Savaria - A Vas Megyei Múzeumok értesítője 9-10. (1975-1976) (Szombathely, 1980)

Helytörténet - Söptei István: Sárvár mezőváros tanácsának tevékenysége 1845–1846. évben

Az egyik kovácslegényt a tanács tolvajlásért, valamint munkabér eltulajdonításáért (ami mesterét illette volna) súlyos pénzbüntetésre és áristomba zárásra ítélte. Érdekességként megemlíthetjük, hogy mivel a legény fizetésképtelen volt, a tanács a ruháját foglalta le. Ismétlődés esetére kilátásba helyezték a városból való eltávolítást.

64 Ugyancsak a tanácsi tisztségviselők tettek igazságot tartozási, adóssági ügyekben. A végzési naplóból adatokat kaphatunk a sárvári malomiparra vonatkozóan is. A mezőváros több malommal rendelkezett, amelyeket árendába kiadott. Ilyen volt az úgynevezett sós malom, amelyet a város egy elköltözött családtól vásárolt.

65 A sós malmon kívül említés történik a kásás malomról, amely nyilván az ott őrölt finom lisztről kapta elnevezését. A bérbeadás bevételt jelentett a városnak, bár a tanácsnak így is akadt vele gondja. A sós molnár, Bánovits Ferenc jelentése alapján tudjuk, hogy 1845-ben a Herpenyőn történt gátszakadás miatt a malom hosszabb ideig nem üzemelhetett, s a tanács a gát helyreállításához Nagy Sándor sitkei birtokos és a sárvári uradalom segítségét kérte. A gát helyreállítása végül a sitkei birtokos anyagi segítségével és a molnárok tevékeny közreműködésével történt, amelynek ellenében a város 4 heti árendát elengedett a molnárnak és a favágás költségeit megtérítette.

66 Bár nem tartozott a céhes ipar körébe a városi téglagyár, mégis itt kell szólnunk róla, hisz a reformkori Sárvár ipari szerkezetének képét ez teszi teljessé, s mint városi létesítmény, szervesen kapcsolódott a város tanácsának ügyviteli munkájához. A téglagyárat a mezőváros a gyakori tűzvészek miatt építtette 1828-ban. „... a városnak építkezhetése könnyítésére azok, kik a városi határban építenek, csak a készítési, és égettetési költségeket kötelesek fizetni tégla vagy zsindely vásárlásakor. Nyereség csak a vásárlóktól vetethetvén ezen intézmény maga után vonta, a sok veszedelmes és káros tüzek elhárítási szándékból létesített azon városi közös határozat is, hogy aki új tetőre épít, többé szalmafödéllel épülni szabadsággal nem bírand."

67 — olvashatjuk Ernecz Ignác kéziratos munkájában. így nem véletlen, hogy a mezőváros tanácsának súlyos gondot okozott 1845-ben a városi téglás szerződésszegése. „... Páyer Ferenc városi téglásnak több rendbéli helytelen cselekedete, miszerint mint is magát kötelezte a jó viseletre, azonban sajnosán azt tapasztaltatik, hogy a városi polgárok, kik elégtek (leégtek), részint az építtetők is tégla és cserép matériához nem juthatnak, pénzekért is, mivel említett felfogadott téglás, már a sokszori megintés után is erkölcstelen életét részegeskedéssel és gazdaasszonya verésével és elkergetésével tölti, mi több, még az eddig folyvást dolgozó legényeit részegsége alkalmával elűzi megengedtetett a Tettes Ikervári Uradalomnál az ottani legények által megcsinált téglák megégetése, nem hogy használta volna, hanem még ezen uradalomnál is a városi tanács ellenére beszegődött." — olvashatjuk a tanácsi jegyzőkönyvben. A városi tanács a téglagyár vezetőjét elbocsátotta és Pöltz Antalt szerződtette helyébe.

68 Összegzésképpen megállapíthatjuk, hogy Sárvár tanácsa jogkörénél fogva alapvetően befolyásoló szerepet játszott a mezőváros ipari életének irányításában, s a jelzett időszakban tanács elé került vitás ügyekben hozott döntések bepillantást engednek a korabeli céhes ipar problémáiba, egyúttal adalékokat szolgáltatnak a mezőváros mindennapi életéhez. A mezőváros kereskedelmi élete a tanácsi ügyintézés tükrében Sárvár a XIX. század első felében élénk kereskedelmi élettel rendelkezett. Bár az 1845—46-os évekre vonatkozóan a kereskedők számát illetően pontos adattal nem rendelkezünk, az időben közel álló 1857-es összeírás Sárvár mezővárosban 20 fő kereskedéssel foglalkozó egyént tart nyilván. Ezt egészítette ki a közigazgatásilag ekkor még külön álló Vármellék 13 kereskedője.

69 A kereskedelmi élet fejlődését elősegítette a piaci lehetőségek bővülése. A lakosság létszámának növekedése is ezen irányba hatott. Míg 1754-ben Sárvárt, Péntekfalut, Tizenháromvárost és Sárt egy ellátási körzetnek tekintve 1873 főről beszélhetünk, addig 1846-ra a lakosság száma az említett helyeket illetően 2666 főre növekedett. Az 1754-es adatokban Vármellékre nem találunk 249