Savaria - A Vas Megyei Múzeumok értesítője 9-10. (1975-1976) (Szombathely, 1980)

Néprajz - Dömötör Ákos: Máté Ferenc mondakincséből

ság, a Józsinak megsúgta, hogy ezek az urak hogyan hetvenkednek. Egy kicsit meg köll őket megrendszabálozni. — Jó van, Sándor — mer így beszélt az urasággal. Aszongya : — Egy kicsit azért nézz körül benn ! Akkor aztán a Józsi egyedül, egymaga benyitja a bálterem ajtaját, kézibe fegyver, kiadja a parancsot, bármiilen érték, óra, gyűrű, mindent raktyon le az asztalra. Hát ezek a hős vitézek mindent lepakótak. Pézüket, órájukat mind. A hölgyek is mind. Akkor aztán a Józsi kiszót : — Jancsi, gyere be ! Ammeg vót a Savanyúnak a társa. Begyütt. Aszongya : — Ott egy szalvéta. Az ékszert, a pénzt, mindent rakd bele ! És akkor mondd ezeknek az uraknak, egy pohárral kínállanak meg ! Öntöttek a Jancsinak egy pohár bort. Megitta. — Te most, Jancsi, elmehetsz, fogd a szalvétát, elviheted, én ittmaradok, ráncba szedem az urakat. Mikor ez megvót, a Józsi azt mondta : — Uraim ! Akkor már egy negyed órát beszét, uhogy aki elvitte az értékeket, ideje legyen eltűnni. Mikó e megtörtínt, akkor Savanyú Józsi azt a puskát, ami a kezébe vót, az ajtófélfába megállt, bedobta a szobába elejbek: — Lássátok, hencegő, gyáva kukacok, egy fapisztol vót, nem is puska. Ajánlom magamat ! Oszt elment. Ettül ijedtek meg. Akkor sem tudtak megszólalni. Nagy Sándor bejött : — Látjátok, ilyen nagy legények vattok ! A feljegyzett mondai szövegek nem ismeretlenek sem a magyar, sem pedig a nemzetközi folklórban. Nyugat-dunántúli előfordulásuk egyrészt kiegészítik hazai népmondáink elterjedéséről alkotott képünket, másrészt az osztrák, délszláv interetnikus kapcsolatok megvilágításához nyújtanak szerény alapokat ezzel a szövegközléssel. Máté Ferenc első szövegét valójában nem sorolhatjuk a kimondott hiedelemmondák közé. A mesemondó vele megtörtént eseményt adott elő, amelyben megnevezte a történetben szereplő embert. A szekérre felülő ember szótlansága az a képzeletfelkeltő magatartásmotívum, amely hiedelemmonda-jellegűvé színezi a valóságból kiszakított életképet. A második szövegben a lidércmotívum a felgyulladó tűz kincsmondatípusával kapcsolódik össze. A közzétett változat meglehetősen töredékes. Az említett két mondai elem összekapcsolása (lidérc és kincsjelző tűz) teljesen szabályos. Erre már Ipolyi Arnold is rámutatott Magyar mythologiájában : szerinte a lidércnek bolygótűz (ignis fatuus) jelentése van, és kincsszerzés tapad a lidérc képzetéhez.

1 Máté Ferenc tehát a lidérc személyéhez tapadó, viszonylag állandó funkció kibontása alapján kapcsolja hozzá a kincs megszerzésének ismert módszerét tartalmazó motívumot: a fellobbanó tűzre kalapot kell rádobni. A tűzre dobott tárgy mondaváltozatainkban változik : hol kapcát, hol csizmát, hol pedig ruhát dobnak a felvetődő láng helyére. Balassa Iván megállapítása szerint „a kincsnek hétévenként vagy meg nem határozott időközönként való tisztulása kincsmondáink szinte elmaradhatatlan eleme, hiszen ennek alapján lehet megállapítani a helyét." Általánosan elterjedt. „A fellobbanó láng rendszerint Szent György éjszakáján látható."

2 A Karcsai mondák között lehet olyan szöveget találni, amelyben csupán a tűz fellobbanása szerepel,

3 és van olyan változat is, amely jelenlegi kapcsolattal megegyezik. Balassa Iván az egyik szöveggel kapcsolatban állapította meg, hogy „a kincsre való rávezetés elég gyakori motívuma kincsmondáinknak... A második eleme a kincsre kapcának a rálökése."

4 Simonsuuri a finn mitikus mondák között említi a palava aarnihauta nevezetű kincsjelző tüzet, amely az elásott vagy elrejtett kincs helyén jelenik meg. Ez a kék fény gyertya lángjához hasonlít, és János-napkor, ünnepnapokon látható. Tulajdonsága, hogy kialszik, ha ember közeledik feléje.

5 233