Savaria - A Vas Megyei Múzeumok értesítője 15. (1981) (Szombathely, 1988)

Gyógyszerésztörténet - Dukai Zólyomi Norbert: A gyógyszerésztörténeti múzeumok tárgyi és eszmei problémái

a gyógyszerésztörténet, úgy ahogy A. Kopp műve: Geschichte der Chemie, 1843-47. egy lépést hátra jelentett, mert a gyógyszerésztörténetet ismét a kémia történetébe ágyazta be, vagy hasonlóképpen K. Sprengel : Versuch der pragmatischen Geschichte der Arzneykunde, 1792-1803. az orvostörténetbe. Az első mű, mely teljesítette a tematika elhatárolásának és a teljességnek a követelményét a francia A. Philippe könyve volt: L'histoire de la Pharmacie, mely csakhamar H. Ludwig német fordításában is megjelent. Ez a mű mindenesetre átfogóan tárgyalta az anyagot, de a gyógyszerésztörténet sajátos módszerének kidolgozása további szerzők nevéhez fűződik, akiknek művei ma is időszerűek. Hogy csak a legfontosabbakat említsem: H. Peters, G. Dragendorff, akik inkább az adatokra helyezték a fősúlyt és a gyógyszerésztörténet klasszikus szerzői: H. Schelenz, J. Berendes és az 1940-ben kiadott History of Pharmacy szerzői: A. Adlung és G. Urdang.

5 Megemlítendő még A. Benedicenti könyve : Malati, medici e farmacisti a traverso i secoli, mely 1946-ban jelent meg.

6 Ezek a művek betetőzték a gyógyszerésztörténet elválasztását az orvostörténettől. De gyakorlatilag - amint ez a különböző regionális és nemzetközi rendezvényeknél is kitűnt - a kétféle tudományos diszciplína még sokáig keveredett. Különösen ott érezhető, ahol ennek a keveredésnek szükségszerűen, azt is mondhatnám, törvényszerűen be kellett következnie. Amikor pl. egy orvos teljes értékű módon művelte - orvostudományi működése mellett - a gyógyszerésztudományt is. Mint pl. az osztrák Maximilian Stoll, aki mérges gyógynövények gyógyító hatását kutatta. Vagy Hermann Boerhaave a materia medicáról szóló írásaiban. És hogy még egy, a magyar orvos- és gyógyszerésztörténetbe egyaránt beletartozó egyéniséget említsek : Huszty Zachariás Teofil pozsonyi városi orvost, akinek gyógyszerészi művei nagy hatást gyakoroltak nemcsak a gyógyszerésztudomány osztrák és magyar fejlődésére, hanem az európaira is. Az érintkezés második pontja, ahol a két tudományág szükségszerűen találkozik, a közegészségügy története. Ebben az irányban következetes a szakirodalom : a közegészségüggyel foglalkozó művek egyforma figyelmet szentelnek az orvosi és gyógyszerészi rend kialakulásának, a probléma személyi és intézményes oldalának. De a közegészségügy történetének végső célja nem lehet csak az orvosok és gyógyszerészek helyzetének és intézményeinek kutatása, hanem ellenkezőleg, azt kell vizsgálnia: mit tettek a rájuk bízott betegek javára; a közegészségügyi szolgáltatások mérvét és hatékonyságát. És itt merül fel a kérdés a szolgáltatások tartalmát illetően, azaz a gyógyító tevékenységet (ami az orvostörténetbe tartozik) és a gyógyeszközöket, a gyógyszereket illetően. A bűvös kör újból bezárul a két tudományos diszciplína körül egy magasabb kategória jegyében. Talán a közegészségügy történetének önállósulása, mely szűkebb értelemben véve még esedékes, megoldja ezt a problémát is. A gyógyszerésztörténészek tudatában voltak a nehézségeknek, melyek megakadályozták, hogy a gyógyszerésztörténet végleg önállóvá legyen és megszabaduljon a bele nem tartozó anyagtól, mely az orvostörténetből, de a kémia, botanika és egyáltalán a természettudományok történetéből szivárgott belé. Ezért 1910-ben a brüsszeli gyűlésen úgy határoztak, hogy életre hívnak egy külön nemzetközi szervet, a gyógyszerészet Nemzetközi Szövetségét - Fédération Internationale de la Pharmacie, mely egyebek között az önálló gyógyszerésztörténet elméleti alapjait tisztázza és tartalmát pontosan körvonalazza. Az 1953-ban tartott amszterdami kongresszus ennek alapján egy tudományos szekciót létesített, később a párizsi kongresszuson a „főiskolai szekció" nevet kapta, melynek feladatául a sajátos, önálló gyógyszerésztörténet kidolgozását tűzte ki. Ettől kezdve a gyógyszerésztörténet szervezetileg is a maga útján haladt.

7 Ennek a fejlődésnek a jegyében alakultak meg a különálló gyógyszerésztörténeti múzeumok is. A már említett hármas felosztás szerint - orvostörténet, gyógyszerésztörténet és egészségügy-történet - széles értelemben három fajtájukat különböztethetjük meg : 502