Irt Sági János is (önállóan jelent meg) : Néprajzi kincseink gyűjtése 1905. - Roska Márton: Néprajzi feladatok Erdélyben. 1930. - Semayernek is volt egy(már elavult) kérdőíve, de nincs példányunk belőle. - Irt Berze Nagy János(kir. tanfelügyelő, Pécs) is, ezt tőle kellene kérni. - Gratulációdat köszönjük és jó munkához jó egészséget kívánunk. Kcs. ölel Visky Kedves Fiu, megkaptam leveledet, bélyegtelenségéből azt látom, hogy személyesen jártál itt. Nagyon sajnálom, hogy nem találkoztunk: hallhattam volna valamit Rólatok, Rólad! Mire való ez az örökös rohanás? Az itt hagyott ügyben szívesen szólanék, ha magam ismerném az illető 12 zsenialitásának bizonyságait. De mivel okoljam meg közbelépésemet? Az első követelmény a jeles érettségi. A második, hogy Te magad írd meg akár a dékánnak, akár nekem, - de részletesen - hogy miben nyilvánul zsenialitása s mit lehet tőle várni. Jó lenne más tanáraitól is nyilatkozatot szerezni kivételes képességeiről. Szegénysé12 Gazdag Erzsi szombathelyi költőnő kérte Pável Ágostont, hogy barátai révén segítsen bejutni az egyetemi könyvtárba. így szeretett volna megélhetési gondjain enyhíteni, miközben az egyetemi előadásokra járt. 43