Savaria - A Vas Megyei Múzeumok értesítője 22/4. (1995-1998) (Szombathely, 1999)

III. Az Őrvidék 1100 éve. Konferencia: Őriszentpéter, 1996. június 26–27. - Nagy Zoltán: Egy történeti kistáj, az Őrség néprajzi határainak vizsgálata

NAGYZ.: Egy történeti kistáj, az Őrség néprajzi határainak vizsgálata Ezt a jól körülhatárolható területet láthatjuk térképünkön is, ahol a nők által végzett házi szövés maradvány területeit vizsgáljuk. Jól érzékelhető, hogy a megye túlnyomó részén az asszonyok már csak itt-ott egy-egy faluban, kisebb falucsoportot alkotva szőnek az 1910-1920-as évek végéig, de legfeljebb a harmincas évek derekáig. Ezzel szemben a történeti Őrség falviban és annak peremén (Ivánc, Hegyhátszentmárton, Őrimagyarósd, Szőce, Hegyhátszentjakab, Felsőjánosfa, Magyar-szombatfa, Gödörháza, Velemér) a második világháborúig, sőt az 1950-es 1960-as évekig maguk állították elő a házi vásznat. Ez a nagymérvű fáziskésés a megye többi területéhez képest archaikus társadalmat, magába forduló faluközösséget takar. E térképlapra más forrásokat is felhasználva

55 azokat az adatokat is felvittük, melyek azt mutatják, hogy takács céhek hol működtek a megyében. Az évszámmal megjelölt település azt mutatja, hogy mely évben kapott az ottani céh privilégium levelet. A körbe írt szám pedig azt takarja, hogy 1813-ban hány takácsmester dolgozott a megjelölt vidéki központban és közvetlen közelében. A fekete töltött karikák pedig azt szemléltetik, hogy 1911 és 1936 között melyik községben dolgoztak takácsok, vagyis az asszonyok hová hordták a megfont fonalat szövetni. A térképre pillantva egyértelművé válik, hogy Vas megye takácsokkal bőven ellátott, 3-5 falut kiszolgáló mestertakács hálózattal rendelkezett már az elmúlt évszázadokban is, a női szövés nem dominált, a 20. század fordulójára a házi szövés erősen visszaszorult. Kivéve a történeti Őrséget és annak keskeny peremterületét, ahol viszont a 1720. század közti időszakban egyetlen egy takácsmester sem működött! Az önellátás tehát a házivászon előállítása területén - így a viselet egyes elemeinek terén is - az Őrség területén igen nagy mérvű volt, különbözve ezzel a tágabb környezet falvaitól. A kérdőív termelés, munka fejezetének 5. kérdése így szól: „Az egyéni gazdálkodás idején búzából és rozsból hány kévét szoktak a mezőn keresztbe rakni" - A válaszokat ismét térképre vetítettük. „A szálas gabona aratást követő összerakásakor a kévéket azért rendezik keresztbe, hogy a gabona - jól számolható egységekben - mennyiségileg könnyen meghatározható legyen. A keresztberakásnál az a másik fontos szempont, hogy a kévék együttesen olyan formát képezzenek, amely biztosítja a kalászok gyors száradását és amely minél jobban megvédi a gabona minőségét a különböző kárt okozó természeti jelenségektől."

56- írja a DélnyugatDunántúl mikrotájainak kutatása с program elsőnek tekinthető közleményében Kévék száma a keresztben című dolgozatában - Balogh Balázs. Ő még csupán 44 falu vizsgálati adataiból vonhatott le következtetéseket, melyek helyességét mi is megerősíthetjük. Az általa vizsgált adatok túlnyomó többségében 20-21 kéve alkotott egy keresztet. Ezekben az esetekben a kévék tízes rendszerben történő számolását végzik. Ahol 20 kéve egy kereszt, ott 10 kéve egy lábat, azaz félkeresztet alkot. Céhkataszter Vas megyére vonatkozó takácsartikulusainak adatait, az 1813. évi megyei összeírás takácsokra vonatkozó adatait használtam fel. Balogh Balázs Kévék száma a keresztekben (Délnyugat-dunántúli adalékok) In: Arat. Dolgozatok Balassa Iván 70. születésnapja tiszteletére Bp. 1987. 109-110. 174