Savaria - A Vas Megyei Múzeumok értesítője 9-10. (1975-1976) (Szombathely, 1980)

Természettudomány - Barbalits Imre: Vasvár környékének tőzegmoha előfordulásai

Előbbi ugyanis csak három helyről (KŐSZEG: Alsóerdő, VENDVIDÉK: Szakonyfalu, TARNAVIDÉK: Futyó-völgy), utóbbi pedig csak egy helyről (BAKONY: Öcs—Nagytó) ismert. A Sphagnum quinquefarium négy új lelőhelyről került elő. A Vasi Hegyhát egykor összefüggő erdeiben kisebb-nagyobb lápok, lápfoltok voltak, amelyek azonban az egyre növekvő erdőirtások miatt megfogyatkoztak. A lelőhelyek a Jeli Forrásláp kivételével a fennsík kavicstakaróján találhatók. Megyei védelemre a PETŐMIHÁLYFA határában levő Köcse tó (7 Sphagnum faj), és Bertók tó (4 Sphagnum faj), a VASVÁR határában fekvő Gombás tó és a NAGYMÁKFA-i Füzestó (4 Sphagnum faj) javasolható. A védelemre javasolt területeken elsősorban minden vízrendezési és fakitermelési munkát meg kellene szüntetni. Ez biztosítaná a lelőhelyek fennmaradását. Egy-egy védelemre javasolt terület nagysága az 1 ha-t nem haladná meg, így termelési kiesést számottevően nem okozna. A tulajdonosok részéről csak hozzáértés és jóakarat kell ennek megvalósításához. ELPUSZTULT TŐZEGMOHA LELŐHELYEK A kedvező mikroklimatikus adottságok ellenére sem találunk minden számára megfelelő helyen tőzegmohákat. A vizsgált területen a gersei Fiastó, a petőmihályfai Kanásztó, a vasvári Simonerdő és a Jeli tóvidék adottságai kedveznek a tőzegmohák előfordulásának. A Jeli tóvidék Kám és Alsóújlak községek határában található. Mi az oka, hogy e helyeken nem található sehol sem tőzegmoha? A hegyháti, így a Vasvár környéki erdőkre is érvényes az alábbi idézet, melyet JUHÁSZ LAJOS a Vas megyei Farkaserdőről írt: „A Farkaserdő állomáshelye lett számos szerb sertéskondának, amelyek itt hosszabb-rövidebb ideig makkra fogva és felhizlalva folytatták útjukat Bécs felé." A legeltetés az erdők leromlásához vezetett. A legelő állatok feltúrták, agyontaposták az erdő talaját. A lehullott makkot felették, a zsenge csemetéket lelegelték. A természetes felújulást a jószág megakadályozta. A legelő állatok mellett az ember közvetlenül is pusztította az erdőt, hogy szántóit, legelőit, szőlőit növelje. A hamuzsír égetés is sok erdőt semmisített meg. „1751-ben két ilyen telep működött, egy a Gyeli tónál, egy a Semékesnél. Egész erdőket irtottak ki, hogy a szükséges hamut előállíthassák." Semékes a mai napig is létező földrajzi név SZEMENYE község határában. A GYELI—JELI név azonosításához néhány adalék : Gyeli település nevével már a középkorban találkozhatunk G ELY alakban. A település végleges megszűnése a török hódoltság korának idejére tehető. A település a mai KÁM község határában a Gyeli—Jeli alakban maradt fenn, az Egervölgy felé vezető út mellett levő major neveként. Még egy Gyeli—Jeli alakban élő földrajzi név is ismeretes KÁM határából : Gyelihálás—Jeliszállás alakban. A gy—j hangzóváltozás más esetekben is ismeretes. A telep pontos azonosítását szolgálja az alábbi idézet is: „Inkey Boldizsár 1766-ban a Gyeli-tó vidékén kénytelen volt már a harmadik erdei községnek az alapját megvetni, amit azonban a sárvári uradalom erdei őrseit rossz szemmel néző csipkerekiek feldúltak." Az egykori hatalmas egybefüggő erdőségeket az irtásfaluk telepítése felszabdalta. így telepített a sárvári uradalom is falvakat az erdőbe. Az idézet alapján a település valahol a mai Jeli Arborétum közelében lehetett, ha a csipkerekiek könnyen feldúlták. Semmi esetre sem azonosítható a másik Gyeli—Jeli földrajzi névvel és településsel, ami Kámhoz és Egervölgyhöz közelebb van, mint Csipkerekhez. A hamuzsír nyeréshez a fákat ledöntötték, nagyjából feldarabolták és összehordtak majd meggyújtották. A keletkező hamut összeseperték és kilúgozták. Ehhez sok vízre volt szükség. 23