Savaria - A Vas Megyei Múzeumok értesítője 11-12. (1977-1978) (Szombathely, 1984)
Helytörténet - Szövényi István: Fejezetek a kőszegi asztaloscéh történetéből
A tanács a fenyegetés helyett most már igyekezett erélyesebb eszközökhöz nyúlni azon 19 oéh — köztük az asztalosok — ellen, melyek eddig minden engedelmességet megtagadtak. A tanácsházra felihívott mesterekkel közölték, hogy „Mesterségének elvesztése alatt utolsó Martiussig az Nemes Magistratusnak az Czéhbéli Articulussoknak projectumát (tervezetét), melly szerint ki ki kiványa maga Czéhét regulálni (szabályozni) be adgya. . ." 14 Mivel a kitűzött határidő lejárt, a tanács 'immár harmad ízben felhívatta az érdekelt céheket a tanácsházra. A céhek azonban panaszkodtak, „hogy ezen mostanyi szűk üd'óre és circumstanciakra ((körülményekre) nizve lehetetlen legyen tűlek azon Királyi Czéhbéli Privilégiumokat ki váltani, mert annyira jutott az statusok (helyzetük), hogy az Contributionale Qvantumot (kivetett adót) is nagy nyomorúsággal, és Executioval (végrehajtással) kölletik meg fizetni ..." A tanács mindezek ismeretében mégis figyelmeztette a céheket, hogy „ha az Mesterségektül az Kegyes Intimatum (parancs) szerint suspendáltatni foghnak (felfüggesztik őket), ne másnak, hanem magoknak adgyanak az hátra maradásnak okát." 15 A céhek nyugtalanságának csillapítására 1761-ben a Királyi Helytartótanács megküldötte a rendtartást azon céheknek — köztük az asztalosoknak is —, melyek eddig királyi artikulusokkal nem rendelkeztek. A rendtartás ismertetésére a tanács 3—3 mestert a tanácsházra hivatott, és a városbíró „eö általak az többieket Biroi hivatalaiul megh intette hogy minden Czéhbéli Mester Ember akár minémö Religiobéli (vallású) legyen is két junt viasz Gyertya büntetés alatt az mostan jövő Ur napi Processioban megh jelennyik akar legyen Articulussa akár nem... a' melly Czéh az ui Királyi Articulusoknak megh szerzésére indulni jogh, a' midőn az Articulussoknak projectumát (tervezetét) az Nemes Magistratusnak be foghja adni, az N. Magistratur az maga reflection (észrevételeit) hozzá tévén az réghi originális Articulusokkal edgyűt az Fölséges Consiliumnak alázatossággal megh foghja küldeni." i& Egy év múlva „az Nemes Magistratus az Czéhbéli Mester Embereket föll citáltatta a' vigre, hogy mivel már közelget az Czéhbéli Articulussoknak ki vitelére az Terminussá, kik közül megh jelentek . .. Groiner György Czéh Mester, és Schwarcz Kristoff Tislérek, . .. kiknek serio imponáltatott (szigorúan megparancsolták), és megh hagyattatott, hogy minden igyekezettel azon legyenek, hogy mentül előbb az Királyi Articulussokat ki vegyék.. ." 17 Mivel a figyelmeztetés ezúttal sem járt eredménnyel, a tanács közölte a céhekkel, hogyha „ollyas Cassatorio Contuberniorum (a céhek eltörlésére) parancsolat jövendene, magokra vessenek .. ." 18 Az asztaloscéh nyakasságára jellemző, hogy Richter József ímesteravatásakor 32 Ft-ot szedett be, „hogy Articulusoknak ki szerzésére tartyák", de a pénzt a mesterek maguk között felosztották. Ezért „intetödnek severe (keményen) az Asztalosok generaliter (együttesen), hogy nem csak azon 32. Ftokat 15. nap alatt az Czéh Ladában őszve szerezzék — írja a városi nótárius —, hanem az Articulusokat is intra Qvindenam (két hét alatt) Nemes Magistratusnak praesentállyák (beadják), hogy magokat ahoz tarthassák és jó alandó rend tartásban élhessenek.. ." 19 Ez az utolsó jegyzőkönyvi feljegyzés e sok vihart felkavart ügyben. Nyilvánvaló, hogy az asztaloscéh ellenállása is megtört, és a többségében evang. mesterekből álló oéh a királyi artikulusok kiváltására kényszerült. A céhek testületileg történt megjelenését, valamint a processziók ünnepélyességét emelte, ha a céhek patrónusuk képével díszített zászlók alatt vonul383