Savaria - A Vas Megyei Múzeumok értesítője 17-18. (1983-1984) (Szombathely, 1989)
Helytörténet - Simon V. Péter–Tilcsik György: A Vas megyei mozgóvá tett nemzetőrség és levelezőkönyve 1848. július–szeptember
lu-Csepreg útvonalon. Egy pillantás a térképre és megbizonyosodhatunk : a kör bezárult, a Todorovic hadtest sem kerülheti el Roth és Filipovic Ozoránál lefegyverzett seregének sorsát. Csakhogy itt nem a radikális meggyőződésű Perczel és a kiváló katonai ismereteit forradalmi szolgálatba állító Görgei állnak szemben az ellenséggel. A Karger-ZichyKovács-Tar dandár mit sem tud Vidos ezredének közeledéséről, sőt az ellenség számáról és fegyvernemi összetételéről sincs pontos képe. Helyzetét nehezíti az is, hogy Todorovic megállapodásra jutott az egyik Sopron megyei kormánybiztossal, aki a Lövő környéki falvak sorsát látva szabad átvonulást ígér a horvátoknak, ha azok lemondanak a fosztogatásról, sőt hasonló feltételek elfogadására bírta Kőszeg városát is. Az üldöző sereg természetesen semmit sem sejtett a suba alatt létrejött konvencióról, így hát lankadatlanul üldözte a gógánfai erdőben haladó ellenséget, mígnem október 11-én Sopronhorpács és Salamonfa között bekövetkezett a döntőnek ígérkező ütközet. Az ellenség előbb visszavonult, majd az északról érkező üldöző csapat kis számát és vegyes összetételét látva ágyúpárbajba bocsátkozott a közelharcot kerülő magyar sereggel. A négy órán át elhúzódó ágyúdörgést Vidos délkeleti irányból befutó előőrseinek megérkezése szakította félbe ; a vágtatva érkező Miklós huszárok ötven horvátot vágtak le. Karger a kedvező fordulat ellenére is mintegy fél óra járásnyira visszavonta csapatait a harcszíntérről, s ezzel egérutat nyitott a bekerített ellenség számára. Vidos ezrede ugyanis a soproni utat szállta meg, azaz arról gondoskodott, „hogy az ellenség sem a Sopronból vezető országúton, sem Csepregből Kőszegnek, vagy Tömörd felé Szombathelynek vezető szekér úton el ne illanhasson". Az átellenben álló magyar seregtest viszont egyáltalán nem értesült erről a bekerítő mozdulatról, s ez elegendő menedékül szolgált Todorovic hadtestének ahhoz, hogy Salamonfa, Gyalóka, Gyülevész, Nemesvis és Zsira felprédálása után a Karger által őrizetlenül hagyott peresznye-kőszegi úton háborítatlanul induljon meg afelé a Kőszeg fçlé, amely nem csupán szabad átvonulást, de élelmet és húszezer itce bort is ígért a békés átvonulás fejében. A megszálló csapatok másfél órát töltöttek a szabad királyi városban, majd „alig képzelhető erőfeszítéssel" Léka, azaz az osztrák határ felé vették útjukat. Ami a bőséges megvendégelés folytán helyben maradtak és a menekülés közben elfogottak sorsát illeti, azt már kellőképpen tisztázta a helytörténeti irodalom. 105 A kiképzetlen, gyengén felfegyverzett, hiányosan felruházott, rosszul táplált, egészségügyileg ellátatlan és minden katonai szakértelem nélkül vezényelt vasi nemzetőrség talán egyedül váltotta be a működéséhez fűződő reményeket. Miközben más dunántúli megyék 10 napos, vagy legfeljebb egy hónapi őrszolgálatot vállaltak szűkebb pátriájuk védelmében, addig a vasiak mostoha ellátottságuk ellenére is kitartottak mocsárláz járta őrhelyükön, legjobbjaik pedig a leváltási időn túl is vállalták a szolgálatot, holott jól tudták, hogy túlnyomó ellenséggel kell megütközniük. Más kérdés, hogy Kőszeg feladása után a Vas megyei mozgóvá tett nemzetőrség maradéka is eloszlott, olyannyira, hogy Vidos október 16-án már azt jelentette az OHB-nak, hogy egymaga maradt meg a provizórikus kormány rendelkezési állományában. 106 JEGYZETEK 1. E kérdésre vonatkozóan lásd: Varga János: Népfelkelő és gerillaharcok Jellasics ellen 1848 őszén. Bp. 1953. 339 p. 2. Közlöny, 1848. okt. 7. 3. Urbán Aladár: A nemzetőrség és honvédség szervezése 1848 nyarán. Bp. 1973. 185-195. p. 4. Varga: i. m. 205-213. és 230-248. p. Simon V. Péter: Kőszeg kapitulációja 1848. október 12-én. In: Szombathelyi Tanárképző 286
