Savaria - A Vas Megyei Múzeumok értesítője 15. (1981) (Szombathely, 1988)

Néprajz - M. Kozár Mária: Adatok Felsőszölnök állattenyésztéséhez

dákban, a lombosat pedig nagy fonott kosárban. A szénát és szalmát a pajtában tárolják. Néhány helyen egy külön leválasztott része is van a pajtának ('pa :rma). A szarvasmarhát az udvaron, a kút mellett itatják 25 literes nyeles favödörből ('pikle), alumíniumvödörből vagy nagy fazékból. Az istállóban is itatják az állatokat, főként télen. Az állatok etetéséről a 19. század elején Kossits József így ír: ,,A' Rába mellyékieknek, szénájok is van, szalmájok is, de még is szokások a' szecskát forró vízzel leöntve, a' gabona alljából való liszttel 's kevés sóval megkeverve a' szarvas marhájokkal télen etetni."

11 A trágyát az istállóban egy nap többször kupacokba gyűjtik és naponta háromszor szállítják a trágyadombra. Vasvillával ('börgle) szórják ki, a sertésól tisztításánál pedig kétágú hajlított villát (k'ra:mp) használnak. Ha a trágyadomb messze van az istállótól vagy a sertésóltól, akkor talicskában tolják oda a trágyát. Az állatok etetéséről és gondozásáról ('ke :fa, ce'sâlo) a gazda gondoskodik. Állataihoz annyira kötődik, hogyha meghal, arról az állatokat is értesítik, s azok is „sírnak" gazdájuk után. Kossits erről a ragaszkodásról így ír: „A' hegybeli 's Rába mellyéki Vendus paraszt nagyobb gondot visel beteg marhájára, mint ember társára, 's jobban szívére láttatik venni, ha az ökre vagy másnemű marhája esik-el, mintha valamellyik cselédje hal-meg."

12 Az állatok gyógyításánál az emberek Felsőszölnökön a Szent Mohor Társaság „Házi állatorvos" című brossúráját használták.

13 A SZARVASMARHA MINT HASZONÁLLAT Igavonó A szlovénvidéki Felsőszölnökön - az Őrséghez hasonlóan - a tehén az elsődleges igavonó állat. Csak hét gazdának van a faluban lova. Az igavonó tehenet hosszabb ideig tartják a háznál. A fiatal szarvasmarhát egy idősebbel befogják közös járomba, s így tanítják. A teheneket mindig párosával fogják be a szekérbe. A jármot ('d'a:ren) az állat nyakára helyezik, s két vaskarika ('go :uzefka) által közrezárt nyakszeggel (k'lin) csatlakoztatják a rúdfejhez. Az egyes igát ('ma :le 'd'a :ren) szántásnál, boronálásnál és sarabolásnál használják. Az igavonó szarvasmarhát a kováccsal néha meg is patkoltatják, ha nehéz terepen vagy meredek úton kell járnia. Az igavonó teheneknek szájkosarat (f reca) adnak, s ostorral őrzik őket rakodás közben. Ostorral vagy leveles ággal segítenek az állatnak a legyeket is elhajtani. Az igavonó teheneket lóherével etetik és nem fejik őket. A teheneket ostorral vagy bottal biztatják, s a következő szavakkal: indításkor „ne", „ne + név", megállításkor „óha:", jobbra a „câ", balra a ,',ha:jst", vissza a „hêik" szócskával irányítják. (A lovakat pedig : előre - djü :, hátra - cu'rük, jobbra - 'hojti, balra - 'hi, állj - o'ha :) A járom általában az istálló falán kívül vagy belül lóg. Egyházi ünnepeken nem fogják be az állatokat. A hosszú- és rövidszekeret ('du:ga in k'ra:tka 'ko:ula), szekéroldallal, szekéroldallal és kassal, trágyahordáskor pedig oldaldeszkákkal használják. Néhány gazdaságban található kordé ('kordé), mellyel füvet, lóherét szállítanak. A néphit szerint annál a háznál, ahol kordé van, „nincs jelen a szentlélek". Megtörtént egy konkrét eset, amikor emiatt eladták a kordét. Nagy szánnal ('ve:uke sa'ni) csak néhányan szállítanak, akiknek lovuk is van. A kevésbé módos parasztoknak csak egy szekerük van vagy egyáltalán nincs is. A módosabb gazdáknak sincs két-három szekérnél több. Akinek több szekere van, az gyorsabban haza tudja szállítani a termést (pl. ha esik az eső). Ha szekérrel mennek az emberek valahova, akkor tiszta, jobb ruhát vesznek fel vagy legalábbis másik kötényt vagy kendőt kötnek. A szekereket, elsősorban a lóval is rendelkezők, gumikerekekkel modernizálták. 321