Savaria - A Vas Megyei Múzeumok értesítője 22/4. (1995-1998) (Szombathely, 1999)

II. Hagyomány és korszerűség. A néptánc és népzenei hagyományok szerepe a nemzeti identitás formálásában. Konferencia: Körmend, 1996. május 25–26. - Takács András: Magyar néptánchagyományok Szlovákiában, a Felvidéken

TAKÁCS A.: Magyar néptánc hagyományok Szlovákiában, a Felvidéksn tardoskeddi színalázás, a madari, a magyarbődi hidasjáték, a gömör almágyi, a licei falusorozó ludasjáték, a jánoki kapueresztés, a bodrogközi és a zoboralji pünkösdölök, zöldág- és virágtáncok, az Ipoly menti, a zoboralji villőzések és az egész nyelvterületen ismert karikázó táncok. Vidékenként más névvel látták el: körtánc, karikázó a Bodrogközben, karéj, karéjos, Gömörben és Nógrádban. A Felvidéken a női körtánc két funkciója ismert: a szabadban táncolt típus, mely a délutáni, esti szabadtéri szórakozás eszközéül szolgált és a táncoí; mulatságok és családi események alkalmából járt változat. Itt a bál, a szórakozás negnyitását, illetve a szünetek, kitöltését biztosítja. Társadalmi funkcióját e tánctipus tartotta meg legtovább, sőt falubálok vagy nagyobb lakodalmak esetében még itt-ott ma is találkozhatunk vele. Újraéledésére akárcsak a szélesebb értelemben vett néphagyomány újraéledésére jelentős hatással bírt a Csemadok szervezte Tavaszi szél vizet, áraszt... országos méretű hagyományőrző vetélkedő. Amely faluban éneklőcsoport vagy folklórcsoport működött, ott mindenütt felújították a leány-, illetve női körtáncokat is. A férfitáncokból ismertek az eszközös és az eszköznélküli kanász, pásztor, botoló táncok, a verbunkosok és az egyéb eszközös táncok. A kanász, a pásztor és a botoló táncok formájukban, motívumkincsükben, eszközhasználatukban, sajátos dallamkincsükben, viseletükben, előadíismódjukban és további sajátosságaikban az egész tárgyalt területen egységesek, illetve alig mutatnak eltérést. Alapmotívumaik a hármastagoltságú, ti-ti-tá ritmusú ugrós, cifra, dobogós, szökdelő, guggoló lépések, melyeket esetenként tapssal is díszítenek. Eszközként leggyakrabban a pásztorbot (Szádvárborsa, Nagykapos, Kernend), a juhászkampó (Nagybalog, Kisgyarmat, Kiskapos), fordul elő, de ismert még a fokos (Feled, Barkóvidék), a balta (Kaposkelecsény), a kerítéspacsit (Szili ce), a váskarúd (Tardoskedd) is. Az eszköz használata többféle lehet: 1. az eszközt földre helyezik - fektetik - és azt körüljárják, átugrálják vagy két botot a földön keresztbe, tesznek és az így nyert négy négyzetbe váltakozva egy-, vagy páros lábbal ugrálnak, 2. az eszközt az egyik végénél fogva a másik végével a földre támasztják, és úgy ugrálják azt át, illetve futják azt körül, 3. az eszközt a végénél vagy a közepénél fogva felemelik és azt a test mellett, a fej fölött forgatják, az ujjaik között pörgetik, vagy a felemelt láb alatt, illetve a hát mögött az egyik kézből a másikba átdobják. Előfordul, hogy egyszerre két kézzel két botot forgatnak (Szádvárborsa). Ez nagyon látványos motívum és a táncegyüttesek szíveseri alkalmazzák. Ma már országszerte közismert, pedig régebben nem volt ennyire jellemző. A pásztortáncok motívikájukban, eszközhasználati módjukban a korábbi hajdútáncok elemeit őrzik, pl.: a bot, a balta, a fokos forgatása hasonló a kivont karddal járt valamikori hajdútánc is, melyben a botot forgató személynek egy földre helyezett kalap védelmére úgy kell botját forgatni, hogy azt az őt körű véve bot nélkül táncolók ne tudják ellopni. Ezt fogadásból járják és természetesen az ügyesebb fél, nyeri, a kalap, a pásztorra bízott juhot, disznót, stb. jelképezi. Más jelentése van a Kaposkelecsényen 1957-ben feltárt baltás táncnak. Ebben a táncban a rossz szelle122