Savaria - A Vas Megyei Múzeumok értesítője 22/1. (1992-1995) (Szombathely, 1995)

Hermann Róbert: Vidos József kormánybiztos jelentései (1848. október 16.–december 27.)

SAVARIA 22/1 т 1995 tandó zalai és somogyi önkéntesek, illetve egy-két zászlóaljnyi sorkatonaság hoz­záadásával a Vidos vezette erők a siker reményében hajthatnák végre az inváziót. Vidos feladatában végül az október 6-i bécsi forradalom hozott alapvető változást. Pulszky Ferenc, a bécsi magyar külügyminisztérium államtitkára már október 4-én figyelmeztette az OHB-t a vasi fölkelőseregre - Batthyány minisz­terelnök kérése alapján. A bécsi forradalom után október 7-én pedig azt tudatta az OHB-val, hogy a volt miniszterelnökkel Vas megyébe indul, „hogy onnét felhoz­zuk Vidos seregét, nehogy Jellaôic Sopronba vonulhasson". E tervről Csányt is ér­tesítette; aznap írott második levelében pedig már arról írt, hogy Vidos seregével „vagy Horvátországba törünk be, vagy egész erővel felfelé nyomulunk felétek". A bécsi forradalom után ugyanis Jellaöic számára csak két lehetőség maradt: vagy Ausztriába vonul, s megpróbál egyesülni a Bécsből kiszorított es. kir. helyőrség­gel; vagy Sopron, Vas és Zala megyéken keresztül hazavezeti seregét Horvátor­szágba. Jellaöió az előbbit választotta; ugyanakkor serege értéktelenebb részét Ma­gyaróvárról hazaküldte Horvátországba. Vidos serege ez utóbbi feltartóztatásában is komoly szerepet játszhatott volna. Játszhatott volna - ha van serege. Csakhogy a Vidos által Nagykanizsáról visszaindított három vasi nemzetőrzászlóalj a megye területére érve feloszlott. A legénység azzal indokolta távozását, hogy szolgálati ideje már lejárt. így Vidos csupán a csekély számú megmaradt önkéntesre, s az október 2-tól Hegyfalunál felállított népfelkelési táborban összegyűltekre számíthatott. A Jellaöic által kikü­lönített, Todorovic vezérőrnagy parancsnoksága alatt útnak indított horvát hadosz­lop mozgását a Sopron megyei hatóságok sem tudták hathatósan gátolni, hiszen nemzetőreik nagy része még csak útban volt hazafelé Nagykanizsáról, amikor a horvátok áthaladtak a megyén. A Móga János altábornagy által a magyar fősereg­ből kikülönített két mellékoszlop ugyan beérte Todorovicot; de a túlerőben lévő horvátok sikerrel verték vissza támadásukat. Todorovic végül úgy döntött, hogy nem kockáztatja csapatait, hanem osztrák területre vonul velük. Ezért megegyezett Kőszeg város tanácsával, hogy csapatai minden kihágás nélkül vonulnak át a város birtokába tartozó területeken, ha a kőszegiek nem zavarják őket. A minden katonai segélyforrástól elvágott kőszegi testület ezt elfogadta, s így Todorovic háborítatla­nul léphette át a határt. Az elvonulása után beérkező magyar csapatok parancsno­kainak - köztük Vidosnak - már csak az a szórnom feladat jutott, hogy a feldühö­dött nemzetőreik által megtámadott horvát hadifoglyok életét megvédjék, illetve hogy megóvják Kőszeg városát a feldúlástól. A Sopron megyei népfelkelők így is agyonvertek 42 horvátot; a megmaradt 32 fogoly nagyobbrészt Vidosnak köszön­hette az életét. Vidos katonai pályafutása ezzel véget is ért. Három hónapos katonai szolgá­lata során gondos parancsnoknak bizonyult; olyannak azonban, aki nem becsülte túl saját képességeit. Katonai képzettség híján volt kénytelen önálló hadművelete­ket folytatni, de mivel tisztában volt saját korlátaival, óvatossága révén sikerült megóvnia a parancsnokságára bízott erőket. Ez az óvatosság azonban attól is visz­szatartotta, hogy merész és kezdeményező vezérként lépjen fel. Nagykanizsai győ­zelme azonban így is az őszi népfelkelő harcok egyik szép példája; Todorovic ül­61

Next

/
Thumbnails
Contents