Savaria - A Vas Megyei Múzeumok értesítője 17-18. (1983-1984) (Szombathely, 1989)

Művészettörténet - Katona Imre: A fraknói kinstár 1685. évi leltára

nított, s ahol és amikor tehette, minden erre vonatkozó adatot feljegyzett s a leltározónak elmondott vagy maga írta be a leltárba, ha erre módja nyílt. Sok érdekes adat jutott birtokunkba ennek következtében. Esterházy Pál a bejegyzéseivel esetenként olyan vitát is felkavart, melynek hullámai évtizedek óta gyűrűznek. Ilyen volt Oláh Miklós érsek Drakulától való származása. Ezt ugyan nem mondta ki kereken, de utalt rá amikor azt állította, hogy az a mente, melyet ma Oláh Miklós gyermekkori mentéjének tulajdonítunk, egykor Oláh Miklós apjáé, Drakula vajdáé volt. Köztudott, hogy Oláh magát a Drakulák családjából eredeztette, noha sem a magyar, sem a román történetírás nem tud olyan Drakula-ősről, akit Oláh apjának betudhatnánk. Az egyedüli, aki kora alapján Oláh Miklós apja lehetne, Vlad Tepes volt, de a magyar, és román történetírók egyaránt őt is kizárták Oláh Miklós lehetséges nagyapjai közül, elsősorban kronológiai okokból. Az 1683. évi leltárban már úgy említik a mentét, amelyet „Oláh Miklós viselt gyermek korában". Érdekes, hogy noha Esterházy Pál is látta a leltárat és ezt helyenként áthúzta, ehhez a részhez mégsem tett megjegyzést. Különben a menték közül ennek és Mátyás királyénak tulajdonított Esterházy Pál nagyobb jelentőséget, de sem Esterházy Pál páncél ingét, sem Esterházy Miklós vőlegényi dolmányát nem említi meg végrendeletében, sem ebben a leltárban. Az 1685. évi leltárban különösen János király neve és társai szerepelnek gyakran. Világos, hogy János király alatt Szapolyai János neve értendő, aki a megosztott ország egyik királya volt. Az ő és családja neve mellett a Báthoryak mindkét ágának klenódiuma megtalálható ugyanúgy, mint Losonczy Antalé és másoké, akik szorosabb kapcsolatban álltak Erdéllyel. Az úgynevezett Zápolya-serleget a rajta lévő címer miatt Zápolya Istvánnak, Imre testvérének tulajdonítja a szakirodalom Csányi Károly 1923-ban, az Esterházy-kincsekről írt tanulmánya alapján. A tárgy származására vonatkozóan azonban Csányinak és az újabb kutatóknak sem sikerült elfogadható adatokat találniuk, pedig ez is olyan tárgy, mely évtizedekig a kutatók érdeklődésének középpontjában állt. Serlegének fedelén ágak-bogak között egy katona áll karddal és pajzzsal, melybe - a kutatók szerint - Zápolya István címerét vésték be. Hogy a gyűjtésnél mennyiféle szempont közrejátszott, jól mutatják az egyes tételek. A gyémántok és féldrágakövek olyan mennyiségével találkozhatunk, mely szinte minden képzeletet felülmúl. Ezekről olvasva joggal gondolhattunk arra, hogy a családot az aranyban, ezüstben, gyémántban és más drágakövekben manifesztálódó értékek gyűjtése vezette. Megváltozik a véleményünk azonban azt a szakszerűséget látva, mely az óragyűjteményben megmutatkozik. Sokféle óratípussal találkozhatunk a torony-, és az asztali órákon keresztül a legkülönbözőbb állatokat imitáló órákig. Van oroszlánt, elefántot, sast és teknősbékát mutató óra és olyan is, mely zenélőszerkezet segítségével muzsikál. A felsoroltak is sejtetik, hogy ilyen gyűjteményt csak tudatos gyűjtés és komoly szakértelem eredményezhet. Az ún. különlegesség, vagy „raritás-gyűjtemény" a kincstár legérdekesebb együttese. Ilyen „rántásnak" minősült Mátyás király galléros mentéje ugyanúgy, mint Oláh érsek gyerekkori dolmánya, de raritások közé sorolták az ún. nefretikus köveket ugyanúgy, mint a bezoárokat, a különböző termésköveket és a sajátos alakú, formájú, vagy sajátossá alakított termésérceket, mágnes-, és sóköveket, különös alakú és rendeltetésű kristályokat, faragvanyokat, vagy ezekkel kombinált egyéb tárgyakat. Az Esterházyak kincstárában különös jelentőséget tulajdonítottak a keleti eredetű tárgyaknak, késeknek, tőröknek, handzsároknak is. Ugyanakkor a jellegzetes keleti terméknek felfogható szőnyegeknek nem volt különösebb kultuszuk. Furcsa, hogy pl. a szőnyegeket ugyanúgy kincstári anyagnak tekintették, mint az ékszereket, fegyvereket, nyergeket, kapákat, nyeregtakarókat vagy más jellegzetes, kevésbé jelentős „raritásokat", paplanokat, hímzéseket. A szőnyeggyűjteményben nem konstatálható semmi tudatosság, gyűjtői koncepció. A leltár szerint 1685-ben 11 díván, ma úgy mondanánk török szőnyegük volt, melyeket, mint még a rövid leltárszövegből is kiderül, polcokon tárolták felgöngyölt 466