Savaria - A Vas Megyei Múzeumok értesítője 20/2. (1990) (Szombathely, 1991)

Vöröss László Zsigmond: Piers Vilmos és herbáriuma. 150 éve született Piers Vilmos

BEVEZETÉS Piers Vilmos (1838-1920) életével és munkásságával a jelen sorok írója többször foglalkozott. Legutóbb herbáriumának száras növényeit rendezte a szombathelyi Savaria Múzeumban az 1985-1987-es években, az Alpokalja Természeti Képe kutatási programja keretében. A gyűjtő életéről Piers Vilmos a kelet-galíciai Tarnopolban (ma Tyernopol) 1838. február 3-án született. (Nevének kiejtése: piersz, nemrégen még élt személyes ismerőjének szavai szerint.) Családja igen régi és előkelő ír főnemesi eredetű. Ősei a Carnovon nemzetségből származnak, amely Walesben várakkal és nagy kiterjedésű birtokokkal rendelkezett. Később, a katolikus üldözések korában birtokaikat elvesztették és kénytelenek voltak kivándorolni Ausztriába. Nagyapja báró Piers Sándor katonai szolgálatba lépett, végigharcolta a napóleoni háborúkat s mint generális, János főherceg mellett főkamarási tisztséget töltött be. Apja, báró Piers Vilmos mint a 15. sorgyalogezred századosa K. - Galíciában szolgált. Természetes fia volt a későbbi neves botanikus, aki adoptálásáig édesanyja: Weigel Mária családi nevét viselte. 1855-ben az alig 17 éves fiút besorozták apja ezredébe. Itt 1859-ben hadnagy, s Zaleszczykiből Velencébe került. Itt végigélte az egyesült francia-olasz hajóhad ostromát, és fülére megsérült. 1866-ban főhadnagy, s a VIII. hadtest kötelékében részt vett a porosz-hadjárat több ütközetében, így a königrätzi döntő csatában is. Ezután a kőszegi katonai felső - nevelő - intézethez vezényelték. Ebben, majd az 1874-ben ebből szervezett katonai alreáliskolában - kisebb megszakításokkal - 1879-ig működött. 1874-ben megnősült, Fügh Emíliát, a város akkori polgármesterének húgát vette feleségül. (Csinos férfi volt, de az asszony is!) 1879-ben csapatszolgálatra vonult be ezredéhez és elvégezte a törzstiszti-tanfolyamot. 1883-ban őrnagy. Állandóan gyöngülő hallása miatt 1886-ban nyugalomba helyezték. Kőszegen élt, a növények vonzották, a ma is impozáns park fejlesztése az ő nevéhez fűződik. Ekkortájt kezdte a növény gyűjtést. Igen nagy szorgalommal és hozzáértéssel fejlesztette hatalmassá herbáriumát. Törekvése Kőszeg és környéke növényzetének (flórájának) teljes feltárása lehet, ami jelentős mértékben sikerült is. Ebben teljességre törekedett a növény ország törzseinek tekintetében is. A körülmények korlátai között ez majdnem sikerült neki. A világháború alatt és után valósággal nyomorban élt. Felesége már korábban meghalt. Széles látókörű, igen szerény ember volt. A városban mindenki szerette. Beszélt angolul, franciául, lengyelül (és több szláv nyelven) éppúgy, mint anyanyelvén, németül. Magyarul nem tudott, csak törte a nyelvünket. Ám sok-sok növény nevét magyarul is lejegyezte! Még egy kis versikét is írt magyarul! 1920. július 3-án halt meg. 82 éves volt. Sírja a kőszegi temetőben található. Sírfelirata: „Nagy volt, mint ember, nagy volt, mint tudós." 310