Savaria - A Vas Megyei Múzeumok értesítője 20/2. (1990) (Szombathely, 1991)
Papp Jenő: Megemlékezés Horváth Ernőről
fáradoztunk, hol meg gyötrődtünk a vidéki természettudományi muzeológia ügyéért. Amit más szakterületen többedmagukkal végeztek a muzeológusok, azt mi vidéki természettudományi muzeológusok teljesen egyedül végeztük, néha-néha még a muzeológus kollégák értetlenségével is megküzdve. Horváth Ernő 1929. február 19-én született Aszódon. Édesapja szabómester volt, édesanyja pedig ellátta a négy gyermekkel megáldott családot. Ernő második gyermeknek született, egy-egy nővérével, húgával és öccsével nevelkedett. Az általános és középiskolát Aszódon végezte el, 1948-ban érettségizett az aszódi evangélikus Petőfi Gimnáziumban. Még 1948-ban felvették a budapesti Eötvös Loránd Tudományegyetem Természettudományi Karán a biológia-földrajz szakra, egyetemi tanulmányát 1953-ban fejezte be. Bár biológia-földrajz tanári oklevelet szerzett, sohasem tanított. Rögtön múzeumi állásba került: a budapesti Természettudományi Múzeum Növénytárában helyezkedett el segédmuzeológusi beosztásban (1952. július 1-től). 1953. január 31-én áthelyezték az akkoriban megalakult minisztériumi Múzeumi Főosztályra, ahol a természettudományi muzeológiai ügyek egyik előadója lett. Alig egy évet töltött itt. Még ebben az évben, 1953. december 16-i hatállyal saját kérésére a szombathelyi Savaria Múzeumba került ismét segédmuzeológusi beosztásban. Ehhez a munkahelyéhez hű maradt élete végéig. Pedig 1956-1957 őszén-telén könnyen meginoghatott volna, hiszen a forradalom elbukása után Szombathelyen át sok-sok ezer magyar ember hagyta el az országot. Mint 1956. október l-jén frissen kinevezett veszprémi természettudományi muzeológus november végétől két hétig Szombathelyen tartózkodtam, amikor bizony bennem is támadtak olyan megingás- és elhatározás-félék, hogy talán „odakint" jobb lenne... És ki volt, aki barátilag és határozottan lebeszélt a haza elhagyásáról? Nem más, mint Ernő, mondván, hogy nekünk Jenőkém itthon kell maradnunk, mert a vidéki múzeumokban nekünk kell a természettudományi tennivalókat ellátnunk, hiszen jól tudod, hogy mily kevesen vagyunk. Szavai mélyen a lelkembe hatoltak, sohasem felejtem el azokat! Egy kicsit az Ő hatása is belejátszott abba, hogy hű maradtam Magyarországhoz, a hazámhoz és a magyar muzeológiához. És most adjuk át a szót Horváth Ernőnek, hadd mondja el ő maga Szombathelyre kerülésének történetét (amit Dr. Dömötör Sándor volt szombathelyi múzeumigazgató „bemutatásában" írt meg): „...a Művelődési Minisztérium Múzeumi Főosztályának Vidéki Osztályán dolgoztam, az ország több vidéki múzeuma közül többek között a szombathelyi Savaria Múzeumnak is előadója voltam. Egy tavaszi napon látogattam először Szombathelyre, s akkor ismerkedtem meg a levelezésből már ismert dr. Dömötör Sándorral és a Savaria Múzeummal. Az éjszakai személyvonattal hajnalban érkeztem Szombathelyre. Közel kilencórás fárasztó utazás, majd a hajnali érkezés miatti néhány órás lődörgés után fáradtan és mint ilyenkor lenni szokott, kissé morcosan érkeztem a múzeumba. Talán ennek is köszönhettem, hogy a múzeumról kialakult első benyomásaim nem voltak túl kedvezőek. A hátsó kiskapui bejárat, a rideg, kriptái hangulatú lépcsőház és előcsarnok, az üres folyosók mind nyomasztóan hatottak. Erre természetesen rövidesen megkaptam a magyarázatot. A múzeum ugyanis a városi művelődési házzal volt társbérletben, ahol színházi estéktől hangversenyeken át boxmérkőzésig mindenféle rendezvény szerveződött, mindenféle közönséggel. Mindezek lehetetlenné tették a folyosók és lépcsőházak hangulatosabb berendezését. Más kép és benyomás fogadott, amikor benyitottam az igazgató irodájába. Igazi varázslatos múzeumi hangulat! Ez olyan hatással volt rám, s úgy rögződött bennem a kép, hogy ma, 33 év távlatából is a szoba minden tárgyát a helyére tudnám rakni, sőt ha festő lennék a falon volt képeket emlékezetből ma is le 14
