Savaria - A Vas Megyei Múzeumok értesítője 17-18. (1983-1984) (Szombathely, 1989)

Régészet - Makkay János: Rézkori aranykorongok a későbbi Pannonia provincia területéről

Sacken 1865, 113-138; Angeli 1967, 491-492; a metallurgiai vizsgálatokra lásd Hartmann 1982, 1. ábra, 30. szám. 12. Ismeretlen lelőhely, talán Magyarország. A berlini Museum für Völkerkunde 1867-ben Budapesten vásárolt egy aranykorongot egy Egger nevű műkereskedőtől, aki bizonyára azonos Egger Samuval (tehát azzal a személlyel, akitől 1877-ben az MNM vásárolta csepini korongját; lásd a katalógusban a 6. vagy 7. számon, és a II. táblán!). A lelőhely és a megszerzés módja nem ismeretes. A tárgyat soha nem közölték, és valószínű, hogy a második világháború során vagy azt követően nyoma veszett. Mint rámutattunk, komoly ok van annak feltételezésére, hogy nem egy, hanem három korongot vásárolt a berlini múzeum 1867-ben. Minden bizonnyal a csepini hat korong egy darabjáról vagy egy részéről van szó. A sorsa után való további nyomozás nem teljesen kilátástalan. Mozsolics 1968, 29, 181. jegyzet említi Berlinből kapott információk alapján. Ezek szerint Journ. Nr. 4010 szám alatt volt leltározva vagy előjegyzésbe véve. 13. Ismeretlen lelőhelyű korong, és csak a fentiek ismeretében gondolhatunk arra, hogy Magyarország, Ausztria keleti pereme, Horvátország. Jelenleg az MNM-ben van, leltári száma: 68. 24. 128. Ez tehát az a korong, amelyet a két másik Jankóvich korong mellé 1868-ban harmadikként beleltároztak, a harmadik Jankovich-korong helyett. Valószínű, hogy 1883-ban vagy az előtt került az MNM-be, mert Pulszky 1883-ban már közölte. Felfedezéséről és megvásárlásáról semmit nem tudunk. Az aranyleltári száma Ö. 680 és Ö. 4397. Átmérője 14,05 cm, Patay szerint 14,3 cm. Súlya 103,82 gramm. Természetesen három dudoros, peremét három gyöngysor kíséri, amelyeknek kivitele és zeg-zug vonalakban való elrendezése tökéletesen hasonló a két ismert csepini koronghoz (tehát a 6-7. számú darabokhoz a II. és a III. táblán). Hasonlít hozzájuk abban is, hogy ezen sincsenek a középpont felé haladó rövid, pontozott sorokból álló szalagok. Ez a korong szinte mindenben megfelelne tehát azoknak a feltételeknek, amelyek alapján valamelyik még hiányzó csepini korongnak lehetne tartanunk. A baj az, hogy a súlya kizárja ezt, hiszen még a legsúlyosabb csepini daraboknál is jóval nehezebb (63 gramm, illetve 103,82 gramm). Megoldást kereshetünk esetleg abban, hogy Glembay pontatlanul adta meg a három csepini pár súlyát. A két meglévő darab esetében azonban Glembay súly- és átmérő adatai igen pontosaknak bizonyultak, másrészt ha elvetnénk Glembay adatait, akkor semmiféle fogódzónk nem maradna. További adatok reménybeli előkerüléséig tehát abban kell maradnunk, hogy ez a korong nem tartozhat a hat csepini példányhoz, mégis része lehet egy feltételezett csepini kincsnek, ha elfogadjuk, hogy az 1880-as diadémok és karikák, továbbá ez a korong valamikor 1861-ben vagy 1863-ban együtt kerültek elő. Az nem vonható kétségbe, hogy korongunk feltétlenül ugyanabban a műhelyben készült, ahol a középső pár csepini korong. (II. tábla) Pulszky 1883, 21. ábra 3; Pulszky 1897, XXIX. t. 3; talán az Ötvösmű-kiállítás katalógusa 1884, 11, a 2. vagy 3. számú tárgy; Patay 1958 nem közölt a tárgyról fényképet, de megemlítette: 44, 83. jegyzet, 3. számú tárgy. 14. Kárász Géza 1. korongja, teljesen ismeretlen, talán magyarországi lelőhelyről. Az egyetlen dolog, amit tudunk róla, hogy hasonló volt Jankó vich Miklós 1. korongjához (lásd a katalógusban az 1. szám alatt !). Jelenlegi holléte, egyáltalában megléte ismeretlen. Az ötvösmű'kiállítás katalógusa 1884, 11, 5. számú tárgy. 15. Kárász Géza 2. korongja, teljesen ismeretlen, talán magyarországi lelőhelyről. Csak annyit tudunk róla, hogy hasonló volt az 1884. évi ötvösmű-kiállításon látható 107