Savaria - A Vas Megyei Múzeumok értesítője 13-14. (1979-1980) (Szombathely, 1984)

Helytörténet - Söptei István: Az ifjúsági akcióegység megalakulása Vas megyében (1946. március–1948. március)

A kibontakozásit, a passzivitás leküzdését jelezte a MADISZ-lányak /társa­dalimi munkája, amellyel székházukat használhatóvá tették. 94 Júliusban azonban újabb probléma adódott, amely újra nehéz, szinte lehetetlen helyzetbe juttatta a szombatihelyi szervezetet. A MADISZ-«zékház volt tulajdonosa 6000 Ft lakbér­tartozás miatt beperelte a MADISZ-t, s a pert a fiatalok elveszítették. Mivel a MADISZ fizetésképtelen volt, árverésen értékesítették a székház színpadának deszkáit, az íróasztalokat, székeket, rahafogasokat. 95 A nehézségeket fokozta Szombathelyen, hogy a III. kerületi MADISZ-osok mint pártifjúsági csoport te­vékenykedtek. Ezt ismerte fel a megyei pártvezetés, amikor megállapította: „A MADISZ nem találja meg az utat, amivél a fiatalságot maga mellé tudná állítani. A III. kerület fiatalsága vigyen életet a MADISZ-ba." 96 Tehát a párt megyei ve­zetői is ellenezték a fiatalok pártifjúsági csoportként való szerepeltetését, és fel­adatként jelölték meg a fiatal párttagok MADISZ-ba irányítását. A vázolt nehézségek ellenére megállapíthatjuk, hogy a MADISZ munkája 1947 nyarán javulást mutatott. „Szervezeti téren a többi ifjúsági egyesületekkel szemben, úgy a megye területén, mint szombathelyi viszonylatban fejlődés ta­pasztalható. Ahogy a többi, különböző ifjúsági egyesületek a nyár folyamán tel­jesen megbénultak, addig a mi MADISZ-szervezeteánk jó, eredményes miunkát fejtenek ki." — állapította meg egy megyei jelentés. A nyári helyzet értékelése nem fedte egészében a válóságot, hisz mint majd látni fogjuk, sem a pártifjúsági szervezetek, sem az egyházi egyesületek tevé­kenysége nem bénult meg. Sőt, ha eltérő célkitűzésekkel is, a különböző ifjúsági szervezetek tevékenysége bizonyos fokig megélénkült. Az értékelés MADISZ­munkára vonatkozó része azonban a valós helyzeten alapult. 1947. július 10-én már 39 MADISZ szervezetben 1200 fiatal tevékenykedett. A júniusi kőszegi if­júsági nap eseményei, amelyen a diáikifjúság is részt vett, ugyancsak az aktivi­tást bizonyítják. A megélénkülés jele volt, hogy a szombathelyd szervezet, az is­mert nehézségek ellenére kezdeményezte egy 30 fős tanoncotthon létesítését. A répcedaki, a halogyi, telekesi, az uraiújfalui, a győrvári, a ndcki és az egervári szervezetek jól sikerült aratóünnepélyeket rendeztek. Uraiújfaluban és Nagysi­monyilban jól sikerült falunap volt, amelyeken a NISZ, a FISZ és a 48-as bizott­ság is részt vett. 97 A Nagysimonyiban tartott körzeti faliunapon, a szánok, Hegedűs András, az ifjúság összefogásának szükségességét hangsúlyozta. A répcelaki, kanotapusztai, alsósági, nagysimonyi MADISZ-osok, a nagysimonyi NISZ-esek és kisgazda if­jak a nagygyűlést követően sport- és kultúrversenyeken mérték össze erejü­ket. 98 Az elért eredmények .között kell megemlítenünk a MADISZ által (kezde­ményezett, a diákok nyári foglalkoztatását célzó fakitermelő tábort Pornóapáti­ban ahol 32 fiatal tölthette hasznosan nyári szünidejének egy részét. 99 2947 tavaszán-nyarán a MADISZ mellett a NISZ is igyekezett kiépíteni szer­vezeteit a megyében. „ ... a Nemzeti Parasztpárt erősebben kezd tevékenykedni és az érezhető is a NlSZsszervezeteknél." — ovashatjuk egy ifjúsági jelentésben. 1947 júniusában már 13—14 NISZ-szervezet tömörítette a parasztfiatalokat a megyében. A szervezetek számának növekedése, a NISZ befolyásának erősödé­se a FISZ-szervezetiek visszaszorításában is jelentőséggel bírt, hiszen a NISZ jó viszony kialakítására törekedett a MADISZ falusi szervezeteivel .(lásd: Nagy­simonyi). 100 A SZIM megyei vezetése, mint már elmondottuk, nagyon sok kérdésben megtalálta az együttműködés lehetőségét a többi demokratikus ifjúsági szerve­zettel. A közös akciók kezdeményezése természetesen nem jelentette azt, hogy a 360

Next

/
Thumbnails
Contents