Savaria - A Vas Megyei Múzeumok értesítője 22/1. (1992-1995) (Szombathely, 1995)

Tímár István: Az 1937. évi körmendi legitimista gyűlés sajtóvisszhangja

Timár István: Az 1937. évi körmendi legitimista gyűlés ... 4. Rassay beszéde Zichy után a Polgári Szabadságpárt vezetője, Rassay Károly folytatta a szónokok sorát, akinek beszédét természetesen Pethő Sándor lapja a Magyarság, továbbá a nagy tekintélyű liberális orgánumok, az Esti Kurír és az Újság ismertették a legnagyobb terjedelemben. Mielőtt konkrét kérdéseket érintett volna, a liberális vezető köszönetet mondott a körmendi választókerület polgárságának, hogy immár másodszor fejtheti ki előttük a véleményét a törvényesség, az alkotmányosság keretei között megvalósítandó nemzeti összefogás szükségességéről. ( Rassay itt az 1934. évi első körmendi gyűlésre utalt, amikor a legitimista-liberális ellenzék először hirdette meg a Gömbös-kormány parancsuralmi módszerei, illetve a fenyegető Anschlussveszéllyel szembeni radikális fellépés fontosságát.) Rassay a két ellenzéki demonstráció közötti időszak nemzetközi politikai eseményeinek áttekintésével kezdte mondandóját. Részletesen kitért a nemzetközi erőviszonyokban történt változások okaira is. Említést tett a szovjet-olasz barátsági szerződésről, az olasz hadosztályoknak a Brennerre történő, Hitlert az Anschluss erőszakos megvalósításától elrettentő felvonulásáról. Ez utóbbi eseménnyel kapcsolatban az olasz sajtót idézte, amely ezt az akciót akkor még a német barbárság elleni - a civilizációt védő - fellépésként tüntette fel. Utalt az újabb világégéssel fenyegető, egyre elképesztőbb méretű fegyverkezési hajszára is. Rendkívül heves kirohanást intézett a kormány ellen, amely a jelen nemzetközi helyzet ismeretében még csak a jelszavak szintjén jutott el a nemzeti összefogás megteremtésének szükségességéhez. A legkíméletlenebb kritikával a Gömbös-kormányt illette, mint a leggátlástalanabb párturalmi törekvések megtestesítőjét. Különösen szomorú eseményként, sőt egyenesen a nemzet erkölcsi mélypontjaként minősítette az 1935-ös választási harc időszakát: „Létrejött egy kormánypárt, amely ugyan a nemzeti egység jelszavait viseli címében, mely azonban a legellentétesebb irányoknak és törekvéseknek a hatalom abroncsával összefogott gyűlhelye."

19 Rassay a karrierista, elvtelen kormánypárti képviselők mellett a mind agreszszívabb szélsőjobboldali demagógok egyre nagyobb tömegének megjelenését nyilvánította a magyar belpolitikai élet legnegatívabb jelenségének. A hallgatóság egyöntetű helyeslése, éljenzése fogadta a szélsőjobboldal alábbi minősítését: „Mint egykor a francia konvent galériáján a kültelkek jakobinus csőcseléke, úgy terpeszkednek a magyar közélet karzatán azok az elemek, akiknek egyetlen életlehetőségük az ellentétek szítása." Hevesen bírálta azokat - az általa egyébként tisztességesnek tartott kormánypárti képviselőket, akik óvatosságból, vagy gyávaságból nem mernek szembeszállni az említett törekvésekkel. A szónok mélységesen elítélendőnek tartotta a szerinte meghamisított keresztény-nemzeti jelszavakkal fellépő, a társadalmat saját szájuk íze szerint jobboldalra és baloldalra felosztó önjelölt, népboldogító pózban tetszelgő „vezérek" fellépését. Valójában kik is ezek az „elhivatottak", akik jogot 19 Esti Kurír, 1937. október 12. 4.o. 142