Savaria - A Vas Megyei Múzeumok értesítője 22/4. (1995-1998) (Szombathely, 1999)

II. Hagyomány és korszerűség. A néptánc és népzenei hagyományok szerepe a nemzeti identitás formálásában. Konferencia: Körmend, 1996. május 25–26. - Pávai István: A népi és nemzeti kultúra viszonyának néhány zenei aspektusa Erdélyben

PÁVAI I.: A népi és nemzeti kultúra viszonyának néhány zenei aspektusa Eidélyben kum által közösen lakott területek hagyományait egymásba fonódó egységként kezeli, s akként vizsgálja. „Minden kutatótól, tehát a zenei folklore kutatójától is, az emberileg lehetséges tárgyilagosságot kell megkövetelni. Munkája közben igyekeznie kell felfüggeszteni a maga nemzeti érzését mindaddig, amíg az anyag összehasonlításával foglalkozik. Az 'igyekezni' szót szándékosan használom és különösen hangsúlyozom, mert ez a követelmény elvégre is csak eszmény, amelyet lehetőleg meg kell közelíteni, elérni azonban alig lehet. Mert végre is az ember tökéletlen teremtmény és gyakran érzésének rabja. És éppen az anyanyelvvel és i hazai dolgokkal kapcsolatos érzések a legösztönszerűbbek, a legerősebbek. De ÍIZ igazi kutatóban okvetlenül legyen annyi lelkierő, hogy ezeket az érzéseket, ahol kell, megfékezze és visszaszorítsa" - idézi Bartókot Lajtha László szépkenyemszent-mártoni kötete bevezetőjében, ahol a román-magyar népzenei kapcsolatok vizsgálatára tesz kísérletet. A Bartók által megfogalmazott követelményeket az alábbiakkal egészíti ki: „Az általam ajánlott kutatási módba csak olyan zenefolkloris;a kezdjen, aki egyformán értékeli mindkét nép zenéjét, egyformán látja mind a kettő szépségeit és néprajzi értékét. így mind a kettőt szeretve, és ezenfelül a bartóki szigorúságot, alaposságot és pártatlanságot soha el nem feledve fog az közelebb jutni igazsághoz".

49 Következetesen ezen az úton haladt később Martin György is a Kárpátmedencei néptáncok kutatásában. Szakmai körökben közismert Martin szerepe a román folklórkutatókkal való kapcsolattartásban. Erre biztatta az erdélyi magyar kutatókat is. Ugyanő vállalt kulcsszerepet a magyarországi táncház nozgalom kezdeti kibontakoztatásához szükséges szakmai háttér megteremtésében, s talán nem túlzás azt állítani, hogy a táncházakban a délszláv, román, cigány :;tb. - nem magyar - táncrendek máig tartó népszerűsége nagyrészt az ő hatásának köszönhető. A kisebbségi helyzetből fakadó sajátosság, hogy az erdélyi városi táncházak repertoárjába tudomásom szerint sehol sem kerültek be román táncok Ugyanakkor a táncházasok viszonyulása a magyar hagyomány különböző rétegeihez eltérő attól, amit fennebb a székelyek és az erdélyi értelmiség egy részének hozzáállásával kapcsolatban kifejtettem. A városi táncházas fiatalság Erdélyben általában több különböző vidék táncát-zenéjét ismeri, nem ragaszkodik megkülönböztetett módon a lokális kultúrához. Egy-egy táncrendet nem elméleti okok miatt kec veinek jobban, hanem amiatt, hogy változatosabb és gazdagabb táncélményt nyújt. Érdekes módon a legnépszerűbbek között a mezőségi, gyimesi és moldvai táncokai találjuk, amelyek a régies magyar jegyek mellett részben a román hatás bélyegeit is magukon hordozzák. Mindez a székelyföldi kisvárosokban működő táncházakra is érvényes, tehát ott, ahol a lakosság jó része lenézi a „csángó"-kat és a mezőségi magyarokat. Befejezésül megjegyzem, hogy a népi és a nemzeti kultúra bonyolult viszonyrendszerének a hagyományőrző falusi nép, a népi kultúrával foglalkozó értelmiségiek és a városi fiatalok körében megfigyelhető, gyakran eltérő modelljeit nem egyfajta módszeres kutatás nyomán, hanem - mint ahogy ez példáimból is kitetszik - helyszíni megfigyelés, tapasztalás során szerzett információk alapján vázoltam föl. Meggyőződésem, hogy folklór- és zeneszociológiai megközelítéssel, kérdőíves Lajtha László 1954a. 7. 110