Savaria - A Vas Megyei Múzeumok értesítője 15. (1981) (Szombathely, 1988)

Helytörténet - Zsiga Tibor: A nyugat-magyarországi fegyveres felkelés és Vas megye 1921

álláspontjukat ilyen módon is kifejezésre juttatták, s a tanácshatalmat tovább gyöngítették. Az osztrák kormány több javaslata nem talált elfogadásra, de a végleges békefeltételekként átadott szerződést kénytelenek voltak St. Germainben 1919. szeptember 10-én aláírni, amit az osztrák parlament október 17-én ratifikált. így osztrák részről már eldőlt Nyugat-Magyarország német lakta területének sorsa. Az antant képviselői, illetve az osztrák hatóságok még alá sem írták a NyugatMagyarország kérdéses területére vonatkozó tervezetet, amikor már szélsőséges jobboldali osztrák csoportok át akarták venni a Steier tartománnyal határos magyar részeket. Augusztus 17-én egy osztrák csoport „fehér pénz" (a Magyar Tanácsköztársaság által kibocsátott pénz) megvitatásának ürügyén átjött Németújvárra. Népgyűlést hívtak öszsze, amelyen határozatilag kimondották 251 községnek Ausztriához való csatlakozását. A körzetben megbolygatott rendet a szentgotthárdi határőrség és Lehár Antal ezredes katonái állították helyre. Ugyancsak a Steier akció hatására Rábafüzesen is gyűlést tartottak, s kimondták, nem fizetnek adót a magyar államnak. Ezt a gyűlést is Lehár ezredes katonái oszlatták fel.

4 A magyar kormány ekkor még nem kapta meg a békefeltételeket, de a st. germaini szerződés alapján már biztos volt, hogy az ország új nyugati határát eszerint fogják megállapítani. Ezért a magyar kormány megkezdte az ellenpropagandát a várható feltételekkel szemben, valamint az antant határozványok osztrák-magyar részről való megváltoztatására titkos, tájékozódó tárgyalásokat kezdeményezett. Telt-múlt az idő, amíg a magyar kormány képviselőit hivatalosan is meghívták az antant hatalmak Párizsba, a várakozás némi feszültséget okozott nálunk. Csak 1919. végén érkezett meghívás, aminek 1920. január 5-én tettünk eleget. Apponyi Albert vezetésével delegáció indult Párizsba. A küldöttség, miután átvette az előzetes tervezetet, január 20-án volt módja válaszolni arra. Nyugat-Magyarország kérdésében a békeszerződés-tervezet azonos módon foglalt állást, mint a st. germaini szerződés. Az ország többi határkédésében általában a megszállásnak megfelelően döntöttek. Csupán a szerbhorvát-szlovén csapatok által Baranyában megszállt területeket - amelyet „Baranyai háromszögnek" neveztek - ítélték hazánknak. A magyar küldöttség jegyzéket, statisztikai adatok tömegét vitte magával annak bizonyítására, hogy a békefeltételek nem felelnek meg az előzetesen kinyilvánított nemzeti rendezési elveknek. Apponyi felszólalásában többek között a következőket mondta: „... követeljük a népszavazást hazánk azon részére vonatkozólag, amelyet tőlünk most elszakítani akarnak. Kijelentem, hogy előre is alávetjük magunkat a népszavazás eredményének, bármi legyen is az."

5 A magyar küldöttség hiába tett ajánlatot, hiába hivatkozott a wilsoni elvekre, mint rendezési iránymutatásokra, a határmegállapításokban, a leendő határok egyetlen szakaszán sem járultak hozzá népszavazáshoz. Ilyen előzmények után Magyarország kénytelen volt aláírni a „trianoni béke" néven emlegetett, I. világháborút lezáró békét 1920. június 4-én. Parlamenti ratifikálásra pedig 1921. július 26-án került sor. Az 1921. évi XXXIII. törvénycikkellyel került beiktatásra. Nemcsak a kormányszervek, hanem a lakosság körében is felháborodást váltott ki az antant által diktált békeszerződés. Ezt a felháborodást hivatalos és jobboldali szerveink tovább szították. A békeszerződéssel szembeni revíziós törekvések sok programban, jelszóban fogalmazódtak meg, többek között ilyen volt a „Nem, nem soha!" NyugatMagyarország elvesztésében az is fokozta az elégedetlenséget, hogy nem volt példa a történelemben arra, hogy háborúban szövetséges ország szövetségese rovására gyarapodjon, mint ahogy Ausztria Magyarország rovására kárpótlást kapott a győztesektől. Osztrák és magyar részről egyaránt megindult Nyugat-Magyarország lakosságának 412