Savaria - A Vas Megyei Múzeumok értesítője 15. (1981) (Szombathely, 1988)

Helytörténet - Zsiga Tibor: A nyugat-magyarországi fegyveres felkelés és Vas megye 1921

Ezután nagygyűlés volt, amely „Alkotmányozó Gyűlésnek" nyilvánította magát. Az „alkotmányozó gyűlés" a magyar kormány által kiürített területekre, azaz az „A" és „B" zónákra kinyilvánította hatalmát és megalakította a terület államát „Lajtabánság" elnevezéssel. Az államfői teendők ellátásával ideiglenesen Prónay Pál fővezért bízták meg. Létrehozták a területen működő felkelő csapatok közös parancsnokságát, a fővezérséget. Fővezérnek Prónayt fogadták el. A felkelő hadseregek száma háromról ötre emelkedett. Ezen események fő szervezője Prónay volt, akinek az önálló állam létrehozása mellett mindezzel távolabbi céljai is voltak. Ő még 1920-ból ismerte Horthy és bizalmas körének titkos kapcsolatát Erich Ludendorffal a német revansisták vezetőjével. Az akkori megállapodások szerint a magyar és bajor revansisták közösen fognak fellépni fegyveresen Ausztria bekebelezésére, a Szudéta részek visszafoglalására, azaz az I. világháborút lezáró békeszerződés erőszakos megváltoztatására. Ezért Prónay úgy tekintett „Lajtabánságra" az Önálló államra, mint a majdani közös bajor-magyar akció területi bázisára. A magyar kormány nem ismerte el, sőt határozottan tiltakozott a „Lajtabánság" létrehozása ellen. A kormány ezen álláspontja tükröződik a Prónayhoz intézett levelében : „Magyar állampolgárok Nyugat-Magyarországon külön köztársaságot nem kiálthatnak ki. Magyar állampolgárok a magyar királyság alá tartoznak. Leghatározottabban tiltakozom tehát mindenféle köztársasági, vagy bánsági, vagy bármiféle mozgalom ellen, mert magyar állampolgárok idegen területen is kötelesek hazájuk érdekeit szem előtt tartani... Idejében figyelmeztetem tehát azokat, akik ezen határozatot hozták, hogy hagyjanak fel hasonló dolgokkal." Aláírás: „Gr. Bethlen István miniszterelnök."

52 Az átadandó területeken kialakult új helyzetre és az antant nyomására végül is az osztrák kormány kénytelen volt tárgyalásokat ismételten felvenni a magyar kormánnyal. Ennek az eredménye lett a Velencében kötött közös egyezmény. Az egyezmény szerint nem kellett Sopront és környékén lévő nyolc községet feltétel nélkül Ausztriának átengedni, hanem itt népszavazás dönthetett a hovatartozás kérdésében. Ennek ellenében viszont a magyar kormány arra vállalt kötelezettséget, hogy „Lajtabánság" területéről eltávolítja a felkelőket. A felkelők eltávolítása nagy terhet rótt a hivatalos szervekre, majdnem belső polgárháborúba torkollott. Csak Horthy kormányzó erélyes fellépésére, a hadsereg több egységének felvonulására voltak hajlandók a felkelők elhagyni önálló államuk területét. Talán az említett két tényező sem lett volna képes „Lajtabánság" békés felszámolására, ha a felkelőket nem osztotta volna meg IV. Károly király 1921. október 20-án kezdődő újabb visszatérési kísérlet körüli belső ellentét. Miután a felkelők elhagyták Nyugat-Magyarország területét, az antant soproni tábornoki bizottsága felhívta az osztrák kormányt a terület birtokbavételére, kivéve a népszavazás területét, vagyis Sopront és környékét. A terület átvételét ezúttal eltérően az első kísérlettől nem a csendőrség, hanem a katonaság hajtotta végre. Mindezt három dandár teljesítette két ütemre bontva. Nyugat-Magyarország északi területeit 1921. november 13-17 között, míg a középső és déli részeket november 25-30 között vették át.

53 (2. sz. térkép.) A Sopronban és környékén megtartott népszavazás összesített eredményeként e területek Magyarországnak maradtak meg. Az átcsatolt területeken pedig 1922. január 1-vel Burgenland néven Ausztriához tartozó addig nem létező új tartomány jött létre. Mindezzel alapjaiban lezárult a Nyugat-Magyarország kérdésében folyt mintegy hároméves bonyodalom. Viszont magyar részéről nem nyugodtak meg a kedélyek. Ennek adott hangot Dr. Hain cseh nemzeti demokrata képviselő is, amikor a csehszlovák képviselőház külügyi bizottságának ülésén a következőket mondta 1922. január 11-én: „... sem a mértékadó