Savaria - A Vas Megyei Múzeumok értesítője 13-14. (1979-1980) (Szombathely, 1984)

Helytörténet - Söptei István: Az ifjúsági akcióegység megalakulása Vas megyében (1946. március–1948. március)

A számok a hiányzó adatok elleniére is önmagukért beszélnek. Bár 1946 már­ciusában az MKP taglétszámát illetően megyei adataink nincsenek, az 1945. de­cemberi (taglétszámot figyelembe véve (9369 fő) a fiatalok aránya a pártban nem vagy alig érte el a 10%-ot. S a fiatal párttagok többsége sem dolgozott a MA­DISZ-ban. Az 1945/46 telén fetoszlott MADISZ-szervezetek újjáélesztése sem volt köny­nyű feladat, hiszen a volt tagokat azonnal beszervezték a pártifjúsági szerveze­tek, avagy a katolikus ifjúsági egyesületek (lásd: Sárvár, Borgáta &tfo.). Az MKP Megyei Bizottsága 1946. április 2-i jelentése joggal állapíthatta meg, hogy „az ifjúsági munka a járási székhelyeken a leggyengébb." Kőszegen a felfüggesztés után például nem tudták 'megalakítani a MADISZ­t. Sebő László megyei ifjúsági megbízott joggal .kifogásolta a fiatalok párton be­lüli szervezését, amely akadályozta a MADISZ újjászervezését. 5 A szombathelyi MADISZ-ban tovább romlott a helyzet, a szervezet egyre inkább jobbra tolódott. A programok is ezt bizonyítják. Április 4-én a MADISZ nem vett részt a kivonuláson. A szervezet alakulásának egyéves évfordulóján ..gyenge és siralmas" beszámolóval, műsorral jelentkeztek. Sőt, április elején a premontrei kanonok vezetésével négynapos lelkigyakorlatot tartottak. 6 Természetesen egyoldalú képet kapnánk, ha csak a negatív, az akcióegység ellen ható tényezőket mutatnánk be. Az akcióegység érdekében szervezett meg­mozdulásoknak megyénkben is voltak eredményei. Az iMKP KV Ifjúsági Tit­kársága 1946 elején körlevélben vázolta a legfontosafofo ifjúságmozgalmi teendő­ket : „Általában törekedni kell arra, hogy az összes demokratikus ifjúsági egye­sületekkel együttműködjünk. Ennek az együttműködésnek csak úgy van értel­me, ha demokratikus szeUemiben történik. Közös akcióikat kell indítani pl. a hely­beli reakciósok ellen, vagy a tanonckérdés rendezésére. Nagyon helyes, ha közös kultúrdélutánidkat, vagy vitadélutánokat rendeznek a többi ifjúsági egyesületek­kel együtt. Azonban mindig valami határozott céllal-, pl. a népi demokráciáiról, vagy a sovinizmusról. Vigyázni kell, hogy az ilyen előadásokon, vagy kultúrdél­utánokon a MADISZ szerepeljen a legnívósa/bban." 7 A megyei ifjúsági megbízott jelentéséből tudjuk, hogy már márciusban Vas megyében a MADISZ, a SZIM és a NISZ megalakította az ifjúsági báloldali blok­kot. Sőt, javaslatukra a Független Ifjúság által szervezett ankéton, amelyen részt vett a MADISZ, a SZIM s NISZ, az Actio Catolica, a FISZ és a KALOT, elvben elfogadták a következő programot: a budapesti gyermekek vidéki elhelyezésé­ben, a szombathelyi gyermekek ínségének megszüntetésében való részvétel, már­cius 15. közös megünneplése, a Köztársaság távirati üdvözlése. Az ifjúsági bal­oldali blokk javasolta a közös sajtóbizottság és akcióbizottság felállítását is. E javaslatot azonban a FISZ megtorpedózta. 8 Ezen eredmények mellett egy másik jelentésből arról értes.ülünk, hogy a március 1-i reakció elleni tüntetésen a Fáludi gimnázium VII. osztályának 30 ta­nulója spontánul megjelent és tüntetett a visszahúzó erők ellen. A Faludiban az is nagy eredmény volt, hogy sokan kiléptek a FlSZ-iből. 9 Március 15-e megünneplése a megyében általában közös rendezvényen tör­tént. „Az Országos Márciusi Ifjúság, SZIM, Szakszervezeti Ifjúság, MADISZ, Ma­gvai' Cserkészszövetség, Népi Ifjúsági Szövetség bekapcsolásával március 12-én a felsorolt mozgalmak képviselői megalakítják a sárvári Márciusi Ifjúsági Bi­zottságot, amelynek feladata, hogy kidolgozza a márciusi ünnepségek tervét és az ünnepséget a Nemzeti Bizottsággal és a társadalmi szervekkel együttműköd­ve megrendezze." 10 — olvashatjuk Urban László járási MADISZ^titkár levelében. 341

Next

/
Thumbnails
Contents