Savaria - A Vas Megyei Múzeumok értesítője 17-18. (1983-1984) (Szombathely, 1989)

Helytörténet - Söptei István: A MINSZ megalakulásától a DISZ zászlóbontásáig (Az ifjúsági mozgalom története Vas megyében 1948. április–1950. június)

A szombathelyi Diákszövetség sokoldalú tevékenységét bizonyítja az 1948. szeptem­beri munkaterv is: az osztálybizottságok megválasztása, az önképző- és sportkörök munkájának beindítása, a honvédnap előkészítése, a Tanulj jobban mozgalom propagá­lása, az október 6-i ünnepségek előkészítése, a Diákszövetség központi énekkarának szervezése, a kollégisták bekapcsolása a Március Tizenötödike című lap terjesztésébe, a Petőfi-sportversenyek megindítása, a városi teniszbajnokság megszervezése stb. alapos munkát igényelt. 102 A kultúr- és sportmunkából, a felvilágosító tevékenységből szinte minden középis­kola diákszövetsége kivette a részét. Az MDNSZ kőszegi szervezete Kőszegen, az írott­kői járásban és a megye távolabbi falvaiban bábelőadásokat és műsoros esteket tartott. A szombathelyi kereskedelmi leányiskola tanulói meglátogatták Ják, Hegyfalu, Püspök­tamási, Gencsapáti, Molnaszecsőd, Döröske községeket és felvilágosító előadásokat tartottak. 103 A népi kollégisták falujárásairól és az EPOSZ-szervezetek patronálásairól már szóltunk. A Nagy Lajos Gimnáziumban 20 hallgatóval Derkovits Gyula képzőművészeti szabadakadémia indult és az NLG diákszövetsége rendezte meg a városi szavalóversenyt, amelyen 5 iskola 30 tanulója vett részt. A Faludi gimnáziumban diákszövetségi klub nyílt, ahol vasárnap délutánonként műsoros előadásokat tartottak. 104 A sportmunka is fontos része volt a diákszövetségi tevékenységnek. A népi kollégis­ták a röplabda népszerűsítésében szereztek érdemeket, s az EPOSZ-kupában diákszövet­ségi csapatok is indultak. A centenáriumi sportversenyek, a népi bajnokságok a diákság széles tömegeit kapcsolták be a sportéletbe. A vázolt sokoldalú tevékenység, a felvilágosító munka eredményeként a megye középiskolai diáksága eljutott a demokrácia igenléséig, s a diákifjúság egységszervezete eredményesen lépett fel a reakció ellen. Az MDNSZ táviratban követelte az iskolák államosítását. A Sabária és a Hámán Népi Kollégium ifjúsága határozatban követelte Mindszenty elítélését. 1948. december 7-én a megyeszékhely diáksága egyöntetűen tünte­tett Mindszenty ellen. A demokratikus eszmék meggyökerezését bizonyítja, hogy még a celldömölki és szombathelyi kongreganista diákok is felléptek a hercegprímás ellen. 105 A haladó gyermekmozgalom kibontakozása, bár 1945. október végén az MKP KV Ifjúsági Titkársága határozatot hozott az úttörőmozgalom megalakítására, csak 1946 nyarán vett nagyobb lendületet. Addig a kisiskolás gyermeket elsősorban a Szívgárda és a cserkészmozgalom tömörítette. 106 Vas megyében is 1946 júniusában történtek az első kísérletek az úttörőmozgalom megalakítására. Répcelakon létre is jött az úttörőcsapat. 107 Látványos eredményeket azonban a megye felmutatni nem tudott, így egy 1947. májusi jelentés arról számolt be, hogy a klérus és a reakció aknamunkája következtében az úttörőmozgalom holtpontra jutott. 108 Ezért volt kénytelen 1947. március végén a Megyei Pártbizottság is foglalkozni az úttörőmozgalom szervezési kérdéseivel, és javasolta megyei úttörőfelelős, valamint Kőszeg, Szombathely, Szentgotthárd, Celldömölk és Sárvár székhellyel, járási úttörőfe­lelősök beállítását. A megyei bizottság javasolta, hogy a pártszervezeteken keresztül, a kommunista szülők gyermekeinek bevonásával hozzanak létre csoportot Szombathe­lyen, Sárváron Vasváron, Celldömölkön, Körmenden, Szentgotthárdon, Nagyrákoson és Jánosházán. 109 A szervezés természetesen továbbra is nehézségekkel járt. Elsősorban a szülők bizalmatlansága, az egyházi és reakciós körök hazug rémhírterjesztése volt az akadályo­zó tényező. így eredményeket csak 1948 tavaszán sikerült elérni Kovács József tankerüle­ti főigazgató és Márton István megyei úttörőfelelős jó munkája következtében. 110 Egy 1948. áprilisi MINSZ-jelentés 30 csapat működéséről tudósít: „Mind megtartották az első bemutatkozó úttörő napot, amelyeken fogadalomtétel is volt. A csoportoknál 381

Next

/
Thumbnails
Contents