Savaria - A Vas Megyei Múzeumok értesítője 9-10. (1975-1976) (Szombathely, 1980)
Helytörténet - Ács Zoltán: Hans Sachs és költészetének kőszegi vonatkozásai
tet, amely az udvari költészet idején a dal és a gnóma közt fennállt. Egyesítette a dal formáját és a gnóma (Spruch) tartalmát. A mesterdalnokság szabályait a mesterdalnokiskolák tanították. Az első iskolák (Singschule) a 15. században keletkeztek. Az igazi mesterdalnokok a kézművesek voltak. Kezdetben az istentiszteleteken énekeltek együtt, majd később saját szórakoztatásukra is összegyűltek énekelni. Itt világi tárgyú dalokat adtak elő. A céhek megerősödése nagy lökést adott a mesteriskolák kialakulásának, fejlődésének. Az egyes céhek (borbélyok, suszterek, takácsok stb.) egymás után alakították meg saját énekiskoláikat. Magukat a dalnokiskolákat is a céhek mintájára szervezték meg. Alapszabályaik a céhszabályokon alapultak. A céhszellem többek között abban jutott kifejezésre, hogy mint a céhekben, a dalnokiskolákban is a jelöltnek mindaddig, amíg ki nem tanulta „mesterségét", inasként, illetve segédként kellett működnie. A tanulók csak különböző fokozatok (tanuló, tanulótárs, reprodukáló énekes, szövegköltő, zenét és szöveget egyaránt szerző mester stb.) elérése után tehették le a mestervizsgát. A vizsga próbadal előadásából állt, ami annyit jelentett, hogy a pályázó megadott dallamra és kijelölt témára költött verset adott elő, a tabulatúra által előírottakat figyelembe véve. A tabulatúra a 14. század óta fennálló, az idők folyamán egyre inkább megcsontosodó előírás, illetve előírásgyűjtemény volt, amely megszabta a szótagszámot, a ritmust és a rímelést. A Merkerek, az őrök vagy figyelők feladata volt a szabályok betartásának az ellenőrzése. Sok helyen az őrök egyike egyházi személy volt, aki a szöveget teológiai szempontból figyelte. Ünnepélyes alkalmakkor dalosversenyre gyűltek össze a mesterek, hogy összemérjék tudásukat. A győztes a bibliai Dávid király koronájának mását vagy portréját, a második pedig művirágkoszorút kapott. Az iskolák életének főbb eseményei a taufe (a dalnok hűségesküje), a tonbewährung (egy-egy új hang elismerése) és afreiung (a mestercím odaítélése) voltak. A mesterdalnokiskolák a 15. században Mainz-ból kiindulva gomba módra szaporodtak el kelet felé, Nördlingen, Ulm, Augsburg, Nürnberg, később a 16. században Kolmar, Frankfurt stb. irányába. Gyors elterjedésük azzal az alapvető változással függött össze, amely Hans Foknak, egy a laikus és a tudós közötti felcsernek a nevéhez fűződik. Az a régi szabály, amely előírta, hogy csak az alapító 12 mester által bevezetett hangokat lehetett felhasználni, a műfaj megmerevedéséhez, iskolákon belüli nézeltérésekhez vezetett. A humanizmus elterjedésével új igények, reformindítványok jelentkeztek. Lényegük a régi, merev szabályok elvetése, a költői szabadság kivívása volt. Folznak nehéz küzdelmek árán sikerült elérnie, hogy az iskolák alapszabályzataiban leszögezték, hogy „mester" csak az lehet, aki újat alkot. A mesterdalnokoknak nemcsak az iskolán belül kellett harcolniok, hanem meg kellett küzdeniök elismertetésükért is. A nehézségek abból adódtak, hogy a jómódú birodalmi városokban (Nürnberg, Ulm, Strassburg) a tanult humanisták és a patríciusok lenézték, megvetették a kézműves-költőket. A nép pedig alig vett tudomást róluk. Változást az az időszak jelentett, amikor a dalnokok komédiáikkal, bohózataikkal felléptek a városok és falvak terein. Ez a törekvés kétségtelen reneszánsz vonás volt és ellentétben állt a dalnokiskolák hagyományaival. Az iskolák általában nem törekedtek arra, hogy széles körben hassanak, zárt „alkotóműhelyek" voltak. Hans Sachs volt az, aki a merev szabályokhoz ragaszkodó Meistersangot megpróbálta felfrissíteni, élettel megtölteni. Abban a tekintetben is úttörő volt, hogy kitárta a Singschule kapuit, megszüntette a mesterdalnokság öncélúságát. Az a szándék vezérelte, hogy minél szélesebb rétegekkel ismertesse meg azt, amit a humanisták a tanult polgároknak és nemeseknek hozzáférhetővé tettek. E cél érdekében dolgozta fel forrásait, ültette át a mindenki számára érthető népnyelvre. Első datált költeményét „Buhl scheidlied (in dem hofton Brenbargers) ", 1513, melyben szerelmesétől való fájdalmas elválását énekelte meg, még a lovagkor szerelmes költészetét jellemző stílusban írta. Korai műveiben a skolasztika nyomai is fellelhetők : szentekről, a szentháromságról, stb. írt. Vándorútja fordulópontot jelentett költészetében is, főleg tárgyválasztás tekintetében. Az idegen tájakon szerzett benyomásait, a látottakat és hallottakat akarta minél egyszerűbben, de annál szélesebb rétegek számára megjeleníteni. Korában méltán feltűnést keltő olva278