Savaria - A Vas megyei Múzeumok értesítője 22/3. (1992-1995) (Szombathely, 1996)

Kulcsár Mihály: Néhány megjegyzés az Árpád-kori karikaékszerek viseletének kérdéséhez. Az ún. köpűs záródású karikák

PASZTERNÁK ISTVÁN: A MAGYAR KÖZÉPKOR KUTATÁSÁNAK SZÁZ ÉVE SZENTES HATÁRÁBAN lalás kori leletek a MNM gyűjteményébe. (N.N. 1925 29.) Megfordult Szentesen a vidéki leletek megmentését, régészeti társulatok alapítását sürgető Rómer Flóris is. (ZALOTAY 1932 55.) A múlt század '80-as évei a Tisza mentén a nagyszabású árvízvédelmi, töltésépítési munkák jegyében teltek el. E hatalmas földtömeg megmozgatásával járó munkák során, különösen a töltésekhez anyagot szolgáltató kiemelkedések, halmok megbontásakor számtalanul kerültek napvilágra a legkülönbözőbb korszakbeli leletek. Szentes határából elég csak a híres, a mai Magyartés község területén előkerült, un. „Bökénymindszenti leletekre" utalni. E töltésépítő munkák során, a határ északi és nyugati részén, a Körös és a Tisza folyók partján számos középkori leletet is találtak. Az árvízvédelmi munkálatok során előkerült leletek megmentése vagy veszendőbe menetele szinte kizárólag az építkezést felügyelő mérnökök lelkiismeretességén, érdeklődésén múlott. Ennek oka egyszerű. Rendszerint közel s távol az illetékes mérnök volt az egyetlen értelmiségi, aki a leletek vagy csontok előkerüléséről egyáltalán tudomást szerzett. A fenti, országosan jellemző állapotokhoz hasonló volt a helyzet Szentesen is. Amint az alábbi, két eset bizonyítja, városunkban az építkezéseket felügyelő tisztviselők felelős viselkedésére, lelkiismeretére, hozzáértésére nézve mindkét véglettel találkozunk. A részleges negatív példát Horváth Gyula, árvízvédelmi kormánybiztos szolgáltatta. Mint Budapesttel kapcsolatban lévő, hivatalos emberhez, hozzá került az all. századi, Salamon-kori bronz bulla, amely a töltésépítésekkel egyidőben, a belvárosi Szent Anna utcában került elő, és ami egyedülálló Árpád-kori emléke lehetett volna a városnak. Horváth, aki a már említett, bökénymindszenti leleteket oly hűségesen beszolgáltatta a Magyar Nemzeti Múzeumnak, ezt a tárgyat valahogy eltűntette. Annyi biztos, hogy a lelet utolsó információnk szerint hozzá került, de sohasem jutott el a Nemzeti Múzeumba. (CSALLÁNY 1935 29; KUBINYI1984 142-144; KUBINYI1994) Természetesen akadtak felelősen gondolkodó, a pusztuló értékeket a lehetőségekhez mérten menteni igyekvő mérnökök is. A Magyar Nemzeti Múzeum Régészeti Adattára őrzi azt a levelet, melynek kíséretében Száz Géza királyi mérnök, a Magyar Királyi Töltésépítő Hivatal főnöke a Nemzeti Múzeumba küldte azokat a „leitárgyakat, ... melyek a IV tiszai szakaszon a töltésépítésnél alkalmazott egyes munkások által az anyaggödrökben találtattak". Az igen gondos kimutatás készítője a tárgyakat folyószámmal látta el, a leletekről egyenként feljegyezte, hányas számú anyagnyerő gödörből származnak, milyen mélységben és Mint köztudott, az előkerült ős-, népvándorlás- és középkori leleteket „bökénymindszentiként" leltározták a Magyar Nemzeti Múzeumban. Ilyen nevű település azonban nem létezik. A leletek a Tisza bal partján a szentesi BökénytSl a Szegvár és Mártély községek között elhelyezkedő Mindszent településig húzódó gátszakasz építése közben kerültek elő Magyartés határában. „ milyen természetű földben " kerültek elő. Az ezek után következő, „talált régiségek körülírása" rovat tájékoztat a pontos leletkörülményről. (Pl. „Egy cserépedény egy csontváz déli oldalán 20 cm távolban") (MNM RégAd 4.Sz.I.) A lelkiismeretes, mérnöki pontossággal és alapossággal megírt levél megérdemli, hogy szó szerint, teljes terjedelmében idézzem: „A Magyar Nemzeti Múzeum Nagytekintetű igazgatóságának Budapesten Vonatkozva f évi Június hó 9én az 1265 számú átiratomra, és ennek kapcsán az igazgatósági 171/1882 számú intézkedésre, - tisztelettel van szerencsém a szentesi kir. töltésépítő hivatal által végrehajtott munkálatoknál talált régiségi tárgyakat a m. n. múzeum részére megküldeni. A tárgyak amint különböző helyeken találtattak könnyebb áttekintés - s netaláni következtetések szempontjából - külön és a hely leírásával ellátott leltárakbafoglalva vannak összeírva. A mellékelt 4 drb. leltárban említett tárgyak 3 darab ládába és 3 darabban természetben csomagoltattak. Nagy terjedelmüknél fogva postán nem küldethettek, hanem rendes szállítmányként Szentesen a gőzhajózási vállalatnál lettek a mai napon feladva. Miről a Nagytekintetű igazgatóságot szíves tudomás - és az átvétel iránti intézkedés végett tisztelettel értesítem,valamint arról is, hogy ezen küldeménnyel Szentesen járó költségeket a hivatal előzőleg már fedezte. Végül nem tartom feleslegesnek felemlíteni, hogy esetleg ezentúl találandó tárgyakat - szinte a lagnagyobb készséggel fogja gyűjteni és alkalmilag a m. n. múzeumnak rendelkezésére bocsájtani. Szentes 1882 Augusztus 24. M. kir töltésépítő hivatal főnöke Száz Gáza kir. mérnök" (MNMRégAd4.Sz.L; 1. számozatlan, kéziratos lap) Régészeti szempontból hasonló „eredménnyel", bár jóval kisebb földtömeg megmozgatásával jártak a Kiegyezés utáni években az Alföldön is felgyorsuló vasútépítkezések. A nagyhegyi, Hampel által közölt, honfoglalás kori lovassír leleteit, melyek vasútépítkezés során kerültek elő, a Szentesen tevékenykedő Kosztka Károly (1814-1897) mérnök (SZINNYEY 1899 1553.), a Régészeti Társulat későbbi alapító tagja mentette meg és juttatta közgyűjteménybe. Már Szentesre érkezése idején lelkes magángyüjtőnek számított a Körös-Tisza-Marosi Töltésépítő Hivatal telefonműszerésze, Csallány Gábor is. A húszas éveiben járó Csallány azzal a feladattal került Szentesre, hogy az újonnan épített töltések védvonalain megtervezze és megépítse a telegráfvonalakat. Azonban hamarosan mestere lett a leásott póznák gödreiben előkerült ásatag világnak is. Figyelmét kiterjesztette a bányagödrökre, út- és csatornaépítkezésekre. (RÓZSA 1995) 279