Savaria - A Vas Megyei Múzeumok értesítője 21/1. (1992) (Szombathely, 1992)

Frau Pusztai Ilona Madar: Die religiösen und sittlichen Bräuche des Ungartums vom Burgenland

asszonyt az ura családjának padjába vitték volna. Egy 1763-ban keltezett feljegyzésben „Sorok mellől valók" úrvacsorájáról történik említés.

233 Feltehető, hogy az akkor még kisméretű templomban, a szegénység a sorok mellett állt az istentisztelet alatt. A templomi szertartások rendje: a templomi szertartások között megkülönböztethetők a hétköznapiak, a vasár- és ünnapnapiak, az úrvacsoraosztás alkalmai, valamint a szimbolikus istentiszteletek. Szigeten adventi és böjti könyörgéseket is tartottak a II. világháborúig. A közösségben megélt, vallásos alkalmak között a vasárnap délelőttjén és az ünnepek első napján tartott istentiszteletek voltak a legjelentősebbek, és ma is azok. Éneklésből, igehirdetésből és prédikációból állnak. Van, aki a prédikációt tartja legtöbbre, mert abból tanulhat, mások az éneklést, mivel abban maguk is részt vesznek. Ugyanazt a prédikációt sem egyformán értették - értelmezték. Ezért is gyűltek össze - Felsőőrben is - és maradtak együtt a férfiak istentisztelet után egy kevés ideig, hogy kicseréljék nézeteiket prédikátorukról és a prédikációról. Mind a két helyen szerették az erős szavú lelkipásztort, akinek hangja betöltötte a templomot. A gyenge hangút nem szívesen marasztották. 1823-ban is szabadulni igyekeztek lelkipásztoruktól, „akinek a szavát nem lehetett hallani a templomban" - lásd előbb! A prédikáció - magától értetődően - az üdvtörténethez igazodott, ezentúl a vegetáció szakaszait, az időjárás viszontagságait is figyelemmel kísérte. Szárazságban esőt kértek, árvíz idején pedig az eső megszűnését, amint az az énekek szövegeiben is jól nyomonkövethető. Búzavetéskor a vetés megáldásáért könyörögtek, aratás előtt megköszönték az életet - a búzát. Aratás után hálaadó ünnep van a templomban. Felsőőrön utcai felvonulást is tartanak délután, s oda a szigetiek is elmennek. A vasár- és ünnepnapok délutánján sorra kerülő istentiszteletek rövid fohászokból, néhány szakaszos ének énekléséből álltak, hasonlóan a hétköznapok reggelein és a bűnbánó hét estéin szokásos könyörgésekhez. A súlyos betegekért könyörögtek a lelkésszel. Gyónás, úrvacsora. Az úrvacsoravétel mind az evangélikus, mind a református ember életében megerősítő je hitének, de aki bűnben leledzik, nem veheti magához az Úr testének szent jegyeit. Az evangélikus és a református úrvacsora vétele - más néven gyónása - abban különbözik, hogy azok ostyát kapnak és nem vehetik kezükbe a kelyhet, ezek pedig kenyeret esznek és a kelyhet kézbe fogják. „A cégéres bűnösök nem kaphatnak Úrvacsorát, nehogy a különbség nélkül való osztás megfertőztesse azt, mert ha tudva osztanak a vétkeseknek, az olyan, mintha nem becsülnék meg az Úr testét".

234 Pál apostol úgy rendelte: „Próbálja meg ki-ki magát és úgy igyék abból a pohárból és úgy egyék abból a kenyérből, mert aki méltatlanul eszik és iszik kárhozatot eszik és iszik magának".

235 Az Úr asztalától való eltiltás igen hatékony, elrettentő tényezőként szerepelt az emberek előtt. Pál apostolt a korinthusbeliek bűnös életmódja késztette az evangélisták által leírt úrvacsorai szereztetési igék bűnbánatról szóló passzusainak megfogalmazására. Kálvin Jánost a genfiek erkölcsi állapota indította arra, hogy a cégéres bűnben leledzőkkel eklézsiát követtessen. A XVI-XVII. században, az ellenségdúlta Magyarországon szintén nagy szükség volt az ösztönök megzabolázását célzó rendelkezésre. Az úrvacsora-vételre mind a szigetiek, mind a felsőőriek egy héttel előbb készültek. A bűnbánati, vagy szánom-bánom héten, délutánonként istentiszteletre jártak. Ebben az időszakban nem volt lakodalom, még a lányokhoz sem illett ilyenkor járni. A községházán nem volt ítélkezés. A XVIII. században tíz alkalommal került sor évenként úrvacsora-osz103