Savaria - A Vas Megyei Múzeumok értesítője 9-10. (1975-1976) (Szombathely, 1980)
Helytörténet - Lagzi István: A Nyugat-Magyarországon elhelyezett lengyel katonai menekültek történetének néhány kérdése
ték. 26 Más táborokban is 1942 végén, 1943 elején élénkült fel a politikai tevékenység. A szombathelyi III. hadtestparancsnokság kémelhárító és hírszerző osztálya értékes információk birtokába jutott. A zalaszentgróti csendőrőrs nyomozóinak bizalmi egyének jelentették, hogy a környékbeli lengyelek „... politikai szempontból megbízhatatlanok, németellenesek.. . németellenes tevékenységet fejtenek ki... a veszély mind jobban fokozódik, amennyiben a nevezettek [a lengyelek — L. I.] majdnem mind tudnak már magyarul beszélni s ennél fogva látva a nép helyzetét, könynyebben tudnak bizalmukba férkőzni s az ő [a lengyelek — L. I.] eszmélyöknek a lakosság könynyen hajló rétegét megnyerik, ami káros következményekkel járhat..." A „rémhírterjesztők" gyakran arról beszéltek, hogy a tengelyhatalmak győzelme „.. .Magyarországnak nem előnyös, mert a szövetséges Magyarországot a németek ugyanúgy megszállják és ugyanúgy elveszti majd függetlenségét mint Lengyelország, Hollandia és Belgium." 34 A Nyugat-Magyarországon elhelyezett lengyelek magatartásáról a szombathelyi III. hadtestparancsnokság is véleményt mondott. Igen figyelemre méltó, hogy Szécsi tábornok is megállapította: a közismerten hazafias lengyel tisztek tengelyellenes magatartása tény..." 29 Az élet- és munkaviszonyok sajátosságai A menekültek egy része az első hónapok elteltével munkát vállalt. A katonai internáltak jelentős részét (főleg a legénységi állományú egyéneket) a magyar katonai hatóságok kollektív munkavégzésre kötelezték. A katonai táborokban (pl. Bregenc-majorban, Petlend-pusztán, Nagycenken) műszaki egységeket szerveztek. Az I. és a II. Lengyel Műszaki Munkászászlóalj katonáit különböző munkaterületeken: árvízvédelem, folyamszabályozás, bányamunka, aratás során felmerült feladatokra vették igénybe. A végzett munkáért a katonák fizetést kaptak, szállásukról, étkeztetésükről, orvosi ellátásukról a katonai hatóságok, részben a munkáltató gondoskodott. A menekültek munkába állására már 1939 október elejétől lehetőség nyílott. A Tállya községi Lengyel Polgári Menekült Táborból 30 személy Győrben vállalt munkát. A sárvári táborban lévő mérnök, erdőmérnök és erdész képzettségű tiszteknek a közeli nagybirtokokon ajánlottak munkát. A katonai táborokban munkástoborzó akciókat szerveztek. Náday István altábornagy utasítására Kapuvárról 200 munkavállaló lengyel katonát Tatabányára irányítottak, ahol külszíni bányamunkát végeztek. Jelentős létszámú (50—70 fő) lengyel bányászcsoport dolgozott Brennbergbányán és a sághegyi kőbányában. A nyugat-magyarországi kavicsbányákban szintén sok lengyel munkás dolgozott. A bányászokat munkásszállásokon helyezték el. A segédmunkát végzők napi keresete 3—3,80 pengő, a segédvájároké 4—4,5 pengő, a vájárok napi 5—6 pengő keresettel rendelkeztek, tehát a magyar bányászokkal azonos bért kaptak. A lengyel bányászok a községben szabadon mozoghattak, de a helység közigazgatási határát előzetes engedély nélkül nem hagyhatták el. A polgári menekültekre az előző rendszabályok nem vonatkoztak. A nyugat-magyarországi lengyel katonai táborokból több száz személy dolgozott a mosonmagyaróvári timföldgyárban, a. győri és a soproni üzemekben. A munkavállalás 1943-ban vált általánossá. Az 1943. évi februári tábori létszámkimutatás szerint a soproni vasárugyárban 25 fő, Pápán a húsgyárban 15 fő, a mosonmagyaróvári timföldgyárban 49 fő, a sághegyi kőbányában 9 fő, a kisalföldi mezőgazdasági üzemekben összesen 523 fő lengyel munkást alkalmaztak. A források szerint több lengyel szakember dolgozott a győri Textil Művek Rt. üzemeiben. Szombathelyen elsősorban az építőiparban dolgoztak lengyelek. A Kisbalaton Vízrendező Társulat, a Festetics uradalomban, a Dunántúli Mész-Tégla és Kőolajipari Rt. üzemeibén, a Magyar—Amerikai Olajipari Rt. állományában, a Keszthely környéki építkezéseken, a mosonmagyaróvári Mezőgazdasági Főiskola kísérleti gazdaságában elsősorban mérnökök és szakmunkások dolgoztak. A lengyel szakemberek általában magas keresettel rendelkeztek. A Sopronban dolgozó 7 lengyel erdész havi fizetése (1943-ban) 350—400 pengő volt, a bányákban dolgozók keresete 290
