Savaria - A Vas Megyei Múzeumok értesítője 22/1. (1992-1995) (Szombathely, 1995)

Szabó Péter: Részletek Vécsey Béla magyar királyi alezredes „Harctéri naplójá”-ból (1943. január 5–14.)

SAVARIA 22/1 - J 995 november 1-én léptették elő utoljára. Egy 1940 júniusában történt esemény ugyanis megakasztotta katonai karrierjét, s végérvényesen mellőzött alezredes maradt. Mint a miskolci VII. hadtest tokaji árkásztáborának parancsnoka 15 tábori munkásszázad felett is rendelkezett. Az árvízvédelmi munkák során, miután munkaszolgálatos beosztottaival emberségesen bánt, s kedvezményekben részesítette őket, a HM rendeletekkel való szembehelyezkedés miatt feljelentették. Hosszas hadbírói eljárás után főbüntetésként kizárták az ezredesi előléptetésből. A gyorshadtest 194l-es keleti hadszíntéri hadműveletei alatt mint műszaki felderítő törzstiszt, majd mint műszaki parancsnok tevékenykedett. Ezt követően 1942. júniusáig, újbóli frontszolgálatának kezdetéig a VII. hadtest műszaki előadói tisztét látta el. Mint a VII. hadtest anyagi összekötő törzstisztje került ki a Donhoz, augusztus 24-ig látta el ezt a feladatát. Utána október 10-ig a 35/1. zászlóalj, majd - kisebb megszakítással - 1943. március 8-ig a 35. gyalogezred parancsnoka volt. A keleti hadszíntérről visszatérve előbb a 7. honvéd kerület műszaki előadója, majd az erdélyi IX. hadtest műszaki parancsnokához beosztott határvédelmi törzstiszt Kolozsvárott. 1944. február 4-én a nagyváradi 25. gyaloghadosztályhoz került. A gyaloghadosztály műszaki parancsnokaként március 25-től június 12-ig teljesített frontszolgálatot a Kárpátok előterében. Ezt követően - sebesüléséből kifolyólag - egy miskolci hadikórház lakója, majd a Honvédelmi Minisztérium l/a. osztályának műszaki előadója volt. Utolsó beosztása, 1944. november 21. és 1945. május 5. között, az 1. páncélgránátos hadosztálynál műszaki előadó és vonatparancsnok. A nyugati hadifogságból 1945. november 29-én tért vissza. Ezt követően a polgári életben helyezkedett el. 1971. február 17-én hunyt el Tatabányán. Nemcsak a Don menti kintlétekor vezetett naplója maradt fenn, hanem az 1941-ben, sőt 1944-ben papírra vetett feljegyzései. Elképzelhető, hogy ezen most publikált, s a harcok hevében született első benyomások később - a történetek teljesebb ismeretében - módosultak, tompultak. Hiszen Jány Gusztáv vezérezredesnek, a 2. hadsereg parancsnokának 1943. január 24-i szégyenletes párancsát is három más szemléletű, a hadserege helytállását elismerő parancs követte a rá következő hónapokban. Mégis mindig azon írások tűnnek hitelesebbnek, azoknak van hangulatuk, melyeknél az átélt események pillanatnyi gyönyörűsége és borzalma vezette a tollat. Ezen bevezető gondolatok kíséretében adjuk közre e naplórészletet, mely olvasásakor az egykori szemtanú vagy hozzátartozó újból emlékezhet, az érdeklődő pedig egy árnyaltabb képet alkothat második világháborús katonai részvételünk tragikus Don menti krónikájáról. 155