Savaria - A Vas megyei Múzeumok értesítője 22/3. (1992-1995) (Szombathely, 1996)
Kulcsár Mihály: Néhány megjegyzés az Árpád-kori karikaékszerek viseletének kérdéséhez. Az ún. köpűs záródású karikák
PASZTERNÁK ISTVÁN: A MAGYAR KÖZÉPKOR helyzet a Kántor-halom körül hajdan volt Szentmihály falu esetében. 9 Szentilona dombja oly egyértelműen lehatárolható, kis területű kiemelkedés, hogy a középkori Szentilona falu könnyedén azonosítható az ártéri kiemelkedésen lelt településjelenségekkel. A Mágocsér Kórógyba torkolása körül elhelyezkedő, hajdani Dónáttornya oppidum esetében sem lehet vitatkozni az azonosítás helyességén. Akadnak azonban olyan azonosítási kísérletek is Kovalovszki J. dolgozatában, (pl. Böld, Dánegyháza, Karácsony telek esetében) melyek véleményem szerint talán kissé elhamarkodottak. A szerző az először a garamszentbenedeki alapítólevélben feltűnő Böldi révhez tartozó Böld (Böd) faluval azonosított egy Tisza-jobbparti településnyomot. Úgy tűnik azonban, hogy a fenti azonosítással kapcsolatban több kétely is felvethető. Semmi sem bizonyítja az Árpád-kori Bőidnek kizárólag a jobb parton való elhelyezkedését - igaz ellene sincs bizonyíték. Az tűnik legvalószínűbbnek, hogy Böld, hasonlóan a tiszaparti települések döntő többségéhez, már csak átkelőhely voltából adódóan is, kétoldali lehetett. A Kovalovszki J. által megtalált „Böld" falu (KOVALOVSZKI 1957 72, 17. lh.) nem közvetlenül a révnél fekszik, hanem attól északra, legalább 2 kilométerre. Viszont ha e távolsággal a rév ma ismert helye köré egy képzeletbeli kört vonunk, csak a szentesi oldalon legalább két másik, elpusztult faluhely (Szentes, Várhát és Szentes, Homokbánya) kerül e körön belülre. E két ismeretlen nevű település, de főleg az utóbbi, legalább ugyanolyan valószínűséggel „gyanúba keverhető", Böld falu keresésekor. Meg is tette ezt Széli Márta, aki a Kurca és a Veker összefolyásánál előkerült, általa tévesen Árpád-korinak meghatározott temetőt az elpusztult Bőd faluhoz kötötte. (SZÉLL 1942 128, 1. kép, 1. lh.) Legalább ennyire elgondolkodtató egy másik probléma is. Ha valamilyen szerencsés véletlen folytán sikerülne minden kétséget kizáró bizonyossággal azonosítani Bold 1075-ös elhelyezkedését, - ismerve az Árpád-kori falvak jelentős mobilitását - semmi sem bizonyítaná, hogy az a hely. azonos a későközépkori Böld faluhellyel, amelyet a török pusztít el. így van ez még akkor is, ha a kedvező átkelési lehetőséget biztosító, folyamatosan használt révhely bizonyos helyhezkötött állandóságot eredményezhetett. Összefoglalásképpen Bőiddel kapcsolatban csak azt állapíthatjuk meg: nem áll rendelkezésre perdöntő bizonyíték a helynév és valamelyik telepnyom összekötéséhez. Elképzelhető, bár egyértelműen nem bizonyítható Kovalovszki J. helynév-azonosítása az elpusztult, középkori Karácsonytelek és Dánegyháza falvak esetében. (KOVALOVSZKI 1957 70, 7. ill. 12. sz. lh.) Itt kétség kívül középkori eredetű falunévből létrejött, mai határelnevezéseket kapcsolt e területeken előkerült, egy-egy faluhelyhez. Kérdés azonban, hogy van-e a A halmot és környékének területét a szentesi örökváltság után a város kántorának osztották ki, így annak a régiségben ismert Szentmihály-halom elnevezése kikopott, átadva helyét a Kántor-halomnak. SZÁZ ÉVE SZENTES HATÁRÁBAN környéken esetleg másik elpusztult település is? Utóbbi kérdésre Szentes határának most folyó terepbejárása adhat választ. RÉGI KIÁLLÍTÁSOK A MÚZEUMBAN A szentesi múzeum - amint az a fentebbi szakaszokból kitűnik - mindig nagy hangsúlyt helyezett a város közönségével való kapcsolattartásra, a múzeumi munka legszélesebb nyilvánosság elé tárására. Gyűjteménye élő volt, a legfrissebb szerzemények restaurálásuk után, akár gyűjteménybe kerülésüket néhány nappal követve megjelentek az állandó régészeti kiállítás vitrinjeiben. A Régészeti Társulat megalakulását követően, amint a múzeum elhelyezése körüli polémia valamelyest nyugvópontra jutott, Csallány megnyitotta a megye első állandó kiállítását. E tárlatról, amely régészeti, hadtörténeti, történeti, néprajzi, numizmatikai és természettudományi részlegből tevődött össze, már pontos, hivatalos vezető is megjelent a Társulat évkönyvében. (CSALLÁNY 1899a) Csallány helyesen mérte fel, hogy értékmentő munkája során csak az egyszerű, tanyasi nép közömbösségének feltörésével, az ásatag tudomány iránti érdeklődésének és megbecsülésének felkeltésével érhet el jelentősebb változást. Soha nem felejtkezett el hát „jótevőiről". Minden, a múzeumnak bármily kis értékű ajándékot adó személy nevét megjelentette az újságokban a múzeum aktuális gyarapodásáról szóló, rendszerint negyedévenként közzétett jelentésében. De továbbment. A múzeum kiállításában egy-egy tárgy neve és származása mellé feltétlenül odakerült ajándékozójának neve is. (5. kép) Látogatta is múzeumát, ásatásait szinte mindenki, szakértő és laikus egyaránt. (6. kép) Ezért történhetett, hogy az országszerte méltán híressé vált és messzi tájakra eljutó szentesi kubikusok még a Dunántúlról is hazahoztak földmunka során előkerült leleteket, az ajándékokért mindig hálás „Csalán bácsinak". Az évtizedek során a tárgyak szűk helyen összezsúfolt halmazából a múzeumigazgató gondos keze nyomán jól tervezett, viszonylag nagy területű, látványos állandó kiállítás vált. A dolgozatomban vizsgált kor leleteit - a többihez hasonló módon - kartonokra ragasztva, nagy méretű, üveges vitrinekben helyezték el. (4. kép) 10 A „fordulat éve" után, immár az „új szellemnek" megfelelően került sor a szentesi állandó régészeti kiállítás újjáépítésére. Ekkoriban már komoly gondot okozott a gyűjtemény anyagának siralmas megtartása. A csak esetlegesen restaurált leletek szinte mindegyikénél felmerült a kérdés, hogyan lehet azokat a kartonokról épségben leszedni. E tárlószekrények nemcsak az országban, de a Monarchiában is széltében elterjedt típusnak számítottak. Utolsó darabjainak egyike a szegedi Móra Ferenc Múzeum Móra emlékszobájában áll, de tucatjával találni ilyet a bécsi Naturhistorisches Museum kiállítási termeiben is.
