Savaria - A Vas Megyei Múzeumok értesítője 17-18. (1983-1984) (Szombathely, 1989)

Természettudomány - Kiss Tamás: Autökológia és indikáció. Kritikai elemzés a zuzmók indikátor szerepéről

valaminek a kedvelőjét, barátját fejezi ki. Sokkal alkalmasabbak erre a nitrofrekvens stb. kifejezések, amelyek ténylegesen az irányultságot hivatottak demonstrálni. Szólni kell a transzplantációs kísérletekről is, amelyek során kéregdarabbal együtt leválasztott zuzmótelepeket helyeznek el a szennyezett területeken. Ennek az eljárásnak a fordítottját is elvégezték. A transzplantációs vizsgálatok első végrehajtói Arnold (1891-1901) és Tobler (1925) voltak. A módszer alkalmazásának gyakoribbá válása a hatvanas évek elejétől számítható. A világ számos pontján végeztek megfigyeléseket. Néhányat említve: Brodo (1961) Long Islandon, Leblanc és Rao (1966) Sudbury környékén, Gilbert (1968) Newcastle vidékén, Pyatt (1970) Port Talbot iparvidékén stb. Valamennyi kutató megállapította, hogy a szennyezett levegőjű környezetbe átültetett telepek súlyos károsodásokat szenvedtek. Kiemelték a telepek kifehéredését a gonidiumokban kialakuló plazmolízist és azt, hogy az átültetett telepeken csökken az életképes aszkospórák száma, továbbá a szorédium és izidiumképzés képessége {Pyatt 1970). Az elpusztult telepek láttán a kutatók azt a következtetést vonták le, hogy az elhalást vagy az S0

2 vagy a HF okozta. A részletesebb irodalmi ismertetés mellőzésével is levonhatjuk azt a következtetést, hogy a transzplantációs kísérletek során is az autökológiai szemlélet uralkodott. A kutatók ragaszkodtak az egyed és környezete - többnyire környezetének egyetlen faktora közötti kapcsolatok feltárásához. Nem vették ugyanis figyelembe azt az egyszerű tényt, hogy az átültetésre szánt fajokat egy sajátságos sokaságból egy tér-idő mintázatból ragadták ki, aminek következtében alapvetően megváltozhat viselkedésük a környezeti hatásokkal szemben. Ismét érvényesült tehát a szupraindividuális jelenségek lebecsülése. A legfőbb ellentmondás azonban az, hogy a kísérletek végrehajtói a zuzmótársulásokat asszociációknak tekintik. Ezen szervezetek nagysága pedig lehetővé teszi komplett cönózisok átültetését a szennyezett levegőjű területekre. Az ilyen jellegű transzplantációk az asszociáció-szinuzium vitához is újabb támpontokat nyújthatnának. A következőkben a szárazság hipotézisről kell néhány szót szólni. Ezen elmélet képviselői is az említett módszerekkel dolgoztak, csupán az ellenkező nézetet vallották. Ennek az elméletnek a megalkotója és legkitartóbb támogatója Rydzak (1959) volt, aki közlemények sorozatával igyekezett bizonyítani, hogy a városokban élő zuzmóvegetáció pusztulásának nem az S0

2 jelenléte az oka, hanem a szárazabb városi klíma. Az elmélet mellett kardoskodó publikációk közül csak néhányat emelek ki. Steiner és Schulze-Horn (1955) meglátása szerint az epifiton sivatagi zóna megfelelt azon területeknek, amelyekre a magasabb hőmérséklet és a ritka harmat volt a jellemző. Klement (1956) szintén úgy vélte, hogy a zuzmók kipusztulása É-Németország területein elsősorban a mikroklímában végbement változásoknak tudható be. Natho (1964), Kühlungsborn zuzmóvegetációjának tanulmányozása során arra a következtetésre jutott, hogy a zuzmóflóra gyérülése a város centruma felé, a légköri páratartalom csökkenésének a következménye. Rao és Leblanc (1973) véleményével kell egyetértenünk, amikor elvetik ezt a hipotézist. Az elmélet valószínű voltát, helyességét, kísérleti úton sohasem bizonyították, míg az S0

2 és a HF pusztító hatását laboratóriumokban is demonstrálni tudták. {Pearson és Skye 1965, Rao és Leblanc 1966, Coker 1967, Syratt és Wanstall 1969 stb.). Képtelenség azt hinni, hogy a szennyező gázok semmiféle hatást sem gyakorolnak a zuzmókra. A szélsőséges elméletek mellett azonban megjelent néhány olyan publikáció is, amelyek igyekeztek összekapcsolni a polluciós hipotézist a szárazság hipotézissel. Ezen munkák közül is kiemelkedik Felföldy (1942) dolgozata, aki a szennyezőanyagokat nem szűkítette le a gáznemű komponensekre, hanem „fizikai" és „kémiai" eredetűekről beszél. Elsők között volt, aki felhívta a figyelmet a por, a törzsekre felfreccsenő sár és a korom mechanikai hatásaira. A cönózisokra vonatkozó problémafelvetése pedig egyedülálló volt : „Önkéntelenül adódik a kérdés : milyen viszonyokat találunk a bevonatot 17