Savaria - A Vas Megyei Múzeumok értesítője 17-18. (1983-1984) (Szombathely, 1989)

Helytörténet - Söptei István: A MINSZ megalakulásától a DISZ zászlóbontásáig (Az ifjúsági mozgalom története Vas megyében 1948. április–1950. június)

A választási és a VIT-akciók ugyan egyúttal a politikai nevelés eszközei is voltak, azonban szervezett világnézeti képzésben 1949 őszén, 19 marxista-leninista körben, mindössze 400 fiatal részesült. Ez pedig a 32 ezres taglétszámot figyelembe véve, valóban elenyészőnek mondható. Épp ezért a MINSZ és az egységszervezetek megyei vezetése feladatának tekintette az oktatási formák bővítését. A marxista-leninista körök, a vezetőségi tanfolyamok mellett a téli oktatás során a fiatalokat bekapcsolták az „élet és tudomány körök", az olvasókörök és a Szabad Föld téli esték rendezvényeibe. A határ menti községek, elsősorban a vend községek, ifjúsági munkájának fellendítésére a szent­gotthárdi SZIT-szervezetek kaptak megbízatást. 151 A Dolgozó Ifjúsági Szövetség megalakulása Vas megyében Mint már a MINSZ tevékenységének tárgyalásakor említettük, az ifjúsági munka középpontjába 1950 februárjától kezdődően Vas megyében is az egységes ifjúsági szövet­ség megyei előkészítése került. A MINSZ felvilágosító munkájára szükség is volt, hiszen a reakció újra aktivizálódott a megyében és megpróbált az egység útjába újabb akadályo­kat gördíteni." Az egységes ifjúsági szervezet megteremtésével kapcsolatosan a reakció munkája nagyobb mértékben még nem tapasztalható, azonban több helyen megnyilvá­nul a klérus tevékenysége, pl. : a sárvári járásban a papok kijárnak a falura civilben és főleg lányok felé végeznek agitációs munkát. A vásárosmiskei szervezetünknél, amikor a titkár kijelentette, hogy a Komszomolhoz hasonló egységes ifjúsági szervezet fog alakulni, a szervezetből 10 lány lépett ki azzal, hogy a tisztelendő úr azt mondta nekik, hogy a Komszomol ifjúsága nem jó. A lányokat a fiúk nagy része is követte. Diákvonalon a klérus munkája megnyilvánul abban, hogy a diákfiatalokat arra biztatja, hogy ne tanuljanak, mert hiába lesznek értelmiségeik, úgyis a munkásosztályé a vezető szerep." - olvashatjuk egy 1950. februári MINSZ-jelentésben. 152 Harasztifaluban, Felsőberkiben, Rádóckölkeden is az egyház lépett fel az egyesítés ellen. 153 Természetesen ellenkező előjelű példákkal is találkozhattunk. A MINSZ Megyei Bizottsága, amely 1950 márciusában a következő összetételű volt: MINSZ megyei titkár : Winkler János SZÍT megyei titkár: Hegedűs István MINSZ m. káderes: Paukovits Gizella EPOSZ megyei titkár: Gombás Ernő MINSZ propagandista: Sebestyén Valéria MINSZ irodavezető : Kardos Rózsi MINSZ okt. felelős : Kaszás János MINSZ sportfelelős: Szabó Zoltán MINSZ városi titkár: Németh József 1950. március 4-én értekezletre hívta össze a városi, járási nagyüzemi SZIT-titkáro­kat, az EPOSZ és a Diákszövetség titkárait, amelyen megbeszélték az egységes ifjúsági szövetség létrehozásának teendőit. Ennek szellemében márciusban vitákat, gyűléseket tartottak az egységes ifjúsági szervezet jelentőségéről, áprilisban tagtoborzási versenyt hirdettek, míg májust a DISZ-kongresszus előkészítésére szánták. 154 Bár a Vas megyei fiatalok többsége örömmel üdvözölte az egységes ifjúsági szövet­ség megalakítását, természetesen negatív megnyilatkozásokkal is találkozhattunk, a klérus agitációja egyes helyeken meghallgatásra talált. Az olaszfai EPOSZ-szervezet 388

Next

/
Thumbnails
Contents