Savaria - A Vas megyei Múzeumok értesítője 22/3. (1992-1995) (Szombathely, 1996)

Kulcsár Mihály: Néhány megjegyzés az Árpád-kori karikaékszerek viseletének kérdéséhez. Az ún. köpűs záródású karikák

PASZTERNÁK ISTVÁN: A MAGYAR KÖZÉPKOR KUTATÁSÁNAK SZÁZ ÉVE SZENTES HATÁRÁBAN mázó, honfoglalás és Árpád-kori lelethez is jutott a múzeumi gyűjtemény. E leletek sajnos szinte kivétel nélkül szórványok. Csallány felhívásain túl, az adakozásra való hivatalos bíztatásban sem volt hiány. Egy évvel az egyesületalapítás után Dr. Lakos Imre, Szentes város polgármestere e szavakkal buzdította polgárait egy helyi lap hasábjain: „...a kinek birtokában ősmagyar népélet nyilvántartására szolgáló adat és ősfoglalkozásra (...) vonatkozó bármily jelentéktelennek mutatkozó tárgy van, azokat az ősmagyar nemzeti életnek a párizsi világkiállításon bemutatása céljából (...) Csallány Gábor úrnak, a csongrádmegyei régészeti múzeum őrének a Széchényi kertben levő múzeumába vagy a polgármesteri hivatalba bevinni szíveskedjék... " (LAKOS 1898) Egy másik példa pár évvel későbbről: „ Csongrádvármegye törvényhatósági bizottsága (...) a vármegye hivatalos lapjában is közölt határozatávalfelhívta a vármegye közönségét, hogy a birtokában lévő régiségeket, a régi kézművesség vagy népviselet emlékeit a csongrádmegyei múzeumának ajándékozni, esetleg eladni szíveskedjenek. (...) A nemzeti kegyelet ellen vétkezik az, ki az ócska lim lom között hagyja elkallódni azt a kardvasat, melyhez talán a honfoglaló hősnek vére tapad." (N. N. 1908) Érkeztek is az adományok, de valószínűleg nem csak a fentihez hasonló felszólítások eredményeképp. Maga Csallány Gábor volt az ok. Az a kapcsolat, amelyet a múzeum és a város között az új múzeumőrnek sikerült kialakítania, máig példamutató. Fáradhatatlan felvilágosító munkát végzett. Járta a város külterületeinek olvasóköreit, tanyasi iskoláit, ahol egy-egy előadásban foglalta össze a határrész múltját. Alighanem ezeket az alkalmakat új leletek felőli informálódásra is felhasználta. Számtalan ásatásáról nemhogy tiltotta volna a hívatlan látogatókat, de egyenesen maga invitálta városa közönségét egy-egy ilyen alkalomra. A korabeli lapok, szinte havonta közöltek tudósítást a múzeum és annak őre által végzett legfrissebb munkálatokról, „A múzeum újabb érdekes látnivalói", „Kirándulás a régi Szentes temetőibe", „Történelem, amelyet a szentesi rögök takarnak..." és hasonló címek alatt. Csallány még látogatóinak az ásatásra utaztatására is gondolt, mikor újságcikkbe tetette az ásatása pontos helyét és legegyszerűbb megközelítési lehetőségét. Csak egyetlen példa a sok közül: „... A sírfeltárásoknál szívesen látják és szakszerű magyarázatokkal látják el az érdeklődőket. A feltáráshoz legegyszerűbben a bökényi csárdától, a gáton keresztül lehet eljutni. " Járt is ásatásaira mindenki, aki csak tehette. (2-3. képek) Középkori témájú kutatásait, megfigyeléseit több kisebb-nagyobb cikkben tette közzé. (Az eddig említetSzentesi Hírlap, 1934. augusztus 4., 1. tekén kívül pl. CSALLÁNY 1898; CSALLÁNY 1905; CSALLÁNY 1934; CSALLÁNY 1935a; CSALLÁNY 1936; CSALLÁNY 1940) A fáradtságot nem ismerő Csallány 1897-től kezdve egészen 1926-ig, három évtizeden át önszorgalomból végezte felelősségteljes munkáját, azért sem a Társulattól, sem a várostól fizetést nem kapott. 1906-ban a Régészeti Társulat gyűjteménye törvényhatósági ellenőrzés alá került. (ZALOTAY 1932 56.) Véglegesen 1925 májusában, Csongrád vármegye Törvényhatóságának határozata nyomán jutott megyei tulajdonba. A vármegye ugyanekkor ennek fenntartására is ígéretet tett. 1926 augusztus 1-étol a fenti testület a már országosan ismert és elismert régészt és Attila-kutatót megyei tisztviselőként alkalmazásba vette. Mint a Csongrád Vármegyei Múzeum igazgató-őrének, ezután szerény javadalmazást utalt ki. Az idősödő Csallány mellé 1927 decemberében kitűnő munkaerő, hatékony segítség került a Csongrád Vármegyei Múzeumba Schupiter Elemér (1894-1968) személyében. Schupiter - illetve 1933-tól Zalotay 1922-ben, állampénztári hivatalnokként került Szentesre. Hamarosan belépett a Csongrád Vármegyei Történeti és Régészeti Társulatba, majd 1927-től a Csongrád Vármegyei Múzeum és Könyvtár tiszteletdíjas őre, könyvtárosa lett. Csallány hatásának kell tekintenünk, hogy Zalotay ezekben az években eljegyezte magát a régészettel. Igazgatójától ellesett tudása mellé a szegedi tudományegyetemen, Banner János tanítványaként szerzett régészeti ismereteket. Érdekes azonban a magfigyelés, mely szerint Csallány életében alig hallunk Zalotay részvételéről a múzeum ásatásaiban. (VÖRÖS 1995 1.) Néhány alkalommal ugyan ténylegesen együtt dolgozott régész-igazgatójával, fo feladatának viszont ekkoriban a múzeum kebelén belül működő könyvtár ügyeinek rendbentartását tekintette. Ugyanakkor ezekben az években gyűjtött tapasztalatai, anyagismerete alapozták meg későbbi régész munkáját. A város középkor-kutatásának áttekintésekor, a két világháború közti időszakról szólva mindenképpen meg kell emlékezni Széli Márta tevékenységéről. Széli 1939-ben került Banner János szegedi egyetemi intézetébe, mint díjtalan munkaerő. (BANNER 1990 143.) A fiatal középkoros régész 1941-ben részt vett az intézet szentesi kirándulásán. Ekkor kapta meg a szentesi múzeum Árpád- és középkori anyagának feldolgozásához az idős Csallány Gábor engedélyét. A megye középkori lelőhelyeinek összegyűjtését és publikálását célul tűző tervéhez Széli Mártának Banner segítségével sikerült ösztöndíjat szereznie az Ösztöndíj Tanácstól. (BANNER 1990 168.) Szentes határának lelőhelyei közül Széli nevéhez fűződik többek között a Szentlászlón, Tárkány-Szűcs Imre tanyája közelében, Csallány által feltárt, nagy sírszámú, Árpád-kori temető közzététele. E közlés az Itt szeretnék köszönetet mondani a szerző Vörös Gabriellának, volt egyetemi oktatómnak szívességéért, melynek jóvoltából itt idézett cikkének kéziratába betekinthettem. 281